1921 óta minden december 14-én meghajolunk a hűség városa előtt. Sopron a nemzet melletti kiállás ragyogó példája.

A magyar történelem egyik legsötétebb korszaka követte az első világháborút. A köztársasági elnökké lett vörös gróf, Károlyi Mihály valósággal kicsavarta a fegyvert a frontról hazatérő magyar bakák kezéből. Meg sem kísérelte megvédeni a Szent István-i határokat. Éppen akkor, amikor a történelmi Magyarország csonkolására készült a győztes antant.

Sopront és környékét is elcsatolta a trianoni diktátum, ám az aláírás pillanatában a terület Horthy Miklós nemzeti hadseregének ellenőrzése alatt állt, így sikerült elodázni a kiürítést. 1921 nyarán, amikor a fősereg elvonult, a frissen szerveződött Rongyos Gárda megtagadta Sopron átadását, visszaverte az ellenük küldött osztrák csendőröket, a történelmi határon kívülre szorította a sógorokat. Ez az ellenállás kényszerítette ki a három napon át tartó nevezetes népszavazást; amelyen a voksolók – 90 százalékos részvétel mellett – Magyarországra szavaztak. Sopron és a környező nyolc falu (Fertőrákos, Ágfalva, Sopronbánfalva, Harka, Balf, Fertőboz, Kópháza és Nagycenk) lakossága Magyarországot választotta! Szebb adventre nem is számíthattunk.

A ]]>Rongyos Gárda]]> is főhajtást érdemel! Háborúból, fogságból hazatért katonák, elszánt civilek, parasztemberek, diákok álltak össze megvédeni a megmaradt hazát. (Jellemző, hogy a Kádár-korszak fehérterroristáknak nevezte őket, amiért a bukott tanácskommün „Lenin-fiúinak” elszámoltatását nem hagyták másra.) A túlélő gárdistákat megtaláljuk majd 1945 telén, hetvenévesen a budai Várból kitörő honvédek között is. Tőlük tudjuk: gyáva népnek nincs hazája.

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>