- 0
Az amerikaiak egyelőre nem engedélyezik a rakétáik bevetését mélységi orosz területek ellen.
Valamikor a kilencvenes évek elején a magyar titkosszolgálatok megkezdték a kapcsolatok felvételét a nyugati szolgálatokkal. Először csak arra voltak kíváncsiak új barátaink, későbbi szövetségeseink, hogy a hidegháború évei alatt miként is dolgoztunk, mit is tudunk róluk. Vizsgálták, hogy beengedhetnek-e bennünket a saját zárt körű klubjaikba, szervezeteikbe.
Első lépésként olyan területeken kezdeményezték a közös munkát, amiben részükről nem volt kockázat. Ilyen volt a terrorizmus, majd ezt követte a nonproliferáció (nukleáris fegyverzet leszerelése).
Ugyanis akkoriban az egész Nyugat attól félt, hogy a Szovjetunió széthullása, a Varsói Szerződés megszűnése után a tömegpusztító fegyverek illetéktelen kezekbe kerülnek.
Az akkori hírek szerint a világ információs feketepiacán egyre-másra jelentek meg atom-, vegyi és biológiai fegyverek eladásáról szóló hírek. Illetve olyan gépek, eszközök, alapanyagok illegális kereskedelméről, amelyek a békés célú felhasználás mellett alkalmasak lehettek kisebb átalakításokkal tömegpusztító fegyverek előállítására is. Ezen a területen szinte minden európai ország és az amerikaiak érdekei is egybeestek. Ez volt az első sikeres együttműködés kulcsa.
Különösen nagy aggodalmat keltett akkor a szovjet atomarzenál sorsa, illetve a szovjet atomtudósok iránt a világ veszélyes szervezetei részéről jelentkező kereslet. Voltak akkoriban olyan országok, terrorszervezetek, hadurak, akik minden pénzt megadtak volna egy jó szakemberért. Még inkább egy kész nukleáris fegyverért. Az akkori igen aktív titkosszolgálati munkának, a kezdődő nemzetközi együttműködésnek volt köszönhető, hogy sikerült elkerülni egy ilyen katasztrófát.
De hogy most miért is írok erről? Nem a majd harminc esztendővel ezelőtti események iránti nosztalgia juttatta eszembe. Sokkal inkább az elmúlt napok rémületes nyilatkozatai.
Zelenszkij ukrán elnök maga mondta el, hogy amikor Donald Trumppal tárgyalt New Yorkban, akkor kijelentette, hogy vagy felveszik az országát a NATO-ba, vagy atomfegyvert fognak építeni.
Egy héttel később már önmagát cáfolva azt bírta mondani, hogy sosem beszélt arról, miszerint saját atomfegyvert akarnak előállítani. Egyre nagyobb hatalmú tanácsadója, Andrij Jermak egy brüsszeli tanácskozáson szintén cáfolta elnökét, mondván, sosem gondoltak atomfegyver gyártására. Itt akár meg is nyugodhatnánk, hogy az elnök csak meggondolatlanul beszélt. Ám egy német lapnak úgy nyilatkozott az ukrán vezérkar egyik tisztje, hogy országa rendelkezik az atombomba előállításához szükséges technológiával és megfelelő szakemberekkel, így néhány hónap alatt elő tudják állítani azt.
Ez pedig már jóval többnek tűnik, mint egy meggondolatlan kijelentés vagy egy egyszerű blöff. Ugyanis Ukrajnában nagy valószínűséggel még élnek a szovjet érából itt maradt atomtudósok. Akik, ha megfelelő díjazást ígérnek vagy családjuknak a frontszolgálat alóli felmentést, akkor leporolják régi tudásukat. Vagy egyszerűen a hazaszeretet, a régi orosz kollégákkal szembeni bizonyítási vágy is motiválhatja őket. Egy ilyen projektre nyilván lenne pénz az üres ukrán államkasszában is, vagy egy-két oligarcha széfjéből is finanszírozhatnák. Az ukrán atomerőművek fűtőelemei is szolgáltathatnak alapot a fegyverhez szükséges urán dúsításához. Ezért aztán nem szabad egy vállrándítással elintézni ezt a dolgot. Hiszen Zelenszkij elnök azt is kijelentette, hogy még egyszer nem menetelhetnek el az oroszok Kijev közelébe.
Magyarul egy ilyen válsághelyzet esetére lebegtették meg az atomfegyver előállításának és bevetésének a lehetőségét. Ehhez tegyük hozzá, hogy van még egy opció a kezükben. Ez pedig egy úgynevezett piszkos bomba előállítása. Ami ugyan a szó klasszikus értelmében nem nukleáris fegyver, azonban pusztító hatása a sugárzó anyag nagy területen való szétszóródása miatt igen jelentős. Gondoljunk csak a mai Ukrajna területén fekvő Csernobilban történt atombalesetre. Egy ilyen piszkos bomba orosz területre történő eljuttatásához Ukrajna rendelkezik közepes hatótávolságú rakétákkal. Amelyek döntő részét nyugati támogatóitól kapta. Innentől kezdve pedig nem kell nagy fantázia ahhoz, hogy hová vezetne egy ilyen csapás. Azt oroszok azonnal pusztító támadással válaszolnának. Néhány száz kilométerre a határainktól.
Talán ezért is látjuk azt, hogy az amerikaiak egyelőre nem engedélyezik a rakétáik bevetését mélységi orosz területek ellen. A sok rossz között talán ez az egyetlen jó hír. A másik pedig az, hogy nyilván nyugati nyomásra, de Zelenszkij néhány nap alatt megváltoztatta az álláspontját.
Innentől kezdve viszont az Ukrajnában tevékenykedő nyugati „tanácsadóknak” is kiemelten figyelniük kell. Nehogy a szorongatott helyzetben lévő ukrán vezetés mégis aktív lépéseket tegyen egy atomfegyver megalkotására. A kilencvenes évek nonproliferációs együttműködési tapasztalatait is fel kell eleveníteni. Ha ugyanis elfogadjuk azt a nyugati hírszerzési információt, hogy az országba beérkező fegyverek egy része eltűnik, majd fegyvernepperek keresnek nekik új gazdát a világban, akkor egy kész atomtöltetre vagy annak technológiájára is lenne kereslet a feketepiacon. Akár egy radikális iszlamista terrorszervezet, akár egy olyan állam részéről, amelyik ezzel akarná zsarolni a szomszédait.
Az atomtechnológia illetéktelen kezekbe kerülését mindenképpen meg kell akadályozni. Ezt meg kell érteniük az ukránoknak is. Vagy meg kell értetni velük. Ez jelenleg a nyugati támogatók felelőssége, főként az Egyesült Államoké. Ebben a kérdésben nem lehet megvárni az elnökválasztás eredményét. Már ma lépni kell, mert holnap már késő lehet.
Horváth József
A szerző titkosszolgálati szakértő
