Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
Leszámolt illúzióival Lukácsi Katalin

Leszámolt illúzióival Lukácsi Katalin

Flag

Szöveg méret

4
Átlag: 4 (1 szavazat)
De most akkor ki a többség?

A vicces nevű „Mi vagyunk a többség” kezdeményezés a jelek szerint útelágazáshoz érkezett. Miután utolsó tüntetésüket szó szerint elmosta a májusi eső, veretes szónokuk, Lukácsi Katalin például leszámolt egy illúziójával.

Míg korábban a szintén jó érzékkel elnevezett „Viszlát kétharmad” Facebook-csoportot népszerűsítve áhította a taktikai szavazást, legutóbbi ]]>bejegyzésében]]> már azt a tanulságot szűrte le a most is óriási Fidesz fölényt kimutató közvélemény-kutatásból, hogy „A jelenlegi ellenzék teljes összefogása tehát nem kiút, nem alternatíva, nincs értelme érte küzdeni, a választók nem kérik, tehát a kormányváltást (és a NER lebontását) akarók sem akarhatják.”

A kereszténységet másokon rendszerint számonkérő, a megnyilvánulásaiból kiindulva az önmagát a jézusi iránymutatás felkent apostolnőjének tartó Lukácsi ugyanakkor odavágott egyet a Demokratikus Koalíciónak, szerinte a teljes ellenzéki összefogás elutasítottsága éppen azért magas, mert abba beleértendő Gyurcsány Ferenc is.

Vajon mit szól mindehhez a „Mi vagyunk a többség” egyik fő szervezője, az a Homonnay Gergely, aki negédes hangvételű interjúi mellett időnként a „k…a anyját” ]]>emlegeti]]> a fideszeseknek és a békemeneten résztvevőket csak „tetveknek” tartja, és aki korábban hitet tett Gyurcsány Ferenc és a DK mellett?

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a nevében is hazug „Mi vagyunk a többség” gyűlöletszövetség csak ugyanazt adja, mint amit az ellenzéki összeborulástól kaptunk a választások előtt: nézeteik, világképük és gondolkodásuk szerint egymástól fényévnyi távolságban lévő emberek és csoportosulások úgy képzelik, hosszú távon is elég összetartó erő az Orbán-fóbia.

Valamire biztos elég: pont akkorra sikerre, mint amit az országgyűlési választásokon produkáltak.

Teveli Zoltán -]]> www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Történelem (17) Autómánia (61) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Titkok és talányok (12) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (702) Kultúra (6) Mondom a magamét (7501) Rejtőzködő magyarország (168) Egészség (50) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Politika (1582) Heti lámpás (310) Belföld (10) Tereb (146) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Sport (729) Életmód (1)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>