Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Vidéki, tanulatlan, idős bunkók vagyunk

Vidéki, tanulatlan, idős bunkók vagyunk

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Gyönyörű, nem? De!

Tudom, ezzel a megfogalmazással mostanság sokat találkoztak olvasóink, de mégis megér egy újabb „misét.” Várják ki a végét!

Ezt ugyanis az a Gulyás mondta, aki éppen beszélni ké(ny)sz(er)ült az atv-ben, azon tüntetés előtt, ahol éppen a kormány sajtószabadság elnyomása ellen tüntettek, mivel felmondott a „nagyonfüggetlenobjektív” Index.hu munkatársainak jelentős része.

Természetesen, az Index.hu munkatársainak felmondását (és az oldal ellehetlenítését) Orbán Viktor idézte elő, és ez a sajtószabadság megszűnését jelenti, valamint a független (?) újságírás végét.

Érdekes, hogy az oly független Index siratásában (siratóasszonyként) csak, és kizárólag, baloldali politikusok vettek részt: lásd, például Hadházy Ákost, Fekete-Győr Andrást, vagy azt a jobbikos EP-képviselő Gyöngyösi Mártont, aki pár évvel ezelőtt, még vígan zsindexeszte (zsidó Index), az általa siratott baloldali-liberális hírportált.

De a beszélgetős műsorban egy kopasz nagyszakállú ember előjött az új(szélső)baloldal mantrájával, hogy ők, azaz a modernek, azért nem nyerhetnek, és aktualizálhatják ennek az országnak a gondolkodását, mert sok a vidéki, tanulatlan, idős szavazó. Sok is lesz, barátom! Tudják, azért pár dolgot nem értek, hogy van az, hogy az eddig „független” hírportál mellett miért szervez tüntetést egy nyíltan szélsőliberális párt (Momentum)?

Az Index szerkesztőségének tagjai miért állítják magukról váltig, hogy függetlenek (NEM AZOK!)? És, hogy egy belső balliberális sajtóharcot, ami a kattintásokért megy, miért fognak a kormányra és Orbán Viktorra? Az Index mostani (új?) vezetésében található vezérigazgató „horngyulakedvence”, a főnöke „gyurcsányferenckedvence”. Mi velük a baj a szerkesztőségben, hiszen kevésbé vádolhatóak jobboldalisággal, vagy kormánypárti elfogultsággal? Na, és itt jön a lényeg, az igazi kérdés: Kinek az érdeke?

Orbán Viktort egyből kizárnám, hiszen szeret arra hivatkozni, hogy Magyarországon sajtószabadság van, mivel – például – a legnagyobb hírportál (eddig : Index.hu) ellenzéki és kormánykritikus. És akkor jöjjön a 444.hu! Régi indexes csibészek csinálják, a volt alapító Uj Péter vezetésével.

Akik sietnek tudósítani a „független” Index végóráiról, sajnálkoznak (természetesen) de, mint a hiénák, szagolják és remélik a döghúst, a vérszagot, amiből ők akarják a legnagyobb koncot kiharapni, a legtöbb kattintást elhozni (idézet következik az Indexet-sajnálós, tüntikézős, 444.hu-s cikk végéről): Az Index elvesztése után erőt kell gyűjtenünk.

Különben a legerősebb független újság tönkretétele a becstelenség teljes diadala lesz, a beláthatatlan sötétségé. Veletek, általatok tudunk csak erősödni. Magyarország nem maradhat igazi sajtó nélkül. Segítsetek, hogy ne maradjon!

Gyönyörű, nem? De!

Csókol benneteket:
Eleméry T. Olivér

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Sport (729) Flag gondolja (36) Egészség (50) Belföld (10) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Mondom a magamét (7501) Vetítő (30) Tereb (146) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Mozaik (83) Mozi világ (440) Életmód (1) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Kultúra (6) Gazdaság (702) Heti lámpás (310)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>