Ma 2019 augusztus 20. István napja van. Holnap Sámuel, Hajna napja lesz.
Szikora Róbert: A kommunisták nem szeretik a keresztényeket

Szikora Róbert: A kommunisták nem szeretik a keresztényeket

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nagyon kemény szavakat mondott a legendás popsztár.

Azt mondja, van mit ünnepelnünk, és nagyon boldog, hogy zenekarával ő is fellép a rendszerváltoztatás 30. évfordulóját ünneplő ]]>Szabadságkoncerten]]>, június 16-án, a Hősök terén. Szerinte fontos, hogy beszéljünk a régi időkről, mert a mai fiatalok nagy részének sejtelme sincs arról, milyen volt az élet Magyarországon a szocializmusban. A koncert kapcsán az R-Go alapítóját, Szikora Róbertet kérdeztük a múltról. Interjú.

Miért fontos önnek ez a koncert?

Elsősorban az emlékezés miatt. Hogy tudjunk emlékezni arra, hogy kikiáltották a szabadságot. Az pedig szinte szokás, hogy az ember mindig zenével és tánccal ünnepel. És ugye a régi korszakok legemblematikusabb nevei közül lépnek fel egy páran. Mi is ott leszünk, mert ott voltunk akkor is. Boldog vagyok, hogy egyáltalán ott lehetünk, és beszélhetünk majd egy kicsit ezekről a dolgokról.
És ha a fiatalok ott vannak, talán ők is megértik és megérzik ezt az egészet. Ha nem is ott, a koncerten, akkor utána. Csak ne a saját bőrükön érezzék meg...

Én mindenképpen fontosnak tartom. Ez egy olyan történelmi esemény volt, amit még most sem tudunk igazán felfogni. Hatásait érezzük, de a fiatalok mit sem sejtenek az egészből. Ők nem tudják, mi az, hogy piros és kék útlevél, és azt sem, milyen az, hogy a zoknidban viszel külföldre 100 dollárt, és még le is csukhatnak miatta. Nem tudják azt sem, milyen az, amikor szovjet tankok vannak a szép hazánkban.  Ez nemcsak a történelem, hanem ez az életünk része, és igenis el kell mondani. Azért is, mert a szabadság egy törékeny dolog, ez nem evidens. Mi láttuk, hogy nem evidens. De azt gondolom, hogy nagyon jó irányba megy az ország, és van is mit ünnepelni.

Megszállott dobosként kezdte, és főleg az után hajtotta a fejlődési vágy, hogy hallott a srácról, akinek csakúgy kifolynak a lábából a hatvan-negyedek. Ő volt Barile Pasquale, akit később el is hívott az R-Góba. A zene bűvöletében élő, fiatal Szikora Róbertnek mennyire volt fontos, hogy milyen rendszer van körülötte?

Hát nagyon. És persze nemcsak a 80-as, hanem a 70-es évekről is beszélek. A Hungária együttest 1974-ben már bődületes érdektelenség követte, ezért onnantól kezdve egészen 1980-ig külföldön voltunk kénytelenek megkeresni a betevőt. Így pontosan tudtuk, milyen fontos egy útlevél. És azt is tudtuk, mit kell azért csinálnunk, hogy egyről a kettőre jussunk: határokon át behozni hangszereket, kivinni pénzt, hát nem volt egyszerű. Komoly tranzakciók mentek azért, hogy egy kicsit jobban éljen az ember,  vagy csak azért, hogy jobb hangszere legyen. Ez a sok manőver azt is jelentette, hogy az ember szembekerült a rendszerrel. És tudtuk, hogy ha elveszik az útlevelet, akkor vége, mert megtörtént velünk. Ráadásul egzisztenciálisan van vége a dolognak. Nem az múlt rajta, hogy utazgathatunk vagy nem. Éppen ezért tudtuk értékelni olyan nagyon, hogy ennek 1989-ben vége lett.

És hogyan működtek a 80-as években?

Az egy kicsit más volt, mert akkor az R-Góval már itthon akartunk vitézkedni. Az csak egy extra dolog volt, hogy kimentünk például Franciaországba turnézni, vagy a szocialista országokba. Ez csak hab volt a torán, de az tény, hogy az már egy egészen más szocializmus volt 1989-ig.

Említette, hogy életbevágó volt az útlevél megléte, segítségével pedig az anyagi, zenei fejlődés. Melyik, elsősorban a civil életet megkeserítő tulajdonságát emelné ki az előző rendszernek?

Például védekezni kellett, mert az éjszakai életben mindig megtalálták az embert. A koncertek miatt pedig legtöbbször éjjel kellett hazajárnunk. De védekezni kellett napközben is, mert bármikor benne volt a pakliban, hogy a rendőr rajtunk gyakorolja a hatalmát. Megfog, akár belenyír a hajadba, egyszóval vegzál. Akkor úgy éreztük, azon kívül, hogy élünk, semmihez nincs jogunk. De kellemetlen volt például beállni egy 120 méteres sorba karácsony előtt, hogy legyen banán a családnak. Kellemetlen volt az is, hogy mikor nyugatra mész, mindenki ír egy kis listát, hogy ilyen farmert és olyan csizmát szeretne. Nemcsak a barátoknak hoztunk dolgokat, hanem a zenésztársaknak is hangszereket. Néha már azt érezted, hogy inkább beszerző vagy.

Mint egy jó kamionos...

Igen. És a végén már mi is úgy dolgoztunk, mint az Aranycsapat: megrendelésre.

Az nem volt könnyítés, hogy az R-Go vagy korábban a Hungária a zenéjénél, a feldolgozott témáknál fogva ritkábban akadhatott fenn a cenzúrán, mint például a P. Mobil vagy a Beatrice?

Nem igazán, mert nekünk sem volt egyszerű. Az alapelv ugyanaz volt, és ez a lényeg: meg kellett élni, bármi áron. Egyébként engem 1971-ben hívtak a P. Mobilba, de akkor a Ferm együttest választottam, mert sokkal közelebb állt hozzám a slágerzene. Ettől függetlenül valamilyen formában mindig találkoztál a hatósággal, hiába játszottál te slágereket.  Később, 1989-ben bátorkodtam egy dalt írni az erdélyi falurombolásról. Dől a torony, dől a harang volt a címe, és úgy kezdődik, hogy „hé, Mr. Csau, ki nevében teszed ezt? Történetedből csak egy krimi lesz...”. Egy elég komoly kritika volt, mert akkor úgy éreztem, ideje odaszólni ennek a diktátornak. Aztán egy évvel később megjelent az Egy Proletár Párizsban című lemez, ami megint egy tükör volt a lehanyatló rendszerrel szemben.

A hitét befolyásolta a rendszer valláshoz való viszonya?

Az upstart benne volt az emberben, hogy a komcsik nem szeretik a keresztényeket. Mert az valami titokzatos szervezet, amiben ők nem hisznek, ezek meg itt összejönnek, és beszélnek az Isten emberről, meg valami feltámadásról. Onnantól kezdve, hogy megtudtam a családi legendáriumból, hogy engem titokban kellett megkeresztelni, megértettem mindent. Később tudtam meg azt is, hogy a huszonéves édesanyámat bezárták egy szertárba, hogy gondolkodjon el, aztán lépjen be a pártba.  Anyukám meg elkezdett sírni, mert hogy lehet az, hogy az ő fia vasárnaponként ministrál, közben meg ezt kérik tőle. A lényeg, hogy ugyanolyan keresztény voltam, és ugyanúgy hittem akkor is, és a Jóisten mindenben mellém állt, de akkor még én is csak egy vasárnapi, mondhatni „operettkeresztény” voltam. Aztán később volt egy igazi megtérés, amikor már egzisztenciálisan adtam át magam Istennek. Azóta járok minden nap szentmisére.

]]>www.origo.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (133) Mozaik (6) Heti lámpás (210) Történelem (6) Gazdaság (620) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (171) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Életmód (1) Autómánia (61) Flag gondolja (33) Irodalmi kávéház (468) Sport (728) Belföld (5) Gasztronómia (539) Politika (1571) Nagyvilág (1388) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (3844) Vetítő (37) Jobbegyenes (1575) Kultúra (4) Egészség (50)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>