- 0
A filmekkel foglalkozó bejegyzésünkben, láthattok rengeteg képet az új Harry Potter filmből, hangolódunk egy kicsit a héten moziba kerülő filmekre, illetve még utoljára szót ejtünk a Transformers 2 második hétvégéjéről is. Érdemes tehát tovább olvasni….
Nyakunkon az új Harry Potter!
Rohamosan közeledik a július közepe, és ezzel az új Harry Potter film érkezése is. Az amerikai közönség már július 15.-én bevetheti magát a mozikba, nekünk plusz egy hetet kell várnunk. Hogy a várakozás egy kicsit jobban teljen, megnézhettek nagyon sok képet, ráadásul mindegyik HQ felbontásban érkezik, így érdemes erre a következő linkre kattintani.
Illetve, mivel még nem volt szó a filmről az oldalon, nézzétek meg a nemzetközi trailert is:
A mozik ajánlata erre a hétre
Végre egy olyan hét, mondhatnánk egészen nyugodtan, amikor csütörtökön kerül valami a mozikba. Mostanában nem sok példa volt rá, hiszen olykor már szerdán, sőt kedden is új filmeket nézhettünk. A héten két film közül választhatunk, mármint ha a premiereket nézzük. Egy könnyed vígjátékra, és egy sokkal merészebb agyeldobásra számíthatunk. Érkezik az Excsajok szelleme (Ghosts of Girlfriends Past), melyben a csajok nagy kedvence Matthew McConaughey lesz a főszereplő. Szerepe szerint állandóan csajozik, ám egy szép napon megjelennek a volt barátnői, szellem formájában, és szembesítik azzal amit tett. Könnyed vígjátéknak ígérkezik a romantikus filmek szerelmeseinek.
A Brüno (Brüno) ezzel szemben egy teljesen más szórakozást ígér. Sasha Baron Cohen Ali G és Borat után egy új arcát láthatjuk a filmvásznon. Jön az osztrák homoszexuális divatmániás riporter, aki Amerikába utazik. A műfaj szerelmeseinek nem nagyon kell bemutatni, hogy mire számíthatunk. Olykor talán egy kicsit megbotránkoztató jeleneteknek, és helyzeteknek lehetünk majd szem és fültanúi, de ezzel együtt biztos jó kikapcsolódás lesz azoknak, akik erre a fajta humorra vágynak.
Jégkorszak verte Robotok
A Transformers második hetén a Jégkorszak harmadik részével kellett megküzdjön, ami az amerikai piacon erős csatát hozott, és a Robotok győzelmét eredményezte. A különbség a végösszeg között 1M $ körül volt, szóval elég szoros csatát láthattunk (T2: 42,4M $). Az igazsághoz az is hozzátartozik, ha az amerikai mozikat nézzük, hogy a T2 61%-os esést produkált a nyitó héthez képest. Jelenleg még csak megközelítette a 300M $-t, de hamarosan átlépve egyre jobban megpecsételi a sorsunkat, legalábbis abból a szempontból, hogy biztosan érkezik majd még egy harmadik rész is. Világszerte viszont Jégkorszak hatalmas összeggel nyitott, amire természetesen lehetett számítani. 160M $-t zsebelt be, és ez az összeg még a második héten is biztosan gyarapodni fog. Ebből egy kicsit mi is kivettük a részünket. A hazai mozikban szerdától látható alkotás, melyről mi is írtunk (véleményünk erre olvasható) összesen 180,7M Ft-ot szedett össze, melyből 146,4M Ft-ot a hétvégén. Ezzel az eredménnyel, rögtön az első héten ledöntötte a Robotokat. Mint azt többször is említettem, a nemzetközi piacon elért sikere a Jégkorszaknak teljesen várható volt, még akkor is, ha sajnos egyáltalán nem sikerült szórakoztatóra a film.
Előző cikkEz történet Hollywoodban…VIII.