- 0
Kétharmadig sem tud számolni, nemhogy tízezerig, az oktatás meg csak az átverés volt, nem a cél.
Elgondolkodtató, hogy ha az ember bepötyögi a böngészőbe, hogy magyarhang.hu, akkor miért nem ad találatot. Nem, nem azért, hogy közvetlenül ezután a google keresőjében keressen rá arra, hogy magyar hang, hisz szándékosan senki nem önsorsrontó. Valamiért mégiscsak így van. Magyarhang.hu nincs!
Márpedig ellenzéki, „konzervatív“ Magyar Hang van. De még mennyire hogy van! Szlovák nyomdában nyomják a 2018-ban alapított lapot. Körülötte ügyködnek olyan híres, vagy inkább hírhedt „konzervatív“ személyek (újságírók?), akik az elhíresült Simicska-féle „gec.zést“ saját értékrendjükkel összeegyeztethetőnek, még éppen vállalhatónak találták.
Talán az egyik legkomolyabb húzónév az ő általuk (fél)művelt műfajban a szerencsétlen Dévényi István, aki gőzerővel kampányol minden mellett, ami a magyar kormányt lejárathatná. Arról az Orbán kormányról beszélünk, amelyik a magyar nemzet jóvoltából már tizenkét éve képviseli a nemzetet, szemben a szerencsétlen Dévényi által tolt bárki mással. És itt jutunk el a tegnapi naphoz, amikor jól kitüntikézve magát, leült gépéhez Pityu, hogy megnézze, mit írnak róla a köztévében. Eljutott egészen odáig, hogy beütötte a Dévényi és a Pityu kulcsszavakat a Hirado.hu keresőjébe és nem talált semmit. Már ez is megdöbbentette, de akkor gondolt (ivott?, szívott?…) egy nagyot és beírta a „diák“ szót is. Megint semmi! Ekkor elhatározta, hogy ez ellen tenni kell valamit. Megnyitotta legjobb cukorhegyi barátját a facebbokot, és többek között a következő polgárinak, konzervatívna tűnő sorokat írta bele a nagyvilágba:
„Másfél órája tüntet tízezer diák Budapesten az oktatásért. Mutatom, mit mutat mindebből a közmédia. Szóval aljas mocsadékok vagytok, kedves volt kollégák.“
Persze, feltételezésemmel szemben, hogy valamilyen tudatmódosító hatására követte el ezeket a libsik által is megirigyelhető sorokat, józanul, felelőssége teljes tudatában is leírhatta volna, de akkor nem feledkezett volna el arról, hogy a napi tüntike bizony - a megvezetetteken kívül - a ballib horda felvonulása volt, meg nem „tízezer“ és nem „oktatásért“. Budapest belvárosában az a Pityu által kedvelt ellenzéki csorda vonultatta fel a sok mindenre kapható fiatalokat (is), amelyik kétharmadig sem tud számolni, nemhogy tízezerig, az oktatás meg csak az átverés volt, nem a cél. És bizony a közmédia igencsak jól tette, hogy a Gyurcsány-féléket és sleppjét nem mutogatta, mert arra a bandára, amelyik kampánypénzeit és technikáját onnan kapta, ahol nem sokat számít a magyar érdek, arra bizony szerencsére nem sokan kíváncsiak.
És itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy ha a magyarhang.hu-n nem érhető el a szlovák nyomdában nyomott újság online változata, akkor milyen címen keressék azok, akiknek értékrendjébe belefér a volt kollégák mocsadékozása, a gec.zés és a Gyurcsány-bandával vonulgatás? Bizony-bizony, akinek gusztusa van hozzá, a „magyar“-t elhagyva(!), begépelve a hang.hu-t, megtalálja Pityukát is, meg haverjait is, akik vélhetően majd egyszer, amikor nem azt teszik, ami Dévényi Pityunak kedves, mocsadékok lesznek.
Üdvözlet, KJ