Utoljára tíz éve pukkadt ki az amerikai spekulatív (vagyis a nemzeti össztermék jelentős részét nem ipari-mezőgazdasági termelésből, hanem tőzsdei-pénzügyi hazárdjátékból és a szolgáltatási szektorból generáló) gazdaság buborékja, magával rántva és tartós recesszióba taszítva csaknem az egész világot. Vajon mi a helyzet most, Donald Trump mandátumának félidején? Az intézkedései nyomán valóban javult az amerikai gazdaság állapota, ahogyan azt a választási kampánya során ígérte? Szlogenek és lózungok helyett beszéljenek a számok és a tények.

Ami a világgazdaság általános helyzetképét illeti, jelenlegi legfőbb nyugtalansági tényezői az egyre fokozódó inflációs félelem, a piacon levő pénz mennyiségét folyamatosan növelő monetáris politika vége és a 3 százalékos hozammal kecseg­tető amerikai kincstárjegyek. Ilyen körülmények között a kvázi államcsődben lévő államok és az úgynevezett zombi vállalatok nem fogják elviselni a banki kamatszint-növekedés sokkját. Márpedig a helyzet paradoxona az, hogy csak a kiéleződött – és hosszú távon a teljes nyugati ipari kapacitás leépülését eredményező – globális konkurencia fékezi az infláció elszabadulását. A 2008-as krach bekövetkeztében katalizátornak számító amerikai Lehman Brothers bankház csődje óta azonban a globális adósságállomány a globális GDP 57 százalékáról a 327 százalékára nőtt! A kamatszint-növekedés következtében dominóhatásként bekövetkezendő állam- és vállalati csődökkel együtt mindenek­előtt öt aktívaosztályban várható a buborékok szimultán kidurranása: a három legveszélyesebbnek a kriptovaluták, a kötvények és a részvények számítanak, szorosan nyomukban az ingatlanokkal és a műtárgyakkal.

Visszatérve az Egyesült Államokhoz mint (szokás szerint) legfőbb világgazdasági kockázati tényezőhöz, Trump hangulatjavító adóreformja és infrastrukturális költekezése nyomán az ország közadóssága lendületesen növekszik. Lloyd Blankfein, a Goldman Sachs főnöke szerint az elnök olajat önt a tűzre az egész következő évtizedre az 1500 milliárdos adócsökkentéssel, az ugyanilyen összegű infrastrukturális modernizációs tervvel, a katonai kiadások 1200 milliárdos növelésével és a 2019-re tervezett 400 milliárdos új kiadásokkal, összességében csaknem ezermilliárd dollárra emelve a költségvetési hiánycélt, amely az amerikai történelem legmagasabb deficitszintje, a recessziós és háborús időszakokat kivéve. Ráadásul, akárcsak az ingatlanhiteleket 2008-ban, időközben a fogyasztási hiteleket is „értékpapirosították” (vagyis spekulatív tőzsdei műveletekre alkalmas kötvényekké alakították) 3840 milliárd dollár értékben. Ugyanez a jelenség lezajlott az 1100 milliárdot is meghaladó autóhitelek, a részben már „bedőlt” 1500 milliárdos diákhitelek és az 1100 milliárdot elérő úgynevezett újratöltődő fogyasztási hitelek esetében, exponenciális mértékű mérgező pénzügyi konstrukcióval terhelve meg a reálgazdaságot. Az amerikai gazdaság látszólagos növekedése tehát pusztán szemfényvesztés, semmiképpen sem lehet tartós és egészséges, mert egy állandóan növekvő adóssághegyen alapul.

Egyértelműen ezt tükrözi a gazdaság szinte mindegyik mutatója, mindenek­előtt az ortodox közgazdászok körében különösen magasra értékelt jelzőszám, az új otthonok értékesítése, amely az utóbbi két évben folyamatosan csökkent. (New home sales drop 5.5% in September to near two-year low, cnbc.com, 2018. október 24.) A fősodratú gazdasági elemzők által a gazdasági egészség jeleként használt másik alapvető indikátor, az autóeladások volumene szintén jelentősen visszaesett. (September U.S. Auto Sales Plunge, Most OEMs Miss Pessimistic Estimates, zerohedge.com, 2018. október 2.) Trump elnöksége alatt a már említett költségvetési hiány hatéves csúcsra nőtt. Legutóbb 2009 és 2011 között volt ilyen magas, amikor az Obama-adminisztráció is adócsökkentéssel és fokozott költekezéssel igyekezett mérsékelni a 2008-as pénzügyi válság pusztító hatásait. (Federal budget deficit hits 6-year-high in Donald Trump’s first fiscal year as president, cbsnews.com, 2018. október 15.)

A kereskedelmi deficit, amelynek pedig jelentősen csökkennie kellett volna Trump agresszív kereskedelmi háborúja következtében, valójában rekordszintre emelkedett (más országok mellett) Kínával szemben is. (U.S. trade gap widens; deficit with China rises to record high, reuters.com, 2018. november 2.) Ez azt jelenti, hogy szokásukhoz híven az amerikaiak továbbra is zavartalanul folytatják a „fenn az ernyő, nincsen kas” életmódjukat, vagyis (jórészt) fedezet nélküli hitelből vásárolják a más országokban megtermelt közszükségleti cikkeket és luxusjavakat.

Az amerikai gazdasági hanyatlás talán legfontosabb mutatója azonban a vállalati eladósodottság szintje, amely 2008 óta csúcsmagasságba emelkedett, és jelenleg már eléri a 6300 milliárd dollárt. Mindezt tetézi az alig 12 százalékos – még a 2008-as 14 százalékosnál is alacsonyabb – készpénzadósság arányszáma, ami azt jelenti, hogy átlagosan a vállalati mérlegekben szereplő minden egyes dollár készpénzzel szemben nyolc dollár adósságot tartanak nyilván. (The biggest red flag for the next recession? Corporate debt to cash ratios, top economist says, cnbc.com, 2018. szeptember 2.) Az egész amerikai gazdaságot megfertőző spekuláns szellemiségre annyira jellemző módon a vállalatok 2018-ban az előző évhez képest 48 százalékkal többet költöttek saját részvényeik tőzsdei felvásárlására, és csak 19 százalékkal többet fejlesztésre, vagyis több tőkét és kölcsönt fordítottak saját részvényáraik mesterséges felpumpálására, mint amennyi pénzt a jövendő növekedésbe invesztáltak. (Corporate America is spending more on buybacks than anything else, cnn.com, 2018. szeptember 17.)

Mindezen tények ismeretében nem az a kérdés, hogy Amerika kirobbant-e egy újabb, minden eddiginél pusztítóbb világgazdasági válságot, hanem az, hogy mikor fogja ezt megtenni.

Gazdag István - ]]>www.demokrata.hu]]>