megismerendő az egyszerű népet és az ő problémáit, hogy elkerülendők legyenek az április 8-i félreértések a későbbiekben.

]]>Az expedíció első etapjáról filmet is láthatunk]]>, melyben hősünk szalmakalapban téblábol, és ahelyett, hogy valami hasznosat csinálna, okosan néz egy szamócát és beszél. A szamóca is nézi őt, de diplomatikusan hallgat. A látottakon felbuzdulva úgy éreztem, kötelességem az út következő állomását is megírni, mintegy jóslatszerűen, előre.

I. kép

Szereplők:

• Árpád – kalandvágyó, információéhes libsi újságíró
• T. Dániel – gazda
• Juliska – T. Dániel gazda felesége
• Médiamunkások, népség, katonaság, haszonállatok

T. gazda korán ébredt – ahogyan szokott – és mielőtt feltápászkodott volna, végiggondolta a napi teendőit. Rögtön eszébe is jutott a pesti vendég, akit a vendégszobában helyeztek el. A többiek, akik vele jöttek, újságírók, technikusok, operatőrök, mind a húszan a falu vendégházában aludtak, mert máshol nem fértek el. Ez a pesti, azt mondták, segíteni fog neki aznap.

– Meg vagyok én áldva – gondolta. Szuszogva felkelt és belebújt a gumicsizmába, a szagától megszédült kicsit, de mikor a lába már benne volt, nem érezte. Fogta a pálinkás üveget, két kupicát.

– Megyek, ébresztem a vendéget – mondta elmenőben az asszonynak, aki szintén mocorogni kezdett. – Persze, megint az a kurva pálinka – morgott az asszony –, anélkül nincs reggel. – Meg este se – tette hozzá magában.

– Valamivel csak meg kell kínálom a vendéget reggel – védekezett Dani gazda.

– Majd sütök tojást reggelire – ígérte a felkelni készülő feleség.

– Mire te elkészülsz, mi kiganézunk, aztán eszünk.

Bezörgött az ajtón.

– Árpád kezdünk! – mondta és benyitott.

A vendég csipás szemmel nézett ki a takaró alól.

– De hát még csak most kel a nap – motyogta álmosan.

– Pont azért, hogy ne keljen egyedül. Na, fogja ezt, ettől majd felébred. Tavaly főztük a sógorral szilvából.

Árpád felhajtotta az italt és elzöldült, csak tátogni tudott, hang ne jött belőle.

– 52 fokos. Árnyékban. Mondtam én, hogy nem akármilyen. Na, amíg nem tud beszélni, szedelőzködjön össze, aztán indulunk – azzal kifordult az ajtón és elindult az istálló felé.

Megetette a teheneket, kiganézott alóluk, hogy az asszony tudjon fejni, megnézte a fejőgépet is, mert tegnap volt vele valami, de most működött, úgyhogy nem nyúlt hozzá, majd megnézeti a szomszéddal, aki gépész és ha nem iszik arany keze van. Tovább ment, ellátta a disznókat is, kizárta őket a kifutóba, hogy ki tudjanak trágyázni, de Árpád csak nem jött. – Hol az istenbe lehet? – gondolta már éppen indulni akart érte, mikor megérkezett, neonkék gumicsizmában és a fején szalmakalappal. Dani gazda elhűlten nézte a toalettet.

– Árpád maga úgy néz ki mint a lilapereszke. Az is alul lila, felül meg nagy kalapja van. De mindegy, hozza a talicskát, aztán menjünk.

– Melyik a talicska? – kérdezte Árpád tanácstalanul. Dani gazda némileg furcsállva nézett rá, de szó nélkül megmutatta a nevezett eszközt és elindultak. Fogták a szerszámokat és nekiláttak.

– Nagy ez az ól – jegyezte meg néhány perc múlva az erősen izzadó vendég, elegánsan, a szerszámnyélre támaszkodva.

– Ha okosan csináljuk, gyorsan végzünk – morogta a gazda.

– Ez az! – kiáltott Árpi nekibuzdulva – Okosan! Én is mindig ezt mondom! Nem sokan kell lennünk, hanem okosnak.

– Ha már az okosságnál tartunk – somolyodott el Dani gazda – én a maga helyében azt a híg szart nem villával próbálnám rakni, mert úgy haladatlan. Fogjon lapátot úgy gyorsabb!

Mikor megtellett az első talicska megmutatta, hová kell kitolni és kiönteni.

– Mi lesz ezzel? – kérdezte Árpád a trágyarakásra mutatva.

– Kivisszük a földre és elterítjük.

– És akkor kisarjad az új élet! – villantotta lelkesen Árpád költői vénáját.

– A szar nem kel ki Árpád – mondta oktatólag a gazda. – Bár ha a volt téeszelnök fiára gondolok, lehet mégis – így dolgoztak egy darabig szótlanul. Aztán Árpád nekiállt feltérképezni a gazda gondolkodásmódját, hiszen ezért jött.

– Nem unalmas itt egyedül dolgozni minden nap – kérdezte együttérzően.

– Nem! – válaszolta tömören a gazda. – Gyorsabban haladok, ha nem tartanak fel. Különben is mindig jön valaki. A múltkor is itt volt a Tv-ből a Vona.

– És milyen volt?

– Azt mondta, egy hétig marad, de aztán két nap múlva mégis elment.

– Miért?

– Rühes lett a szemöldöke. Én mondtam neki, hogy ne ölelgesse azt a rohadt kutyát, mert bagzás van és elcsavarog, hazahoz mindenfélét, győzöm kikezelni. De ő csak ölelgette, a többi majom meg fényképezte. Mondták, felteszik az internetre és ettől nő a népszerűsége. Hát, lehet, hogy nőtt, én már csak a Tv-ben láttam utána. Ott mondjuk okosabbnak látszott, mint itt. De mindegy, menjünk ki a kifutóba, azt is ki kell takarítani.

A kifutó tele volt disznókkal, akik a reggeli befejezésével voltak elfoglalva, az ennek megfelelő vidám hangulatban. Mikor Árpád bement közéjük, némi aggodalommal tekintetében, egyből körülvették, és az egyik kíváncsi disznó még a gumicsizmáját is  megharapta. Hiába nyitotta ki az ajtót, nem mentek be, jobban érdekelte őket az újdonság.

– Zavarja már be őket! – szólt a gazda. – Kiáltson rájuk, vagy toppantson, akkor bemennek. Abban a pillanatban már el is ugrott, mikor meglátta a toppantás helyszínét.

– Ne ott a szarban! – kiáltotta, de már késő volt. Árpád belpesti határozottsággal toppantott. A disznók tényleg beszaladtak, de az eredmény más szempontból is meglepő volt.

– Most nézze meg, mit csinált. Minden csupa szar. Maga is, bár azért magán annyira nem látszik – mondta vigasztalólag Dani a csöpögő kalandornak.

Ezután csöndben dolgoztak tovább.

Folyt. köv.

]]>https://aristo.pestisracok.hu]]>