Még mindig folyik a nyelvi álruhába bújtatott menekülés és küzdelem a problémával és a probléma elől. Roma…, cigány…, hátrányos helyzetű…, esélyegyenlőség, szegregáció. Mélyszegénység…, integráció…, elkülönítés…,  társadalmi felzárkóz(tat)ás… 

Nehéz eligazodni, nem csoda, hogy maguk a rossz körülmények között élő cigányok sem igen értik. Hiába folyik a győzködés, nem hiszik, hogy a sorsuk a nagy politikai csatározásban – illetve általuk – jobbra fordulhat. Én mégis remélem, hogy igenis jobb lehet, s hogy gondolkodásunk sem hiábavaló.

Azt persze tudjuk, hogy „… szövőlány cukros ételekről álmodik, nem tud kartellekről”. (József  Attila: Hazám)  Vagyis a mélyszegénységben élő cigány, magyar, vagy akárki nemigen tud a róla és fölötte zajló vitákról. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a probléma nem létezik, s nem kell foglalkozni vele. Azt is vegyük tudomásul, hogy az iskola és a munka kulcsfontosságú.

Az oktatásban a társadalmi felzárkóz(tat)ás  kifejezést a rendszerváltás előtti szocialista pedagógiából örököltük,  ahogy magát a problémát is.

Sokan vitatják létjogosultságát, más országokban a társadalmi befogadásról beszélnek. Akár így, akár úgy, a lényeg, hogy a FIDESZ-KDNP Kormány változtatni akar azon a helyzeten, ami évtizedek óta nagyjából változatlan, hogy a cigány gyerekek nagy százalékban funkcionális analfabétává, ezáltal potenciális  munkanélkülivé lesznek. (Kemény István-Janky Béla: A cigányok foglalkoztatottságáról és jövedelmi viszonyairól. A 2003. évi országos cigánykutatás alapján. In Kállai Ernő (szerk.): A magyarországi cigány népesség helyzete a 21. század elején, Kutatási gyorsjelentések, Budapest, MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségek Kutatóintézete, 2003.)

Meggyőződésem, hogy akár elkülönülten, akár integráltan folyik a cigány gyerekek oktatása, ha a pedagógus és maga az iskolai közösség jószándékú, befogadó  – beleértve a gyerekeket is – akkor máris van emelkedési lehetőség. Lehetőség – mondom –, mert felemelni csak azt lehet, aki maga is akarja! Hallottam olyan esetről, ahol „mit magyarkodsz?” – kérdezték azt, aki rendezett portájából naponta tisztán indította iskolába két gyermekét. Megáll a mondás: segíts magadon, s az Isten is megsegít.

A HVG egy korábbi írásában (2015. június 25.) közölte a roma felzárkóztatás érdekében indult nemzeti (nem uniós) finanszírozású programok listáját, illetve tételes bontásban a programokra fordított költségvetési források összegét. 2015-ben például a magyar állam saját forrásból három program keretében összesen 0,9 milliárd – egész pontosan 911 millió 100 ezer – forintot költött roma felzárkóztatásra …az uniós pénzekből pedig 17,7 milliárdot költött a kormányzat a roma programokra. És ebbe nem számítanak bele a családi adókedvezmények, ahogy az egyedi segélyek sem, amiket az önkormányzatok, köztük a cigány önkormányzatok kezelnek.

Sok helyre kell az állam pénze, ami az adónkból befolyik. Nem mindegy, hogy mire, illetve ki(k)nek jut. Az igazságügyi miniszter korábban a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak is azt nyilatkozta a Beszélni róla azért talán szabad című írásban, hogy a kormány kötelessége elsőként a roma kisebbségről gondoskodni a bevándorlókkal szemben.

Ezért tartom csúsztatásnak, ami az ATV-től a Klubrádióig valamennyi ballib orgánumban visszaköszön: azt írják, mondják, hazudják – mint tudjuk reggel, éjjel és este –, hogy a kormány nem foglalkozik a szegénységben élők problémáival. Ők persze foglalkoztak, pl. éhségmenetet szerveztek.

Sokan be is dőltek ennek, míg ki nem derült, hogy az élen „éhségmenetelő” Simon elvtárs (MSZP) milliókat sumákolt el ausztriai bankjában.
Nem könnyű kiemelkedni a szegénységből, de sok munkával, becsülettel nem lehetetlen! Ezt bizonyítja számomra több példa is, amit saját  szememmel láttam. Segíts magadon, s a jelenlegi Kormány is segít!

Patakfalvy Katalin