Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
A Cushing-effektus

A Cushing-effektus

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A párizsi Pompidou Központban 1986-ban nemzetközi konferenciával ünnepelték a híres-neves cigány folyóirat, az Études Tsiganes megalapításának 30. évfordulóját.

A konferencián két kutató, az olasz Leonardo Piasere és a francia Patrick Williams is feltette ugyanazt a kérdést: vajon szabad-e a cigányokat vizsgálni? 

Indokolhatók-e jó szándékkal, tudományos érdeklődéssel vagy bármiféle egyéb érvvel a cigánykutatások? Miért ne szabadna, vonhatjuk fel értetlenkedve a szemöldökünket. Akár föl is háborodhatunk naivan, hogy miféle kérdés ez, mi az, hogy szabad-e? Cigánykutatásokat igenis végeznünk kell.

Csakhogy feltehetjük a kérdést úgy is, hogy szabad-e tanulmányozni a cigányokat doktor Mengele vagy Robert Ritter után. (Josef Mengelét, Auschwitz-Birkenau hírhedt orvosát nem kell bemutatni. Rittert, a cigány holocaust egyik szellemi atyját már kevesebben ismerik: szociológus, gyermekpszichológus volt, a fajelmélet híve, 1936-tól németországi cigány családokban készített interjúkat: azt igyekezett bizonyítani, hogy a cigány alacsonyrendű fajta, örökletes bűnözési hajlamokkal.)

Egyáltalán, szabad-e bármilyen szándékkal megfigyelnünk bárkit is: önmagunkon kívül?

Vallási csoportokat, homoszexuálisokat, ikreket, bolondokat, testi fogyatékosokat, őserdő mélyén élő indiánokat, színészeket vagy mutatványosokat. Szabad-e, ha mégoly kíváncsian és nyitottan tesszük is? Szabad-e, még ha a megfigyeltek hozzájárulnak is a saját megfigyelésükhöz?

Hiszen óhatatlanul idegenként, kívülállóként vizsgáljuk őket. Éppen azért vizsgáljuk őket, mert ők nem mi vagyunk. Tudunk-e vigyázni arra, hogy a megfigyeltek méltósága ne csorbuljon, miközben megfigyelünk? De még ha tudunk is vigyázni, a kérdés akkor is jogos. Hiszen nem tudhatjuk, hogy hosszú távon a vizsgálatunk őket szolgálja-e, vagy kiszolgáltatja őket – nekünk.

A jó szándékú megközelítés esetén sem könnyű a vizsgálódás tisztességét megőrizni. Hiszen amit mi, a mindenkori többségi nemzet, vagyis a befogadók cigánykutatásnak mondunk, az legtöbbször nem más, mint annak szemügyre vétele, hogy a cigányok hogyan viszonyulnak hozzánk.

Nem a számunkra idegen kultúrát vizsgáljuk, hanem azt, hogy az hol és miképpen ütközik a mienkkel. A cigánykutatás sokszor egyszerűen az összetűzések véget nem érő láncolatának vizsgálata.

A „civilizálás”, az asszimilálás lehetőségeinek számbavétele. Sokan úgy vélik, hogy a tudományos igényű kutatás és az együtt érző megfigyelés az ellenőrzés legfinomabb, legkulturáltabb eszköze.

Frank Hamilton Cushing amerikai etnológus (manapság az első kultúrantropológusok egyikének mondják) 1879-től 1900-ban váratlanul bekövetkezett haláláig (vajon van bolond, méltatlan halál, vagy minden halál az? – megfulladt: halszálka akadt a torkán) többször is hosszasan időzött az új-mexikói zunyi indiánok között.

Olyan közel került hozzájuk, annyira megismerte életüket, mindennapjaikat, szokásaikat – és ami a legfontosabb, a hitvilágukat –, hogy idővel lelkiismereti válságba került, mert úgy érezte, ha tovább folytatja munkáját, ráadásul publikálja ismereteit, azzal elárulja és kiszolgáltatja megfigyeltjeit, visszaél barátai bizalmával.

A jelenség nem egyedi, úgy gondolom, a megismerés, a barátság mélyebb bugyraiban a lelkiismeretre is nagyobb nyomás nehezedik. Jusson csak eszünkbe a katolikus pap, André Barthelmy, akit a cigányok apostolának is neveztek, s aki három évig vándorolt együtt cigányaival Franciaország útjain. Routes de Gitanie – Cigányország útjain – című könyvében így ír erről: „Talán nem lebbenthetjük fel a fátylat aggályok nélkül egy olyan népről, amelyet csak veszélyek árán tehetünk ki a közönség kíváncsiságának. Mivel sebezhetőek, tekintettel kell lennünk rájuk, a diszkréció pedig ennek egyik formája.”

Kölyökkoromban sokat marakodtunk szintén indiánpárti barátommal, hogy Kleki Petra, az apacs indiánoknál új otthonra lelő tanító vajon igazi alak volt-e, vagy csak May Károly fantáziájában létezett. Lehetséges-e, hogy felnőtt ember, aki egy távoli kultúrából érkezett, olyan közel kerüljön a másik civilizáció közösségéhez, hogy abba bele is olvadjon?

Azóta tudom, hogy létezhet ilyen feltétlen bizalom. Egy másik neves indiánkönyvszerző, Tokei-ihto szülőanyja, Lieselotte Welskopf-Heinrich – aki amúgy a berlini Humboldt Egyetemen az első nő kultúrantropológus volt – maga is éveket töltött különböző észak-amerikai indiánok között. De hasonló példákért el sem kell hagynunk a saját házunk táját.

Schmidt Éva néprajzkutató tizenegy évig élt a szibériai hantik közt. Befogadták, megnyíltak neki. Egy kollégája azt írja róla, remek tudós volt, annyira megszállott, hogy élete a racionális és a spirituális közt, az európai tudományosság és a természetfelettivel átitatott hanti szellemvilág közt lebegett.

Öngyilkosságot követett el Hanti-Manszijszkban 2002 júliusában. Előtte még húsz évre zárolta kutatási eredményeit. Barátai szerint azért, hogy védje azokat, akiket megszeretett.

A Cushing-effektus tehát létezik. Akkor hát mi a válasz a Leonardo Piasere és Patrick Williams feltette kérdésre? Leegyszerűsítve talán az, hogy vizsgálni, megfigyelni és megismerni mégis kell. A romológia vagy ciganológia fontos, ám léte csak akkor igazolható, ha a vizsgálatba önmagunkat is belevonjuk.

A párizsi kalderás cigányokról írt egyik dolgozatában Patrick Williams így fogalmazza meg ugyanezt: „Miközben számot adunk azokról, akikkel találkoztunk, be kell számolnunk a találkozás okozta megrázkódtatásról és annak a bennünk keltett visszhangjáról is.

Semmi mást nem látok, ami feljogosítana bennünket arra, hogy beszéljünk.” Higgyünk a szerzőnek, aki nemcsak tudós, de évtizedeket töltött a cigányok közt, közülük választott feleséget is. Williams szerint ránk fér, hogy újra és újra szembesüljünk önmagunkkal, elképzeléseinkkel, megcsontosodott szokásainkkal, előítéleteinkkel, rendíthetetlennek hitt igazságainkkal.

És erre a szembesülésre remek alkalmat kínál a cigányság, melynek kultúrája bonyolult és sokszínű, állandóságában is gyorsan alkalmazkodó, vagyis változó, így tehát a róluk alkotott kép is rendszeres korrekcióra szorul. A cigány kultúra vizsgálata állandó kihívást jelent – nekünk.

Száraz Miklós György, mno

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozi világ (440) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Heti lámpás (310) Életmód (1) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Tereb (146) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Flag gondolja (36) Nagyvilág (1309) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Belföld (10) Mozaik (83) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Egészség (50) Történelem (17) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>