Puzsér Róberttől, az úgynevezett „centrum” prófétájától már megszokhattuk, hogy időről időre – némi figyelemért – valakit elővesz és elkezd újságíróhoz méltatlanul, személyeskedve fröcsögni rá. Kárt igazából nem okoz sosem a céltáblájára tűzött politikai vagy közéleti szereplőnek. Ha valamihez hasonlítanom kell, akkor evezzünk a mesebeli gemenci ártérbe, ahol a szúnyogok döngő hada irritálja az arra látogatót, az okozott kellemetlenség mégsem hasonlítható ahhoz a csodához, amit ott látunk.

Térjünk hát vissza a zöld centrum elszabadult hajóágyújának újabb kartácstüzéhez. Ezúttal Tóth Gabi felé fordította tollát, mivel az énekesnő is a budapesti Eucharisztikus Kongresszus hírnöke lett. Gabi úgy fogalmazott, hogy visszatalált gyökereihez, s a megtérőt, a tékozló – ez esetben – leányt nem kérdőjelezzük meg. Ha Róbert is megveti az olyan tudatipari szennytermékeket, mint a Való Világ, akkor nem üdvös, ha a villából valaki Krisztus felé veszi az irányt? Vagy ha valaki egyszer vétkezett, akkor kész, nincs visszatérés?

Persze megtanultuk, hogy nekünk, keresztényeknek, konzervatívoknak nem szabad soha megbotlanunk, pláne elesnünk, hiszen akkor azonnal vérszemet kapnak a farizeusok, hogy „no lám, mégis esendő a szent”. És talán ebben áll a felfoghatatlan és meghaladhatatlan különbség a konzervatív és minden más között, hogy mi egyértelmű, szilárd mércét állítunk, de van megbocsátás. A túloldalon azonban sem mérce, sem megbocsátás nincs.

Mégis, hadd kérdezze Gabit Róbert, hiszen a bulvár erről szól, a figyelemfelkeltésről, a botrányról! Méltó és igazságos, ha a közbeszédnek van széle, amihez igazodhat a mértéktartó ember, hogy mi fér bele, s mi nem. És igazán itt érünk el arra a részre, ami fontos. Hiszen belefér két közéleti szereplő ordító, fröcsögő csatározása, ez valakinek tetszik, sokaknak nem, de c’est la guerre, ezzel baj szemernyi sincs.

Ha Puzsér ír egy cikket, ahol csak és kizárólag Tóth Gabit ekézi múlt- és jelenbéli vélt vagy valós bűneiért, szíve joga, nem szép, de ettől még szólásszabadság van – már ahol. De Tóth Gabi közéleti szerepvállalását és annak hozadékait felhasználni a legnagyobb magyar keresztény közösség, a katolikus egyház és annak legszentebb misztériuma, az oltáriszentség ellen, talán egy kicsit sok.

1938-ban ez egy csodálatos esemény volt, nemcsak a magyarság, hanem az egész világ számára. A legméltóságosabb misztériumot ünnepelte az egyetemes anyaszentegyház. Ezt „katolikus büszkeség napjának” hívni és ezzel az lmbtqhkgjgffhfj-pride-dal egy szintre helyezni, vagy „oltáriszentség-expóként” degradálni a krisztusi jelentést, azért talán sok. Elhiszem, hogy a centrum magasságaiból mi, hitvány földhözragadt emberek, egyszerű hívők talán túlságosan is aprónak tűnünk, de néha, Robi gyere le közénk.

Kell hogy legyenek szent dolgok, vagy elveszítjük a valósághoz való kapcsolódási pontunkat, ha azt hisszük, mi vagyunk a világ legtetején. Az ember esendő, gyarló, mégis vágyja a szentet, a jót, ezért rendezi ismét hazánk az Eucharisztikus Kongresszust. Róbert, elhiszem, hogy gyűlölöd a bulvárt és akár Tóth Gabit is némi olvasottságért, de Krisztus és mi, hívők ott leszünk szeptemberben. Várunk téged is, mert a kegyelem végtelen és örök – még akár neked is, ha nem taszítod el a kezét folyton nyújtó Urat.

Bódi Ábel -]]> www.magyarnemzet.hu]]>