- 0
Soha korábban nem volt ennyi érvénytelen szavazat a főpolgármester-választáson, mint most.
Az eredmények szorossága miatt az újraszámlálást elkerülhetetlennek tartom – jelentette ki Vitézy Dávid, aki hozzátette, a szavazás lezárulta óta több ezer bejelentést kaptak a visszaélésekről.
Ha az érvénytelen szavazatok száma hetvenhatszorosa a két jelölt közötti különbségnek, akkor minden jogi eszközt meg kell ragadni annak érdekében, hogy legalább az érvénytelen szavazatokat újraszámolják
– emelte ki a főpolgármester-jelölt, majd hozzátette, „ezt a választást Karácsony Gergely Budapest köztársaságában rendezték, ezért minden visszaélés a főváros felelőssége”. A sajtótájékoztató során Vitézy Dávid elmondta, a vasárnapi választás rekordrészvétel mellett zajlott, különösen a pesti külső kerületekben nőtt az urnához járuló választók számra.
Karácsony Gergely kritikája ellenére én büszke vagyok arra, hogy végre volt egy olyan kampány, amely nem csak a belső kerületek problémáiról szólt
– tette hozzá Vitézy, majd elárulta, a körúton kívüli Budapesten jellemzően neki szavaztak bizalmat.
Az érvénytelen szavazatokkal kapcsolatban Vitézy elmondta, még sosem volt ennyi téves szavazat a főpolgármester-választás során, a szavazólapok három százaléka esett ebbe a kategóriába.
A legmagasabb érvénytelen szavazatok számának az aránya a VII. és IV. kerületben volt
– jelentette ki a főpolgármester-jelölt aki hozzátette, a listára leadott érvénytelen szavazatok esetében is hatalmas különbségek láthatók a kerületek között.
A szavazólapok elemzésének eredményeként Vitézy Dávid csapata arra jutott, az, hogy Szentkirályi Alexandrát lehúzták a szavazólapról, nem egységesen történt meg Budapesten, ennek pedig jelentős hatása volt az érvénytelen szavazatok arányára. Vitézy Dávid a IV. kerületet hozta fel példaként, ahol elmondása szerint cérnavékonyságú vonallal húzták ki a kormánypártok főpolgármester-jelöltjének nevét.
Ha egy fővárosban tartanak ugyanazon a napon választást, akkor nincs rendben, hogy a különböző kerületekben élők különböző szavazólapokon szavazhatnak
– tette hozzá a politikus, aki kifejtette, ezen helyzet eredményeként sok választó esetében előfordult, hogy valaki elsőként Szentkirályi Alexandra, majd pedig Vitézy Dávid neve mellé húzta be az X-et. Ebben az esetben pedig félreértések történtek, és ezeket a szavazatokat érvénytelennek minősítették számos szavazókörben, miközben azok valójában érvényesnek minősültek. Az LMP jelöltje kiemelte, a visszalépett jelölt neve mellé behúzott X nem érvényteleníti a szavazólapot, amennyiben egy, még versenyben lévő jelölt neve mellé is behúzta a választó az X-et.
Több mint 200 szavazókörben történt érvénytelenné minősítés, így elkerülhetetlen, hogy az érvénytelen szavazatokat Budapest-szerte újraszámolják, én ezt fogom kezdeményezni a Nemzeti Választási Bizottságnál
– emelte ki Vitézy Dávid, majd felszólította a bizottságban ülő pártok delegáltjait, hogy támogassák a szavazatok újraszámlálásának elrendelését. A főpolgármester-jelölt ma 15.30 perckor adja át a választási bizottságnak a fellebbezését.
Újságírói kérdésre válaszolva Vitézy Dávid elmondta, vannak olyan forrásaik, amelyek szerint Szentkirályi Alexandra nevének szavazólapról való vékony vonallal történő lehúzása több esetben is stratégiai döntés volt.