Ma 2024 december 22. Zénó napja van. Holnap Viktória napja lesz.
9b2b1a7416d365369ad669211aed7641.jpg

Kritika – A titánok harca

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A titáncok harcáról nem sok jót hallottunk, de ez nem gátolt meg minket abban, hogy moziban, sőt rögtön 3D-ben is megnézzük a filmet. Igaz, a végén mi is csak azt mondhattuk, amit korábban hallottunk róla, de most már legalább mi is nyugodtan mondhatjuk, ez bizony egy nagyon rossz film. Hogy miért? Olvassátok el véleményünket:

Ha azzal kezdeném, illetve csak annyit írnék a filmmel kapcsolatban, hogy ez egy pocsék alkotás, semmi értelme megnézni, akkor elhinnétek nekem? Ha azt mondanám, hogy semmi értelme moziban megnézni, 3D-ben meg nem is szabad, akkor nem néznétek meg? Nagyon szívesen mondanám ezeket, kiegészítve még azzal, hogy régen látott népbutítást kap itt az arcába az ember, és ezen szinte semmi nem tud változtatni és javítani sem. Kezdjük ott a dolgokat, hogy ez egy re-make, 1981-ben már készült hasonló címmel egy film, amit természetesen nem láttam, összehasonlítani sem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy az, abban az időben nagyobb siker lehetett mint ez. A gond egyébként főleg abban van, hogy minden fontosabb tényezőre magasról tesznek. Mit akar az ember ettől a filmtől? Erős történetet, látványt, magvas gondolatokat, jó színészeket? Én ebből a listából talán csak azt emelném ki, hogy tűrhető történetet, és szemégető gyönyört. Nos, valójában egyiket sem kapjuk meg.

 
Az Avatar, illetve a 3D feltörő sikerének köszönhetően, az eredetileg 2D-re tervezett Titánokat gyorsan visszavitték a stúdióba, eltolták a bemutatóját és átkonvertálták a jeleneteit. Aminek az eredménye, mondjuk ki bátran, teljesen szar lett. Az odavetítések, a karakterek, a tájak, épületek hol homályosak lettek, hol egyáltalán nem illettek az adott környezetbe. A történetet még sok vizes kólával le tudnám nyelni, annak ellenére, hogy teljesen meghamisítja a mitológiai eredetet, ha a színészek valamivel többet tettek volna hozzá.
 
Korábban már pedzegettem, tegyük fel a kérdést és válaszoljunk is. Mi vezetett meg minket? Szokás szerint kaptunk egy látványos előzetest, jó jelenetekkel, meg akciót ígértek. Kaptunk egy szerethetőnek tűnő főhőst, és még eyecandy fronton sem álltunk rosszul. Vártuk tehát a filmet, még akkor is, ha már olvastuk a negatív kritikákat, vártuk, mert szerettünk volna kikapcsolni kicsit. Jelentem, nem sikerült.
 
A történettel alapvetően mint mondtam nem lenne bajom, nem fogok azért tüntetni, mert másképp adják elő Perszeusz történetét. De azért jobb lett volna valamennyire összhangban lenni a "valósággal". A film tehát mitológiai szereplőkkel van tele, Perszeusz Zeusz fia, aki az istenek ellen felkelő vezér alakját felvéve, lefeküdt annak feleségével, akit mivel terhes lett, majd később fiút szült a felkelők vezére/királya száműzött. Jobban mondva egy ládába majd a tengerbe vetette őket. Egy halász család azonban megtalálta, és a megmenekülő Perszeuszt saját gyerekükként nevelték fel.
 
 
Az istenek elleni felkelések tovább folytatódtak, és egy ilyenben, igaz Hádész miatt, de Perszeusz elveszítette családját, valamint a felkelők fogja lett, és királyuk elé vezettek. Hádész újbóli megjelenése tette világossá mindenki számára, hogy Perszeusz isteni sarj, amit Hádész és Zeusz is ekkor tudott meg. Hádész egyébként megjelenésekor megfenyegette az embereket. Amennyiben a király nem áldozza fel lányát, Andromédát a Kráken-nek, az teljesen elpusztítja városukat. Perszeusz, pár bátor katonával nekiindult megtalálni medúzát, akinek a fejével lehet csak megállítani a Krákent, és mivel bosszút esküdött Hádész ellen, Perszeusz mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy sikerrel járjanak.
 
A történetünk első fele tehát egy bevezetés, majd a szülők halála után kezdődik a kaland, amiben a főbb szereplők is részt vesznek. Innentől találkozunk különleges lényekkel, kapunk látványosabb jeleneteket. Viszont ennek a résznek az a fő problémája, hogy nagyon gyorsan haladunk előre. Már eleve az furcsa, hogy egy sima halászként nevelt fiú megpróbálkozik megmenteni a szüleit. Majd két nap alatt harcos lesz belőle, ráadásul olyan, akit még a főisten is támogat. Valamint egy másik félisten, Io is a segítségére van. Én itt sokkal több időt töltöttem volna a fejlődéssel. Túlságosan gyorsan tudatára ébredt Perszeusz, és ezt nagyon sajnáltam.
 
Mint ahogy azt is, hogy ezt 3D-ben láttam. Igazából a szemüveg nélkül is hasonló élvezeti faktort fog nyújtani, mivel az átkonvertálás egyáltalán nem sikerült jól. Erre mondják azt, hogy nem minden a pénz, és talán nem kellett volna még erre is költeni. A látványt egyébként, igaz nem sokszor, de szövegek és a szinkron is nagyban gyilkolja. Sajnos kevés olyan elemet tudnék mondani, ami kifejezetten tetszett volna. És most nem akarok annyira kicsinyes lenni, hogy a skorpiókkal harcoló Gemma Arterton-t kiemeljem.
 
 
Átevezve a színészekre. Komoly csapatot szedtek össze. Közülük is a legjobban a Hádész-t alakító Ralph Fiennes emelkedik ki. Őt viszont a többiek csak nagyon távolról követik. Sam Worthington is feliratkozott a "nagy sztár vagyok, de csak egy arcom van" listára. Az előbb említett Gemma Arterton az aminek elsőre is látszik, eyecandy, jó tulajdonság nélkül. A Perszeusz-t kisérő katonák szinte egytől egyig személytelenek. Madds Mikkelsen-t emelném ki csak a csapatból, aki volt annyira karakteres, hogy maradandót alakítson. (Skins rajongóként pedig Kaya Scodelario és Nicholas Hoult nevét is ide véssük, akik apró szerepet
kaptak ebben a történetben.)
 
Értékelés: Clash of the Titans - 4/10
 
Látványosnak ígért film, de egyáltalán nem azt kapjuk. Élvezetesnek ígért, de sajnos saját levében megfőtt mozi. Egy nagyon jó példát láthatunk arra, hogy kell egy ígéretesnek tűnő vállalkozást nagyon gyorsan tönkre vágni. És továbbra is mondom, talán már harmadjára, ez nem 3D. Csak akkor adjatok ki rá annyi pénzt, ha nem sajnáljátok, és utólag nem fogjátok a fejeteket a falhoz verni. Ritkán mondom ezt, de garantáltan szar mozit fog kapni az, aki megnézi. Ezzel persze nem akarok senki helyett sem dönteni, de én mikor kijöttem erősen átverve éreztem magam. De röhögtem is, hiszen ezen csak röhögni lehetett. Ennyire régen láttam elveszni a potenciált valamiben. Első blockbuster-nek ígért mozi elvérzett tehát, jöhet a következő.
 
Ha már beszéltem a mitológiáról, akkor egy kis történet arról, hogy mi is a valóság. Zeusz történetében több gyerekről is olvashattunk, akit ember szült. Közülük talán az egyik legismertebb Héráklész, majd őt követi Perszeusz. Előbbi fogant olyan körülmények között, mint ahogy itt a filmben is láthattuk. Mármint Zeusz felvette Alkméné férjének az alakját, így könnyen közel tudott férkőzni hozzá. Perszeusz története ezzel szemben, és a filmben látottakkal szemben is teljesen más. Argosz királya elment a jósdába, ahol olyan jóslatot kapott, hogy fia majd egy napon megöli. Emiatt feleségét egy toronyba zárta, elzárva ezzel teljesen a külvilágtól. Zeusz azonban megjelent a nő körül, aki terhes lett fiával. Argosz királya ekkor dühében, a filmben látottakhoz hasonlóan száműzte feleségét és annak fiát, akik megmenekülve új életet kezdhettek.
 
 
Medúza fejének felhasználásáról is lehetne még hosszasan írni, valamint arról is, hogy Perszeusz valójában a király lányát nem a Kráken-től kellett megmentse, hanem egy teljesen más szörnytől. És nem is azért kellett elhagyja lakhelyét, mert "fegyvert" kellett találjon a Kráken megölésére.
 
Persze Hollywood nem most először változtat meg történeteket, de ezt eléggé összecsapta, maradjunk ennyiben.
 
 teddike
(]]>teddike.freeblog.hu]]>)

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (724) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (8038) Sport (729) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2898) Heti lámpás (342) Tv fotel (65) Életmód (1) Irodalmi kávéház (543) Belföld (11) Politika (1582) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Kultúra (9) Történelem (18) Gasztronómia (539) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (38) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>