- 0
Több jó hírrel is szolgálhatunk így december elején. Megkezdődik az Avatar jegyek értékesítése, közben kapjuk a jobbnál jobb előzeteseket és posztereket. Szóval van miért tovább olvasni. Ha nem hiszitek, legalább az Iron Man 2 poszterért gyertek beljebb.
Az író tollából #2
Nem kenyerem a magyarázkodás, de mielőtt belevágnánk pár sorban szeretném elnézéseteket kérni, amiért a megszokott rendszeresség felborult, és nem jöttek a szokásos filmes és sorozatos bejegyzések. Remélni tudom, hogy van köztetek olyan, akiknek ez hiányzott, de az új hónapban új lendülettel nekivágunk a dolgoknak. Van az úgy néha, hogy meló, suli, betegség => nagy változások egyszerre kezdenek el kopogtatni az ajtón. Megértéseteket köszönöm.
Első. Hivatalos. Poszter. – Iron Man 2
Ha már ezt ígértem elsőnek, akkor nem is nagyon húznám tovább a dolgokat. November utolsó napján, délután a twitteren felütötte fejét egy olyan megjegyzés, hogy december 1-én megmutatják nekünk az első hivatalos plakátot. Azt hiszem most a „hivatalos” a lényeg:
Amit még érdemes tudni az előkészületekről, hogy ha minden igaz, december végén, a Sherlock Holmes előtt láthatjuk majd az első előzetest is.
AVATAR jegyeket hozhat a mikulás
Rövidke hír ez is, viszont annál jobb. December 3-án megkezdik az IMAX jegyek értékesítését nálunk is. Természetesen nagyon jól tudom, hogy ez főleg a Budapestiek számára nagy előny, hiszen vidékről felutazni, jegyet venni, és közben kajálni meg élvezni a filmet nem annyira egyszerű, főleg így az ünnepek előtt, de ettől függetlenül nagyon remélem, hogy mindenki utat talál majd magának arra, hogy az év egyik legjobban várt filmjét a lehető legjobb módon megnézhesse. És ha már magyar bemutató, akkor jöjjön a végleges magyar plakát is:
Előzetes: Toy Story 3
Október elején úgy tűnt, hogy hatalmas elánnal megkezdett Toy Story kampány hamar ki fog pukkadni, hiszen jöttek a jobbnál jobb plakátok, sőt már teasereket is láthattunk. Aztán szerencsére elkezdték visszafogni magukat, nem sokat lehetett hallani a filmről, egészen mostanáig. Örömmel jelenthetem, hogy megnézhető az első hivatalos előzetes is:
Box Office: New Moon
A premier előtt hangosan feltettem azt a kérdést, hogy vajon mit hozhat a New Moon? Akkor, azóta már kiderült nagyon naivan, 80 millió körül vártam a nyitó hétvégét (!!). A nagyobb filmes oldalak, ahol egy kicsit is értenek ilyesmihez, mármint a bevételek becsléséhez 115 millióig mentek el. Ez volt a legmerészebb gondolat az első hétvégére. Aztán történt valami, és minden amit eddig gondoltunk a bevételekről egy teljesen más szintre emelkedett.
Nézzük az egyszerű tényeket, beszédesek ezek is: A New Moon 50 millió dollár körüli költségvetéssel készült el. Ehhez még jött pár millió, marketingköltség. Majd elkezdődött a jegyek értékesítése. Elővételben megvett jegyek eladásában már minden filmet magam mögé utasított. Ehhez jött a premier éjszakája, amin 26 millió dollár körüli bevételt jegyeztek fel. Ezzel törölve a Sötét Lovag vagy a Harry Potter illetve a Star Wars korábbi adatait. Ebből a magas bevételből már következtetni lehetett, hogy a péntek borzasztóan erős lesz. A rajongók titkos szövetsége minden mozi minden termébe betette a lábát, ezzel 72 millióig repítve a pénteki bevételeket. Csak összehasonlításképpen a Sötét Lovag első napja 65 milliót hozott.
Szintén törvényszerű volt, hogy a szombatra nagyot fog esni a film, de még így is, több mint 40 milliót gyűjtöttek össze. És ezzel, az első két nap bevételei alapján, a leggyorsabban lépte át a 100 milliós határt. Vasárnapra is csökkent a lelkesedés, de még így is, 140 millió dollárt szedett össze a New Moon három nap alatt. Ezzel minden idők harmadik legjobb első hétvégéjét produkálta. Itt is mondom összehasonlításképpen, Sötét Lovag az első 158 millióval, második a Pókember harmadik része 151 millióval, és ide jött be a harmadik helyre Bella és Edward szerelme.
A még megdöntött rekordokat lehetne sorolni sokáig. Egy biztos, jelenleg a legnagyobb rajongói táborral a Twilight rendelkezik. Észbontó eredmény ez, amely után teljesen mindegy, hogy milyen lesz a folytatás. A második hétvégére hatalmas esés várható, de kit érdekel ez? Szerintem senkit, a százalékok alapján kimutatott eséstől függetlenül meglesz a második hétvégére a 200 millió.
The Twilight Saga: Eclipse
Ha már Twilight (Alkonyat) és New Moon (Újhold), akkor jöjjön a harmadik film, az Eclipse első posztere is:
Előző cikkKritika – New Moon (Újhold)