- 0
Évi „hatvan milla” – ez Karácsony Gergely, Molnár Gyula és Fodor Gábor szerint a pesti liberalizmus ára. Már, ha kifizetik. Tegnap ezen veszekedtek a ballibek. Így nem maradt arra idő, hogy részt vegyenek a kormány eskütételén, mint ahogy a Fidesz választási győzelméhez is „elfelejtettek” gratulálni. Ez igazi, nagyon európai jó modorról árulkodik! Az sem jutott eszükbe, hogy ezzel nem Orbánnak „tartottak be”, hanem azt jelezték: nekik semmit sem jelent a választók akarata. A magyar emberekkel bántak tiszteletlenül.
Letette tegnap az esküt az új Orbán-kormány. A civilizált világban hasonló esetben pártállástól függetlenül ott van az összes képviselő. Nem azért, mert szeretik az új kormányt, hanem azért, mert tisztelik a választói akaratot. Becsülik azokat az embereket, akik szavaztak, bárkire is adták a voksukat. (Ja, és a parlament munkahely, ahova szokás bejárni…)
Van persze kivétel. Ha az ellenzék nem ismeri el a választások eredményét. Ez esetben azonban – Tisztelt Hölgyek és Urak – ne tessék átvenni saját parlamenti mandátumukat és fizetésüket sem! A kettő együtt nem megy!
Azzal, hogy az ellenzék – a Jobbikot leszámítva – nem ment be tegnap a Parlamentbe, szemernyit sem ártott az új Orbán-kormánynak. Nem, hogy egy téglát, egy porszemet sem mozdítottak el a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből – ez ugye most a trendi szóhasználat; „téglánként bontanának falat” mindenképpen.
A „demokratikus ellenzék” távolmaradásával nem karakán, hanem szimplán bunkó volt. Ez nem politikai teljesítmény: ez szegénységi bizonyítvány.
A történet főleg annak fényében édes, hogy a hölgyek és urak éppen az európaiságot kérik számon Orbánékon. Na, most Európában nem csak illik elismerni a demokratikus választások eredményét, de szokás gratulálni is a győztesnek. Ismételten és aláhúzottan: nem azért, mert szeretik, hanem azért, mert különben a választót, a népet veszik semmibe.
De a „meredekebb stílusú” Amerikában is hiába gyűlöli Hillary Clinton az új elnököt, és hiába tesz meg mindent utólag is, hogy megkérdőjelezze Donald Trump sikerét – egy pillanatig sem merült fel benne, hogy ne gratuláljon neki. Idehaza ezt egyetlen parlamenti párt sem tette meg. Hiába, van jó modor és elegancia az „europer oldalon”. Majdnem.
Jó, persze tegnap már lényegében elkezdődött a hosszú hétvége. Gyurcsányék elhúztak a Balatonra fröccsözni, Szél Bernadették valami festői helyen alighanem rendkívüli tanácskozást tartottak arról, hogy végre kiderítsék, mit akar a nép. Esetleg, hogy ők maguk mit akarnak. A többiek meg egymással vesztek össze.
Ne valamilyen nagy, országrengető dologra gondoljon a Kedves Olvasó! Természetesen ezúttal is a pénzen vesztek össze.
Kiderült ugyanis, hogy a liberális Bősz Anett kilép a Párbeszéd frakciójából – ami persze nem is az, hiszen csak az említett hölggyel és a szociktól Burány Sándor átültetésével sikerült öt emberből összetákolni. De azért lehetett „frakciónak” nevezgetni. Miért e hirtelen döntés? Elsőre Bősz azt mondta, hogy azért, mert nem hagyták neki hitelesen bemutatni a liberális értékeket. Na, ezen még az indexes és 444.hu-s újságírók is egymás karjába dőlve röhögtek.
Aztán kiderült, a libsik egyszerűen nem kapnak annyi pénzt, amennyit szeretnének. Banális kis történetnek tűnt ez az egész, némi kisstílű ellenzéki párbaj-zsarolással. Aztán mégsem. Előkerült ugyanis egy dokumentum, amely alapján Molnár Gyula akkori MSZP-elnök és Karácsony Gergely Párbeszéd-vezér előre odaígérte Fodor Gáboréknak a 2018-2022 közötti állami támogatások öt százalékát. Ez jelen állapot szerint durván évi 60 millió forint.
Én ép ésszel el nem tudom képzelni, hogy Fodor Gábor, Bősz Anett és a három és fél alliberális mitől ér évi 60 milliót. Nekem az egész buli maximum két gombóc tutti-frutti fagyit érne meg, ez is csak azért, mert ez a furcsa színű vacak lecsöpögve olyan szépen ronda foltokat ejt a felsőn. És mert önzetlenül szeretem a liberálisokat.
Molnárék azonban odaígérték ezt a lóvét a mérhetetlen támogatottságú liberálisoknak. Ráadásul úgy, hogy erről „elfelejtettek” szólni az MSZP vezető testületeinek. Márpedig azért mégiscsak a szocik vitték be a hátukon Karácsonyékat és Bősz Anettet a Parlamentbe.
Mit tud Fodor? Mivel zsarol? Őszintén? Zsaroló és megzsarolt ebben a történetben pont ugyanannyit ér.
Az ember a választási kampány során azt gondolta, hogy az ellenzéki pártok már nem tudják lejjebb tornázni magukat. Hát, alábecsültük őket.
De ne csüggedjen az olvasó, biztos vagyok benne, lesz ez még „jobb” is…
fotó: facebook.com
Máté T. Gyula - https://matete.pestisracok.hu