Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Toroczkai titka

Toroczkai titka

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Laci Szegedről. Kettő is akad nekünk. Botka és Toroczkai.

A két szegedi bátortalan. Akiknek a csőrében ott pompázott a guriga sajt, amelyet végül ügyesen kiénekelt a politikai ellenfél.

Igen, a két szegedi története eddig a pontig hajszálpontosan ugyanaz. Botka Lászlóé így foglalható össze: pártja legnépszerűbb politikusaként sokáig kerülte a rivaldafényt, többször dobbanthatott és boríthatott volna, de nem tette, s bár látszólag polgármesteri munkájába temetkezett, valójában platformépítéssel igyekezett megerősíteni pozícióját.

Toroczkai története eddig a pontig tökéletesen egyezik Botkáéval.

A végkifejletben nem vagyunk biztosak, de hogy Toroczkain nagyjából ezerannyi fogás van, a múltjában pedig úgy tízezerszer annyi szeplő, mint Botkáéban, azt máris tudatjuk a tisztelt olvasóval.

Toroczkai éveken át túlkoros kamaszként játszotta kettős szerepjátékát, a betyárosdit és a magyar IRA-t. Ehhez cseppet sem e sorok írójának két könyvéből merítette az ötletet, bibliaként forgatva két munkámat, ]]>ezt ]]>és ]]>ezt]]>. Ezek alapján hívta életre a Betyársereget és az északír példa alapján a mostani Mi magunkat is. Toroczkait jól ismerem a régi időkből, amikor nemzeti radikálisként előbb a MIÉP-ben, majd önállóan igyekezett csillapíthatatlan ambícióinak keretet találni. Időközben a nemzeti radikalizmus megérkezett a Fideszbe, a tíz-tizenöt évvel ezelőtti célkitűzéseket Orbán Viktor sorra kipipálta, Toroczkai pedig a magánmozgalmaival együtt a partvonalra került. Szerencsés véletlenek és titokzatos háttéresemények folytán azonban most újra a közélet első vonalába ejtőernyőzött.

Toroczkai László vagy a világ legmázlistább politikusa, vagy nem az, akinek látszik. Régebbi ismerőseivel együtt én is elgondolkodva figyeltem éveken át, ahogyan a legdurvább provokációit sorra megúszta. Szlovákiai demonstrációján éppúgy, mint sűrű szerbiai, romániai kirándulásain lényegében semmi sem történt – a szomszédos országok hatóságai meglepő módon nem alkalmaztak komolyabb jogi, politikai kényszerítést, mindössze kitiltották néhány évre. Abból sem lett baja, hogy a Korona Fiai Különleges Alakulattal nem kisebb célt, mint a Délvidék fegyveres visszavételét tűzte ki célul (lapzártáig a Délvidék nem tért vissza). Felvétel bizonyítja, hogy a Kossuth térről ő vitte át az embereket a Szabadság térre, ilyen módon ő a fő felelőse a 2006-os eseménysorozatnak. Ebből sem lett baja. Hajdani lapjában nem egyszerűen zsidóellenes, hanem vérvádas cikksorozatot ]]>publikált]]> azt állítva, hogy a körmendi gyermekgyilkosságot nem Tánczos Gábor, hanem – rituális célzattal – zsidók követték el. Megúszta Toroczkai László a 2012-es botrányos felvonulását is, amikor embereivel az IMF-nek akart petíciót átadni, majd betört a Bank Centerbe.

Figyeljük csak]]> az Origo 2016-os összefoglalójának]]> eseménytörténetét! És figyeljük, hogyan maradt el a Gyurcsány-korszakban minden esetben a valódi retorzió…

2006. szeptember 18-án a tüntetőket a budapesti Kossuth térről a Szabadság térre vezette. A tévészékház ostromáért a bíróság főszervezőként jelölte meg Toroczkait, de csak pénzbüntetést kapott ezért. Legközelebb ]]>2007. október 22-én]]> vett részt Toroczkai aktívan egy utcai balhéban. Akkor a Nagymező utcában csaptak össze a kormányellenes demonstrálók a rendőrökkel. Akkor a rendőrök előállították, de három nap után elengedték. A következő nagyobb budapesti összecsapásban, ]]>2008. március 15-én]]> Toroczkai is felszólalt azon a rendezvényen, ahonnan a tömeg elindult, de őt a rendőrség nem állította elő. Toroczkai emellett aktívan részt vett a Gyurcsány-kormány elleni szervezkedésben. ]]>Az első fokon 13 évet kapó Budaházy Györggyel közösen]]> hozták létre a Hunnia mozgalmat, amit terrorcselekménnyel vádoltak. Toroczkai mégsem került a vádlottak padjára, ]]>csak tanúként hallgatták ki]]>]]>.”]]>

Szóval, haja szála sem görbült ennek a mögöttünk álló húsz esztendőnek egyetlen demonstrációján, tüntetésén sem, ha véletlenül bekísérték, rögvest elengedték – belföldön éppen úgy, mint külföldön.

Akkor most mindezt gondoljuk végig, és ki-ki maga döntse el, kicsoda is valójában ez az ember.

Ha erre a nem is olyan bonyolult kérdésre megtaláltuk a választ, akkor továbbfűzhetjük a mostani történetet is. Toroczkai László nem véletlenül nem alakított új pártot tegnap. Hogy a bátorság feltűnő hiánya egyszerű baklövés-e, vagy még nem érkezett meg a pontos instrukció, nem világos. Csak annyi biztos, hogy amikor Toroczkai hosszú éveken át katonásdit, IRA-sat és betyárosat játszott Szeged környéki csalitosokban, a titkosszolgálatok dolgoztak. Beépültek a hajdani nemzeti radikálisok közé, informátoraik nyilvánvalóan ott vannak a mostani Jobbik vezetésében is, megfigyelték, ellenőrizték, esetleg irányították is az eseményeket. Vannak papírok, vannak fel nem tárt rejtélyek, vannak el nem mondott történetek.

2000 óta, amikor szakított a MIÉP-pel, Toroczkai László egyvalamire mindmáig gondosan ügyel: nem akar parlamenti képviselő lenni. A radikálisok képviseletében annak idején nem ő, hanem Zagyva György Gyula ült be a Tisztelt Házba, és most, a Jobbik alelnökeként sem akart mandátumhoz jutni. Pedig olyan egyszerű elfoglalni jól megérdemelt üléshelyünket az Országházban: az ember egyszerűen átesik egy nemzetbiztonsági átvilágításon és kész.

Ásotthalom polgármesterének vagy a Jobbik elnökének persze nincs szüksége átvilágításra.

Így megy ez.

Kíváncsian várjuk a további fejleményeket.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Politika (1582) Szépségápolás (15) Tereb (146) Sport (729) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Egészség (50) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Mozi világ (440) Életmód (1) Történelem (18) Heti lámpás (312) Gasztronómia (539) Kultúra (7) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>