Ma 2020 november 27. Virgil napja van. Holnap Stefánia napja lesz.
Tisztelt huszonhat értelmiségi!

Tisztelt huszonhat értelmiségi!

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ezt olvassák el!

Miután a minap nyílt levélben szólították föl a világ proletárjait az ellenzéki pártokat az egyesülésre, engedjék meg, hogy figyelmeztessem önöket az aláírásukkal sajátjukként azonosított szövegfolyam mögül kisejlő, aggasztó demokráciadeficitre.

Aki ugyanis a választás legfontosabb eredményének nem a népakarat megnyilvánulását, hanem a „mostani kormány eltávolítását” tartja, s azért szorgalmaz összefogást, mert az ellenzéki pártok „külön-külön egyikük sem képes” erre, az nem demokrata.

Aki a nyilvánvaló közvéleménykutatási adatok ellenére is azt képzeli, hogy „a változást sürgető állampolgárok akaratának érvényesülését” az ellenzéki pártok elkülönülése, s nem egyszerűen az a tény akadályozza, hogy ők vannak kisebbségben, az nem demokrata.

Aki azt állítja, hogy a jogállami keretek között lezajló, demokratikus választás „egyetlen esélyünk a demokratikus jogállam rendjének helyreállítására”, az hülye.

Aki úgy véli, hogy a demokratikus választás eredménye nem a jól, vagy jobban kormányzott ország, hanem az ellenoldal „elszámoltatása”, az nem demokrata.

Aki a 2010-es, 2014-es és az előttünk álló 2018-as demokratikus választások eredményét „országos szégyennek” nevezi, az nem demokrata.

Aki úgy véli, hogy az elmúlt, illetve most múló kormányzati ciklusokban az egyik politikai szereplő által megszerzett demokratikus felhatalmazás ténye „rossz fényt vet ellenzékére is”, az nem demokrata.

Aki arra ösztönzi a pártokat, hogy azok „biztassák választóikat, hogy” ne az általuk megismert és helyesnek tartott, pártprogramokra, ne a hitelesnek tűnő jelöltekre, azaz ne a lelkiismeretük szerint voksoljanak, hanem „választókerületenként egységesen a helyben legesélyesebb ellenzéki jelöltre szavazzanak”, az nem demokrata.

Aki a demokratikusan megválasztott és demokratikusan leváltható párttal szemben népfrontpolitikát hirdet, az nem demokrata.

Aki csaknem harminc évvel a rendszerváltás után, a széleskörű polgári jog alapján álló, megkérdőjelezhetetlenül demokratikus országban „új pártállam kiépülésének” rémével riogat, az nem demokrata.

És végül fontos megemlíteni azt is, hogy aki okos elemzés, értelmes gondolat, mély megértés helyett pártbrossúrák lapos lózung-gyüjteménye szerint látja a valóságot, az nem értelmiségi.

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Történelem (14) Nagyvilág (1452) Sport (729) Mozaik (83) Tereb (140) Rejtőzködő magyarország (171) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Politika (1571) Mondom a magamét (4934) Gazdaság (655) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (492) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Flag gondolja (33) Életmód (1) Kultúra (6) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Autómánia (61) Belföld (5) Egészség (50) Heti lámpás (245) Jobbegyenes (1905)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>