- 0
Ismerjük a mondást, aki másnak vermet ás…
A legutóbbi adatok szerint 125 millióan látták a világban Tucker Carlson Orbán Viktorral készült interjúját, amelyben a miniszterelnök kijelentette: Ukrajna nem áll nyerésre a harcban. A világszenzációval felérő adat nyomán kibújt a ballibekből – lánykori nevükön kommunistákból – a sárga irigység.
A Klubrádióban Bolgár György egyenesen a korábbi Twitter, ma X számolási adatait vonta kétsége. Magabiztosan kijelentette, hogy szerinte a valóságban sokkal kevesebben látták a kormányfő interjúját, mint ahogy a médiában szerepelt. Hogy ezt mire alapozza, azt persze elfelejtette közölni, de ez az exkomcsiknál nem is fontos. Ja, hogy szerencsére ők vannak sokkal kevesebben annál Magyarországon, s talán a világban is, akik másképp gondolkodnak. Akiknek fontos a hiteles tájékoztatás? Nekik az se számít. Fontos, hogy hergeljenek, fontos, hogy ásójukkal mindennap mélyítsék azt a gödröt, amibe az Orbán-kormányt akarják belelökni. Csakhogy ismerjük a mondást, aki másnak vermet ás…
Aztán jött a műsorban Törley Katalin, a rendszereresen hamvába holt pedagógustüntetések kétbalkezes, ámde kellően rosszindulatú szervezője, aki szerint „az interjú egy beállított propagandaakció volt”. Mondja ezt egy franciatanár, aki azt se tudja rendesen megcsinálni, amit rábíztak. Mozgalmár társaival arra képtelenek voltak, hogy rábeszéljék a tanárokat a felmondásra. A 170 ezerből 5000-re számítottak, amiből ötszáz felmondás lett. Ám közülük is sokan csak iskolát váltottak. Ezek után dilettánsné őnagysága arról beszél, hogy beállított propagandaakció.
Mi? Az ukrajnai helyzet magyar szemmel történő értékelése? Hozzá kapcsolódott Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztője, aki szerint ugyanis az egy „fizetett interjú” volt.
Mindezek a minősítések valójában annak a kódolt megfogalmazásai, hogy a magyar miniszterelnök nem mond igazat. Háttéradatot senki sem szolgáltat, csak megállapítják azt, ami így vagy úgy az ukrán álláspontot szolgálja.
Milyen fizetett interjú az, ha Orbán Viktor megállapítja, hogy az óránként 10-12 halott révén az ukránoknak előbb fognak elfogyni a katonáik, mint az oroszoké. „A harctéren végül a katonák száma fog számítani. És az oroszok ebben sokkal erősebbek, sokkal többen vannak, mint az ukránok.”
Mi fizetett ebben, mi nem tényszerű, kedves Hardy Mihály? Mi az, amiért ön szerint fizetni kellett, hogy nyilvánosságra kerüljön? Nincsenek többen az oroszok, mint az ukránok? Dehogynem. Vagy esetleg az a baj, hogy megtudja a világ, hogy nem úgy áll a háború, ahogy a mainstream sajtó – benne a Klubrádió – érdekeinek megfelelne.
Netán amiatt aggódnak, hogy a világ számára egyértelmű lesz, ha Trump lett volna az elnök abban a pillanatban, „amikor az orosz támadás kezdődött, az oroszok nem tehették volna ezt meg. Tehát Trump az, aki megmentheti a nyugati világot és talán az emberiséget is az egész Földön. Ez az én személyes meggyőződésem.”
Ennek a kimondása rombolja a regnáló amerikai és uniós rezsim érdekeit?
Vagy az a baj, hogy Orbán kimondja, rossz az a stratégia, amit támogatunk. „Tehát, ha a Biden-kormányzat azt mondja, hogy a célunk Oroszország legyőzése, az oroszországi rendszer megváltoztatása, akár Putyin meggyilkolásával és hatalomból való elmozdításával… De meg kell értenünk, hogy nem tudjuk őket a jelenlegi módszerrel legyőzni. Lehetetlen. Nem fogják meggyilkolni a vezetőjüket. És nem szabad félreérteni az oroszokat. Nem lesz elegük Putyinból, és nem fogják elmozdítani a székéből.”
Ezek olyan titkok, amelyek jelentőségét kisebbíteni kell? Netán ezen esetben kevesebbet lehet költeni fegyverkezésre Ukrajnában? Kevesebb ukránt lehet a halálba küldeni? Ezért beszélnek a Klubrádióban gyenge hatásfokú olvasottságról, fizetett interjúról, hogy ne rontsa a fegyvergyárak üzletét?
Ezek teljesen más információk, mint amiket az Egyesült Államok liberális mainstream politikusai látni szeretnének. Ahonnan például a guruló dollárok is érkeznek a magyar médiába is. Utóbb kiderült, hogy már a Lakmusz névre hallgató dezinformációs központ is beszállt a buliba, nemcsak a 444 és a többi, hivatásosan félrevezető ballib médium.
Ezért fájhat az a 125 millió megtekintés, aminek a száma napról napra csak növekedni fog?
Horváth K. József - www.magyarhirlap.hu