Valójában be sem kellett volna őket engedni a kontinensre, hiszen az egész történelmük arról szólt, hogyan cseszhetnek ki az európai népekkel, állandóan egymás ellen uszítva, egyik háborúból a másikba hergelve őket. Teljesen igaza volt De Gaulle tábornoknak, aki következetesen megvétózta a Közös Piachoz (az Európai Unió elődjéhez) való csatlakozási kérelmeiket. Ahogyan az egyik honfitársa frappánsan megfogalmazta, „az angoloknak szükségük van a világra, hogy zűrzavart keltsenek benne, amíg a világ észre nem veszi, hogy nincs szüksége az angolokra”. Ez a pillanat végre bekövetkezett, legalábbis az európaiak vonatkozásában. Az angolokra legfeljebb már csak a volt gyarmataiknak van szükségük, hogy immár kedvükre szipolyozhassák egykori gyarmatosítóikat – kölcsönkenyér visszajár alapon.

Lelépésük első pozitív hozadéka az lesz, hogy ez a kozmopolita finánctőke által mesterségesen lélegeztetett paki-wakandai Potemkin-sziget a Farage– és Johnson-féle Tesco-öltönyös pojácáival és a lejárt szavatosságú mulatt színésznőcskéket preferáló operetthercegeivel már nem fogja tovább teletömni az európai bulvársajtót a nevetséges burleszkjeivel. Ezentúl az angolok nyugodtan a „birodalmuk” migránshullámai alá temethetik magukat a kontinens általános közönye közepette. Többé már nem kell kamu kifogásokkal palástolniuk azt a teljesen nyilvánvaló tényt, hogy valójában nem Európához, hanem a harmadik világhoz szeretnének tartozni, konkrétan Iszlámábád külvárosaként.

Azt hiszik, hogy félrebeszélek? Akkor beszéljenek helyettem maguk az érdekeltek. A brit függetlenségi párt (UKIP) populistának, vagyis népbarátnak rágalmazott, holott teljesen PC-konform, tudniillik nyíltan fehérellenes guruja, Nigel Farage, aki éveken át a lengyel bevándorlás elleni dörgedelmes hordószónoklataival növelte politikai tőkéjét, lényegében azzal kampányolt az EU-ból való kilépés mellett, hogy ennek megtörténte után majd több „jól képzett” (sic!) afrikai és indiai érkezhet Britanniába, mert a képzetlen kelet-európaiak nem veszik el tőlük a munkalehetőségeket. Szerinte kár volt Európát előnyben részesíteni az egykori brit gyarmatok alkotta Commonwealthszel szemben. Úgy véli, hogy a brexit után a bevándorlás többé már nem lesz téma a helyi közvélemény számára, és az európai fehérek kiszorulása után megint szabadon és kedvükre özönölhetnek a négerek és a pakisztániak hozzájuk. (More black people will be allowed into Britain if we leave the EU and immigration will become „non-issue”, says Nigel Farage, dailymail.co.uk, 2016. június 8.) Cheers!

Politikai ellenlábasa, a konzervatívnak rágalmazott, holott deklarált globo-homo aktivistaként és látens fehérellenesként nagyon is progresszív Boris Johnson a legutóbbi brit–afrikai csúcstalálkozón maga is nyilvánvalóvá tette, hogy az EU-ból való kilépés nyomán országa népessége még az eddiginél is szélesebbre tárt kapukkal, karokkal és lábakkal fogadja majd az afrikai kulturális, kriminális és szexuális színesítőket, akikből minél többet szeretnének befogadni. (Britain will be more open to migrants from Africa – Boris Johnson, monitor.co.ug, 2020. január 21.) Persze az ellenkezője lenne meglepő. Hiszen a hollywoodi Fekete Párduc című tudományos ismeretterjesztő film fekete-fehéren bebizonyította, hogy a feketék felülmúlhatatlan hi-tech civilizációt teremtettek maguknak Wakandában, így aztán teljesen érthető módon elkelne még néhány tízmillió a magukfajta 70-es IQ-jú zsenikből a gazdaságilag alulfejlett, kulturálisan elmaradott, etnikailag pedig még mindig „rémisztően fehér” (nemde, Niedermüller úr?) Britannia felzárkóztatásához is.

Egyébként Farage és Johnson egy Britanniában széles körben osztott, csaknem össznépinek mondható véleményt hangoztat. Egy tudományos felmérés szerint ugyanis a brexitnépszavazás eredményében éppenséggel az Európai Unióból érkező bevándorlókkal szembeni előítélet számított döntő tényezőnek. (Brexit: Anti-immigrant prejudice major factor in deciding vote, study finds, independent.co.uk, 2017. június 22.) A britek tehát nem a lányaikat milliószámra megerőszakoló pakisztániakat, nem a Londont az utcai késelések világközpontjává változtató jamaicaiakat, nem is az élethivatás-szerűen szociális segélyen élősködő szomáliaiakat rühellik legjobban, hanem a lengyeleket, a letteket és a litvánokat. Szerencsére a brexit révén végre megszabadulhatnak ez utóbbiak elviselhetetlen jelenlététől. Így már nem lesz akadálya annak, hogy afrikaiak, indiaiak és pakisztániak szakadatlan és tömeges importálásával legkésőbb 30-40 éven belül a lehető leghaladóbb módon kisebbségbe kerüljenek velük szemben. (RIP this Britain: With academic objectivity, Oxford Professor and population expert DAVID COLEMAN says white Britons could be in the minority by the 2060s – or sooner, dailymail.co.uk, 2016. május 28.)

Egyesek most a GDP-ről vakerálnak: „Igen, de Britannia sokkal jobban jön ki a brexitből, mint az EU maradéka.” Egy hideg és esős szigeten élni egy százalékkal nagyobb GDP-növekedéssel, mint az európai átlag, ez a perspektíva egyáltalán nem teszi elviselhetőbbé a harmadik világbeli baromfiudvar közelségét. Britannia tehát semmivel sem lett vonzóbb a brexit következtében. Az időjárás ugyanolyan ramaty, a kaja ugyanolyan undorító, a nők ugyanolyan kövérek és közönségesek. Csak annyi változott, hogy alulkvalifikált kelet-európaiak helyett ezentúl magasan képzett wakandaiak fognak mosogatni a londonisztáni multikulti Jurassic-park lepusztult csehóiban. Mi viszont, itt a kontinensen, végre megszabadultunk a török EU-csatlakozás legfőbb propagandistáitól. Ráadásul pedig egy füst alatt Farage-tól is – a füstös képű liblingjeivel együtt. 

Gazdag István -]]> www.demokrata.hu]]>