Ma 2024 december 20. Teofil napja van. Holnap Tamás napja lesz.
Soros György megbocsáthatatlanul szerény volt

Soros György megbocsáthatatlanul szerény volt

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Még hogy csak az MSZP-t?

Orbán megvásárolta az MSZP vezetőit – Soros György ezt a davosi világgazdasági fórumon elmondott beszédében tudatta a világgal. (Mondja ezt a pénzmogul akkor, amikor éppen ]]>Szél Bernadettről]]> derült ki hogy meglehetősen szoros kapcsolat fűzi őt Soros szervezeteihez – mint ahogy számtalan uniós képviselőre igaz ez, pártállástól függetlenül.Vagyis jó bolsevik szokás szerint épp azzal vádaskodik, amit ő maga követ el – és most gondoljunk csak nyugodtan ]]>Ujhelyi Istvánra]]>, vagy ]]>Niedermüller Péteren]]> keresztül Gyurcsányra.)

De mostani megszólalásával a milliárdos ezúttal megbocsáthatatlanul szerény volt.

Még hogy csak az MSZP-t tartja a markában a Fidesz?

A fenti „tényt” nem Soros mondja először, ]]>Juhász Péter]]> szerint is a Fidesz irányítja az MSZP döntéseit, de ezt a nyáron már maga a nolimpiás Fekete-Győr András is ]]>kijelentette]]> ezt..

Igaz, az MSZP-s Szanyi Tibor szerint inkább a]]> Momentumot]]> pénzelheti a Fidesz. Ezt Dopeman is ]]>megerősítette]]>, de már felvetődött az is, hogy a Momentumot támogató ]]>Bojár Gábor]]> is Orbán kottájából játszik. A szocialisták bukott miniszterelnök-jelöltje, Botka László a ]]>lemondásakor]]> a fideszes ügynökök aknamunkájának tudta be, hogy akkoriban az LMP és a DK is kimondta, hogy külön listát állítanak.

Az ellenszel.hu fejtegetése szerint pedig ]]>könnyen elképzelhető]]>, és logikailag is stimmelne, hogy a Fidesz pénzeli az LMP-t. „Miért Fidesz-csicska az LMP és a Momentum?” címmel olvashatunk baloldali ]]>blogcikket]]>, na de a ]]>HVG]]> viszont ]]>arról írt]]>, hogy az Együtt lehet a Fidesz új csicskája.

Az MSZP-s Török Zsolt az egyik közösségi portálon néhány ismerősének ]]>azt próbálta bizonygatni]]>, hogy a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíciót valójában a Fidesz és a Jobbik pénzeli, amire rímelt Stumpf András ]]>írása]]>, melynek címe: Gyurcsányt a Fidesz pénzeli?

Az egyik legjobban tüzelő ellenzéki nagyágyú, Bokros Lajos]]> arról értekezett]]>, hogy a Liberálisok, vagyis Fodor Gábor pártja a Fidesz teremtménye, majd nem érte be ennyivel, és ]]>mindenkit kiosztott]]>: szerinte a mostani baloldali pártok nagy részét a Fidesz pénzeli.

A felsorolásból nem maradhat ki a Jobbik sem. Vonáék cukisodása és baloldali fordulata előtt számtalanszor lehetett hallani, hogy a Fidesz pénzeli a Jobbikot, de Lendvai Ildikó még a nyáron is]]> arról értekezett]]> a Népszavában, hogy „Fidesz-Jobbik koalíció, mégis?”. De olvashattunk ezzel kapcsolatban olyan ]]>véleményt]]> is, hogy Fidesz-Jobbik kormányzás kialakítása a két párt célja.

Egy szó, mint száz: Soros György legfrissebb nyilatkozata szépen beleillik a sorba, ami valószínűleg leképezi a teljes igazságot: az egész magyar politikai palettát csak és kizárólag a Fidesz és személyesen Orbán Viktor pénzeli.

Van még kérdés?

Teveli Zoltán - ]]>www.magyaridok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Titkok és talányok (12) Egészség (50) Heti lámpás (342) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (723) Mondom a magamét (8034) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Mozaik (83) Mozi világ (440) Jobbegyenes (2898) Flag gondolja (38) Vetítő (30) Kultúra (9) Életmód (1) Sport (729) Politika (1582) Tereb (146) Gasztronómia (539) Belföld (11) Emberi kapcsolatok (36) Tv fotel (65) Irodalmi kávéház (543) Történelem (18)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>