A világjárvány megpróbáltatásai arra késztették 24 ország és nemzetközi szervezet vezetőit, hogy egy globális együttműködési keretrendszer létrehozására tegyenek javaslatot. Amint azt a világ több vezető újságjában megjelent cikkben megfogalmazták, a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett a második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeztek.

Szép és hasznos javaslat, mert nyilvánvaló, hogy összehangoltan könnyebb védekezni vagy akár prevenciós intézkedésekkel már az elején megfékezni egy kialakuló esetleges újabb hasonló járványt. A globális szervezetek – mint az ENSZ, az Európai Unió vagy a WHO – eddigi tevékenysége alapján, ismerve a döntési mechanizmusaikat, a szempont- és érdekrendszereiket nem árt, ha óvatosan szemléljük ezt a kezdeményezést. A deklarált cél, a kétségkívül szükséges nemzetközi együttműködés egyelőre csak egy szándéknyilatkozat, aminek a komolyan vehetőségét gyengíti, hogy a múltban nem sok példát találunk, amikor bármilyen globális problémát megoldottak volna a nevezett szervezetek.

A világjárvány okozta kataklizma arra azért alkalmas lehet, hogy a globális pénzügyi, gazdasági érdekcsoportok kihasználva a tömegek félelmét, tegyenek egy nagy lépést a szerintük üdvözítő új világrend felé, amelyben háttérbe szorulnak a nemzetállamok és egy központból lehet irányítani a világ jelentős részét. Nem állítom, hogy a nagy összefogást kezdeményezőknek ez a hátsó szándékuk, de a világkormányzás létrehozásán dolgozó háttérerők számára egy ilyen világméretű trauma a lehető legkedvezőbb állapot ahhoz, hogy az egységesülés felé tolják a politikai vezetőket és magukat a társadalmakat is. Aki védelmet, biztonságot ígér egy fenyegető veszély ellen, annak hajlamosak vagyunk szinte bármit megadni, átengedni az önállóságunkat, de akár a szabadságunkat is.

A nemzeti lét legádázabb hazai ellensége, a tőről metszett dialektikus materialista meg is ragadta a nemzetközi kezdeményezés „lényegét”. Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán buzgó kis globalistaként gyorsan posztolt egyet Világ polgárai, egyesüljetek? címmel. Azért, ha belegondolunk, sokat köszönhetünk a baloldal vezérének, mert ő nem köntörfalaz, nem finomkodik, ami a szívén, az a száján meg a billentyűzetén, és nem hagy kétséget, legalábbis a saját céljai felől. A poszt címében már benne van a lényeg: utalás a régi bolsevik jelszóra és a korszellemnek megfelelő világpolgárokra, akik majd szépen egyesülnek.

Gyurcsány tömören összerakta a képletet: amit a kommunista elődök megálmodtak, azt továbbfejlesztve – mintegy dialektikus szintlépéssel – a mai utódaik végrehajtják. A lényeg ugyanaz, fel kell számolni a nemzeteket, csak a megfogalmazás cizelláltabb manapság: a nemzetköziség helyébe a globalizáció és egységesülés lépett, a proletárok pedig világpolgárokká nemesültek. A járvány ellen kezdeményezett nemzetközi összefogásból Gyurcsány mindjárt levezette, hogy tarthatatlan a magyar kormány bezárkózása és a nemzeti „fennhéjazás” (magyarul fennhéjázás), a nacionalizmus. A logikai kapcsot és a tényszerűséget senki ne keresse az önmaga hatása alá került balvezér mondandójában, mert nincs, de nem is az a lényeg.

„Új világ jön” – hirdeti Gyurcsány, pedig a vágyvezérelt politika ritkán vezet sikerre, mert távolítja a fantáziáló politikust a valóságtól. Az biztos, hogy ő és csatlósai a hazai ellenzéki oldalon ugyanarról az új világról álmodoznak, amit egyes „felvilágosult” világmegváltók és globális üzleti körök szeretnének megvalósítani, de a magyar társadalom döntő többsége inkább a józan eszére hallgat. Tudja, hogy az a világ, amit az újkommunisták terveznek, nem biztonságot nyújt, hanem szolgaságba süllyeszt. Halálosabb lenne bármelyik vírusnál.

Kis Ferenc - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>