- 0
A fejétől bűzlik a hal!
Magyar Gáborral nem az a probléma, hogy Magyar György ismert baloldali ügyvéd-politikus fiáról van szó. A kinevezés attól botrányos, hogy Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő, hanem a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista – értékelt Deutsch Tamás, a Fidesz–KDNP európai parlamenti delegációjának vezetője.
– közölte Deutsch Tamás.
A politikus az MTI-nek eljuttatott videónyilatkozatában emlékeztetett: az Európai Bizottság a 2020-as jogállamisági jelentés kapcsán tárgyilagosságot ígért, ehelyett azonban egy „politikai pamflet” született, amely az európai és a magyar baloldal rágalmait visszhangozta Magyarországgal szemben.
Deutsch Tamás szerint „jókora botrány is kerekedett” a politikai elfogultság és a kettős mérce alkalmazása miatt, ezt követően pedig a bizottság azt ígérte, hogy idén független módon, pártatlanul, elfogultságok és előítéletek nélkül, tisztességes eljárás keretében készülnek el a jogállamisági jelentések.
Az EP-képviselő közlése szerint a Magyarországgal foglalkozó idei jogállamisági jelentést előkészítő delegáció kapcsolattartójának Magyar Gábort, az Európai Bizottság egyik főigazgatóságának munkatársát nevezték ki.
Magyar Gáborral nem az a probléma, hogy Magyar György ismert baloldali ügyvéd-politikus fiáról van szó. A kinevezés attól botrányos, hogy Magyar Gábor nem egy független uniós tisztviselő, hanem a valóságban egy izgága baloldali politikai aktivista”
– értékelt Deutsch Tamás.
Felhívta a figyelmet, hogy Magyar Gábor egy interjúban Magyarországot egy olyan rezsimnek nevezte, amely már nem felel meg az emberi jogokat tiszteletben tartó demokratikus jogállam követelményeinek. Emellett – folytatta a delegációvezető – Magyar Gábor a „jól ismert baloldali rágalmaknak megfelelően” azt is fejtegette, hogy az alkotmányosság lebontását célzó törekvések következtében az alapjogvédelem szintje is csökkent, valamint hozzátette, hogy az összpontosult politikai hatalom lényegében azt csinál, amit akar.
Magyar Gábor egy virtigli baloldali politikai aktivista, aki Gyurcsány Ferenc és Gyurcsányné rágalmait is sokszor túlszárnyaló, elfogult nyilatkozatokat tett”
– jelentette ki Deutsch Tamás.
A kormánypárti politikus az eljárást botrányosnak nevezte, és közölte: a Fidesz európai parlamenti képviselői ezért az Európai Bizottsághoz fordultak levélben. Abban haladéktalanul választ kérnek arra, hogyan várhatja a bizottság, hogy valaki, „aki ilyen elfogult véleménnyel van a magyar kormányról”, pártatlanul értékelje a jogállamiság helyzetét, illetve hogyan garantálható a bizottság függetlenségének a szerződésekben rögzített elve egy olyan küldöttel, aki ilyen szoros kapcsolatban áll a baloldallal – mondta.
Deutsch Tamás hangsúlyozta azt is, hogy Magyar Gábort „nyilvánvaló elfogultsága miatt” az Európai Bizottságnak azonnal vissza kell hívnia, és végre nyilvánosan garantálnia kell az elfogulatlan eljárást.