Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
resize-imgphp.jpg

Antidogma - Valami bűzlik Angliában 5.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Lord Janner of Braunstone tavaly decemberben, 87 évesen, anélkül lehelte ki bűnös lelkét,

hogy felelnie kellett volna gyermekek sérelmére elkövetett 22 rendbeli szexuális támadásért, miután az illetékes hatóságok akárcsak 1991-ben, 2002-ben és 2007-ben, legutóbb 2015-ben sem tartották indokoltnak a büntetőeljárás megindítását, ezúttal állítólagos öregkori demenciájára hivatkozva, amely azonban nem akadályozta meg abban, hogy életének szinte az utolsó napjaiig részt vegyen a Lordok Háza ülésein. Janner azonban az uralkodó „elit” védelmét élvezte, nem úgy, mint az a 19 demenciában szenvedő, de közrendű pedofil, akiket az utóbbi 5 évben ugyanezen vádak alapján elítéltek. (Doubt grows over dementia claims made by alleged paedophile peer Greville Janner, express.co.uk, 2015. április 21.)

A gyermekként szexuálisan molesztált személyek érdekvédelmi szervezetének (NAPAC) vezetője, Peter Saunders szerint a Leicester parlamenti képviselőjeként csaknem két évtizeden át különböző helyi gyermekotthonokban garázdálkodó, „hamisítatlan brutalitásáról és szadista kegyetlenségéről” ismert Jannert azért húzták ki a slamasztikából, mert „túl sok gyermekmolesztáló sétál a hatalom folyosóin”. (Janner „too powerful to prosecute over child sex”, express.co.uk, 2015. április 19.) Legalább 20 férfi és egy nő állítja, hogy szexuálisan molesztálta őket, közülük tizenketten gyermekotthonok lakói voltak, amikor a pedofil főrend áldozatává váltak. (Lord Janner „abused 12 at children’s homes”, bbc.com, 2016. január 15.)

Egyáltalán nem meglepő, hogy a botrány hullámai egészen a királyi családig gyűrűznek. Az mindig is köztudott volt, hogy Sir Jimmy Savile szoros baráti kapcsolatot ápolt Károly herceggel, aki „házassági tanácsadóként” számított rá a Dianával fenntartott tumultuózus kapcsolatában. Diana szerint Savile „egyfajta mentor” volt Károly számára. (Jimmy Savile scandal exposes pedophile network at heart of British establishment, sott.net, 2012. október 1.) Miután azonban fény derült a lemezlovas és showman évtizedeken át háborítatlanul űzött pedofil „turpisságaira”, sanda gyanú támadt kettejük kapcsolatának természetét illetően is. Különösen annak fényében, hogy lényegében a gyermekek javára (?) kifejtett „jótékonykodás” hozta össze őket, amely a magas rangú pedofil ragadozók közismert és jól bevált alibi tevékenysége. Ráadásul Savile-t „az ismert pedofil és szexuális perverz” Lord Mountbatten, Erzsébet királynő unokatestvére, Károly „intellektuális gyámja” mutatta be a királyi családnak, aki India utolsó alkirályaként „szexuálisan kizsákmányolt fiatal munkásosztálybeli és parasztfiúkat”, később pedig a belfasti Kincora fiúotthonban elégítette ki ez irányú igényeit, amíg az IRA bombája véget nem vetett perverz ámokfutásának. (60 Minutes exposes organised paedophilia among highest ranks of British elite, cecaust.com.au, 2015. július 23.) A lemezlovas és a trónörökös szoros kapcsolata már önmagában meglepő lehet, de nem Savile volt az egyetlen „potenciális pedofil” Károly környezetében.

Peter Ball, az anglikán államegyház volt püspöke, aki azután volt kénytelen megválni posztjától, hogy rendőrségi figyelmeztetésben részesült „egy tizenévessel szembeni nagyon illetlen cselekedete” miatt, szintén a „lojális” barátjának tudhatta a herceget. (The Prince and the pedophile: Charles’ connections to pedophilia networks, sott.net, 2012. november 16.) Ballt tavaly októberben 32 hónap börtönbüntetésre ítélték tizennyolc 17–25 éves fiatalember sérelmére elkövetett szexuális kizsákmányolás és visszaélés vádjával, miután befolyásos pártfogói segítségével 22 éven át elkerülte a felelősségre vonást, amelyre végül valószínűleg csak azért került sor, mert az egyik áldozata, aki először 1993-ban jelentette fel, a brit igazságszolgáltatással folytatott szélmalomharcába beleroppanva 2012-ben öngyilkos lett, és ezt az esetet már nem lehetett a szőnyeg alá söpörni. (Bishop escaped abuse charges after MPs and royal backed him, court told, theguardian.com, 2015. október 7.)

Az anglikán egyház három egyházmegyéjében (a 42 közül) több mint egymillió oldalnyi gyermekek elleni szexuális visszaéléssel kapcsolatos dokumentumot találtak, ami azt sugallja, hogy ez a jelenség „sokkal nagyobb mértékben fertőzte meg az egyházat, mint ahogyan eddig gondolták”. Justin Welby canterburyi érsek egy olyan anyának írt magánlevelében, akinek a három fiát megrontották az egyik egyházi tanintézményben, maga is elismerte, hogy „féktelen” gyermekmolesztálás folyt az anglikán egyházban. (CoE finds million pages of document about child sex abuse, exaronews.com, 2016. március 14.)

Sir Clement Freud, Sigmund Freud unokája, televíziós személyiség, a Liberális Párt volt parlamenti képviselője 84 évesen halt meg 2009-ben. Halála után hét évvel, az ITV brit tévécsatorna idén júniusban sugárzott dokumentumfilmjéből derült ki, hogy évtizedeken át kislányokat molesztált. (Met Police to probe child sex claims against Sir Clement Freud, standard.co.uk, 2016. június 15.) Egyikük a saját nevelt lánya volt, akit tizenegy éves korában rontott meg, és folyamatosan zaklatott, amíg a lánynak 19 évesen sikerült megszöknie. Ez azonban még nem minden. Az sincs kizárva, hogy köze lehetett a négyéves Made­leine McCann portugáliai elrablásához és meggyilkolásához 2007-ben. (Clement Freud pedophile scandal: MP & McCann family friend exposed as child predator, rt.com, 2016. június 15.)

Mint azt Lord Tebbit, a konzervatív párt exelnöke elárulta, Thatcher kormánya, amelynek egyébként ő maga is tagja volt, mindent elkövetett a magas rangú politikusokat érintő hasonló afférok eltussolása érdekében, hogy „megvédje a rendszert”. Keith Vaz, a parlament belügyi bizottságának munkáspárti elnöke szerint „ipari szintű” iratmegsemmisítés zajlott a pedofilgyanúba keveredett politikusok büntetőjogi mentesítését célzó „intézményes álcázás” keretében. (There may have been establishment cover-up of child abuse claims to „protect the system”, says Lord Tebbit, dailymail.co.uk, 2014. július 6.)

Ez lenne hát az annyit magasztalt „kellemes Anglia” (merry England)? Egyszer volt, hol nem volt, talán igaz sem volt. A 18 éven aluliak számára legalábbis biztosan nem… n

(Vége)

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Irodalmi kávéház (537) Nagyvilág (1310) Egészség (50) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Mozaik (83) Belföld (10) Tereb (146) Vetítő (30) Tv fotel (65) Politika (1582) Sport (729) Heti lámpás (312) Szépségápolás (15) Nézőpont (1) Gazdaság (704) Mondom a magamét (7536) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2786) Kultúra (7) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>