- 0
Saját nagyszerűségéről áradozott minap Orbán Anita az ATV Heti Napló című műsorában.
Saját nagyszerűségéről áradozott minap Orbán Anita az ATV Heti Napló című műsorában. – Minden VÁRAKOZÁSUNKAT felülmúlta washingtoni látogatásunk – tájékoztatta külügyminiszter asszony a derűs mikrofonállványt alakító Sváby Andrást. Megtudtuk, harminc éve nem történt olyan fontos találkozás a magyar diplomácia történetében, mint most az amerikai fővárosban, ahol excellenciás asszony Marco Rubio amerikai külügyminiszter mellett több magas rangú kormányzati tisztviselővel tárgyalt. Ez pedig azt jelenti, hogy ő sokkal jobb szakember, mint elődje, Szijjártó Péter. Neki pár hónap elég volt ahhoz, hogy fogadja az amerikai külügyminiszter. Szijjártónak ehhez hosszú évek kellettek.
Felkészült riporter mondjuk itt közbevetette volna: „Milyen évekről beszél, kiskezitcsókolom? Marco Rubio 2025. január 21-én lett az USA külügyminisztere, és március negyedikén már Szijjártóval jattolt.” (A mi Svábynk hallgatott, mint hal a szatyorban.)
Természetesen Anita asszony dolgozott is odakint: aláírt egy, a szélsőbaloldali terrorizmus elleni fellépést sürgető paktumot. (Ki is akadt ettől idehaza a szikrás Jámbor András: „Ez arculcsapás azoknak a baloldaliaknak, akik a Tisza győzelméért kampányoltak.”)
Hogy jót is mondjak külügyminiszter asszonyról, az ő humánus diplomatái voltak azok, akik augusztusban, a szicíliai Etna kitörése után az ott rekedt több száz rémült magyar turistának sok sikert kívántak. (Mást nem.) Hol van ehhez képest Szijjártó, aki márciusban mindössze 1223 embert, köztük több mint ezer magyart hozott haza mentesítő járatokkal a közel-keleti háborús övezetből? Na, ugye.
Pilhál György - www.magyarnemzet.hu








