Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
e94039641afdfca9692ad99c43b277a1.jpg

A baloldal lemondott a választókról

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Egyre inkább úgy fest, hogy a hazai baloldal, s legfőképpen az MSZP lemondott a magyar választók támogatásáról. Ez a tendencia persze nem most kezdődött.

Az utódpárti törmelékalakulatok már eddig is keményen küzdöttek valamikori népszerűségük minimalizálásáért, ám mostanáig azért adtak valamit a látszatra.

Kissé unottan, tessék-lássék megpróbáltak legalább úgy tenni, mintha bármit is számítana a szemükben, hogy Budapest nyolcadik kerületében, Pápán vagy Bükkábrányban mit szólnak egyes ténykedésükhöz, politikai kirohanásukhoz a polgárok.

Mára teljes bizonyossággal kijelenthető: ezeket a kicsinyes, kispolgári, választóédesgető populista elhajlásokat elsöpörte bennük az internacionalista hevület s felsőbbrendűségi tudat. Leküzdötték gátlásaikat, és immár nyíltan nem érdekli őket, miről mit gondol a nép. Úgy tesznek, mintha nem nekik kellene a választók kegyeit keresniük, hanem fordítva: az embereknek kellene kiérdemelniük az ő pártfogó támogatásukat. Ha meg nem viselkedik engedelmesen ama csalfa, ideo­lógiailag ingatag, osztálykorlátait átlépni nem képes, hálátlan, notóriusan rossz helyre szavazó népesség, és kihúzza a gyufát, hát magára vessen. Leshetik, mikor fordul ismét feléjük a szocialisták kitüntető figyelme! Sohanapján kiskedden, borjúnyúzó pénteken!

Ez a lakossággal szembeni nyílt ellenségesség mind több területen nyilvánul meg. Legújabban az olimpia támogatásának elvetése, eredeti álláspontjuk megváltoztatása árulkodik a nemzeti szempontok opponálásáról. Ha van kérdés, amiben lényegében mindenki egyetért a mai Magyarországon, akkor az olimpia megrendezése, illetve a pályázati szándék üdvözlése ilyen. Az MSZP viszont nyíltan deklarálja, hogy számukra az össztársadalmi akarat, konszenzus csak annyit ér, mint egy tollpihe, amit lepöckölhetnek a kabátujjról.

A másik lakosságleckéztető szocialista akciónak a bevándorlás kérdésében lehetünk tanúi. Még a politikai analfabétáknak is egyértelmű, hogy az emberek a menekültekkel szemben megértőek, ám az országon végigvonuló, veteményeseken, szántóföldeken, fóliasátrakon kíméletlenül végiggázoló, sokszor törő-zúzó falkaként viselkedő, erőszakos, garázda migránsok jelenlétét nem kívánja. A posztkommunisták mégis fityiszt mutatnak a társadalomnak, és azt mondják: mindenki menekült, aki az ország területére lép, akit kiszolgálni nagy tisztesség és demokratikus kötelesség. Nem utolsósorban jól megsértik a szerbeket, bolgárokat, görögöket is. Miután mindezzel kinyilvánítják, hogy olyan államokról van szó, ahonnan fejvesztve menekülni kell, ha valakinek kedves a biztonsága és élete.

De mit nekik a környező országok állampolgárainak véleménye, amikor az itthoniakra is nagy ívben tesznek. Sőt, saját bázisuk értékítélete sem érdekli őket, hiszen a baloldali érzelmű emberek többsége is egyetért az illegális bevándorlásnak gátat szabó kormányzati politikával a Nézőpont Intézet felmérése szerint. Persze kérdéses, maradnak-e baloldali szavazók, ha egyszer mindent ellenez a pártjuk, ami az emberek előbbre jutását szolgálja. Hisz nem tetszett a szocialistáknak sem a rezsicsökkentés, de a minimálbér-emelés, az adócsökkentés, a nemzeti konzultáció sem a bevándorlásról. Hát akkor miért pont az olimpia és a mértéktelen migráció kérdésében értenének egyet a nemzettel?  Ha valaki kellően naiv, akkor persze akár lépre is mehetne a szórványos másféle szoci hangoknak. Kunhalmi Ágnes budapesti vagy Botka László választmányi elnök és még páran az olimpia mellett vannak szóban, és nem követték a pálfordulásban eddig az MSZP-frakciót, amely, megmásítva véleményét, a világjátékok rendezése ellen foglalt állást. Csak hát pontosan lehet tudni, hogy a belső párnacsata a lovagiatlanság szabályai szerint el fog simulni, és mint mindig, szépen besorolnak az olimpiát akadályozók mögé. Annyi maradt a nagy rebellis különállásból, hogy Kunhalmi a tartózkodás gombot nyomta meg.

Vagyis nem tartotta a szavát, nem állt az olimpia mellé. De kánonban fogják szidalmazni még ezért a szószegésükért is a kormányt Tóbiás József pártelnökkel és a mamelukokkal egyetemben. A legkomikusabb az az egészben, hogy az olimpia elutasítására szokás szerint Gyurcsány Ferenc szólította fel őket. Amit persze a pártelnökkel az élen bőszen tagadnak, ám a tények mást muzsikálnak. Mindebből világosan kitetszik: nemcsak a posztkommunizmus, de a posztgyurcsányiz­mus árnyékából sem tudnak kilépni. Ha a tartószponzoraik azt akarják, hogy a Brüsszelből dotált Altus-vezér legyen továbbra is az ő führerük, akkor fülüket-farkukat behúzzák az utódpártban. Ismert mondás: fegyverek közt hallgatnak a múzsák. Pénzügyi spekuláns és globalista multiszponzorok közt meg a józan ész.

Nem dereng az utódpártiaknak még most sem, hogy a magyar lakosság miért van torkig velük? Mindennél beszédesebb, hogy az Európai Parlament balliberális-kommunista többsége hiába ítélte el Magyarországot a bevándorlásról és a terrorizmusról szóló nemzeti konzultáció miatt, az emberek mégis küldik vissza kitöltve az íveket. Sőt, az összehangolt neoliberális támadás után még nagyobb számban érkeznek a válaszok, mint előtte. A baloldalnak hívott politikai massza azonban húsz körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy megutáltassa magát a hazai népességgel. Így aztán az lakosság nagy része csak azt figyeli velük kapcsolatban: „fő-e új méreg, mely közénk hatol”. És nem véletlenül idézzük József Attila Thomas Mann üdvözlése című költeményét. Az ugyanis a totalitárius rendszerek ellen íródott. Hogy ne lehessen fegyverként egymásnak szegezni fals, emberellenes, demagóg, populista ideológiákat. Márpedig aki uszítással vádol egy kormányt azért, mert meg akarja védeni a rá bízott országot s az európai nemzetek közösségét, az maga is a totalitarizmus kiszolgálója. Ajánljuk ezt Bárándy Gergely figyelmébe, aki a parlamenti vitában azzal rágalmazta a Fideszt, hogy mindig talál egy bűnbaknak kikiáltott társadalmi csoportot. Majd hozzáfűzte: „Most pedig a migránsok ilyenek, remélem, a zsidók nem kerülnek majd sorra.” Javasoljuk, olvasson több József Attilát. Hátha rájön, miért fordulnak el tőlük az emberek a közvélemény-kutatások szerint is egyre nagyobb mértékben. Éppen szélsőséges retorikájuk miatt.

Megyeri Dávid ]]> www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Történelem (18) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Kultúra (7) Sport (729) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Életmód (1) Mondom a magamét (7549) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Politika (1582) Tereb (146) Szépségápolás (15) Jobbegyenes (2789) Tv fotel (65) Autómánia (61) Belföld (11)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>