Liberálisnak lenni a világ más tájain is rém kellemetlen, de az kétségkívül hazai sajátosság, hogy egy Pető Iván, Heller Ágnes vagy Tamás Gáspár Miklós bármiféle hatást gyakorolhat a politikai közösség döntéseire.

Már azt hittük, végleg elsüllyedt valamelyik levéltár mélyén, de nem, itt van nekünk újra. A Népszava ]]>tanulságos interjút közölt Pető Ivánnal]]>, ebben a kimúlt SZDSZ reklámarca őszintén feltárja szíve titkait.

Igen, itt az őszinteség a kulcsszó. Pető Iván ugyanis már lehet őszinte. Nem kíván visszatérni a politikába, ő tényleg a múlt, eltelt már annyi idő az SZDSZ országlása óta, hogy viszonylag pontos mérleget vonhat. Hát, ő meg is mondta őszintén, mit gondol múltról, jelenről, jövőről, mi pedig meg sem rezdülünk, mert pontosan ezt vártuk előzetesen.

Pető Iván hittételei nagyjából a következők:

1. A mostani rendszer sokkal nyomasztóbb, mint a Kádár-korszak.
2. A magyar társadalmon bukott meg a valódi rendszerváltozás, mert kevés fogékonyságot mutatott a nyugati értékek iránt.
3. Nem igaz, hogy az SZDSZ elhanyagolta a vidéket.
4. Az SZDSZ követett el hibákat, de a fő felelős a magyar társadalom, amely szembefordult a piacgazdasággal, érdektelenné vált a jogállami normák, az emberi jogok ügyeiben.
5. Orbán Viktor nem államférfi, csak pökhendi hazardőr, aki pávatáncot jár.
6. Messze még a rezsimváltás, de addig is folyton jelezni kell, ha valami nem tetszik az országban.

Nos, itt a halálos koktél az SZDSZ receptje szerint: a dilettantizmusból, ostobaságból, hazugságból, rugalmatlanságból, doktrinerségből összerázott ital, amelynek minden cseppje méreg.

Pető Iván tényleg semmit nem tanult, de nem is felejtett. Dilettáns, mert diktatúrázik, holott az emberek szabadságban élnek, de neki kell a saját hittétele, hát, függetleníti magát a valóságtól. Ostoba, mert már maga is elhiszi, hogy a kádári diktatúrában jobb volt élni, mint demokráciában. Hazug, mert utólag már úgy emlékszik, mintha mindent megtettek volna a vidéki Magyarország meghódítására, nem pedig magyarellenességben tobzódva halálra sértegették szavazópolgárok millióit. Arrogáns, mert politikai ellenfelét, akit egymás után háromszor választottak meg kétharmaddal, olcsó szidalmakkal illeti. Rugalmatlan is, mert ő nem tudott alkalmazkodni az új helyzetekhez, nem tudott jó politikus módjára több hangszeren játszani. Végezetül doktriner, mert lényegében azt javasolja, hogy az értelmiségi elit homokozzon tovább a homokozóban és majd lesz valahogy.

Ő tehát Pető Iván. Ismertük, ismerjük, de azért meglepő, hogy a tartós egyedüllét után hajszálpontosan ott tart, ahol lelépése idején tartott.

A hazai baloldal legnagyobb rákfenéje, hogy valamikor a kilencvenes évek elején foglyul ejtette egy nagyjából háromszáz emberből álló értelmiségi csoportosulás. Liberálisnak lenni a világ más tájain is rém kellemetlen, de az kétségkívül hazai sajátosság, hogy egy Pető Iván, Heller Ágnes vagy Tamás Gáspár Miklós bármiféle hatást gyakorolhat a politikai közösség döntéseire. A háromszáz liberális értelmiségi, a jobb híján balliberálisnak nevezett elitista csoportosulás, amelynek tagjai egyébként össze-összemarnak ma is, mintha lenne még tétje a közéleti működésüknek, szóval, ez az egymásra is acsargó, a külső világot pedig megfeddő, de attól egyúttal patologikusan rettegő társaság ma sem érti, mi történt. Pontosan ez derül ki Pető szavaiból is. Mindenért a társadalom a hibás, az ő hittételeikkel semmi baj, azok működnek, mert a szakirodalomban ez szerepel, egyébként pedig mindenki rohadjon meg, akinek bejött az élet. A jelek szerint ha nincsenek hatalmon, a liberális gondolkodókat előbb mélabú, utóbb pediglen tehetetlen düh önti el.

Ilyen ez mind. A szegény, félhülye Demszky, aki visszatérést lebegtet, ami nem is lenne rossz, legalább kiderülne, hány híve maradt Budapesten. A szegény Pető Iván, aki végre értelmiségiként élhetne, kopott táskájával a hóna alatt suhanhatna a kapualjak alatt, valami izgalmas témát, mondjuk, a Liberális tendenciák visszaszorulása az új évezredben, különös tekintettel a saját, teljesen elcseszett tevékenységemre címmel kutathatna. Heller Ágnes, aki vénségére sem tanult meg magyarul, de olyan magától értetődően osztja teljesen hatástalan igéit, mintha – szellemi értelemben – nem merevedett volna sóbálvánnyá úgy 1971 tájékán. Sorolhatnánk napestig a csatában eltűnteket, akik most visszatértek, és sorra bekopogtatnak a saját hadiárváiknál.

Csakhogy az a helyzet, hogy rájuk már nagy igény nem mutatkozik. Az ifjú liberálisok szabadulnának tőlük, ezt nem is rejtik véka alá. A Pető Iván-i állati hasznos, kiváló tanácsokra momentán és száz év múlva sem lesz szükségük. A baj csak az, hogy – mint említettük – a magasan kvalifikált értelmiségiek foglyul ejtették az egész baloldalt, és nem engedik el a zsákmányt. Hiszen nekik még ők a sztárjaik. Kuncze, Farkasházy, Ungváry Rudolf meg Magyar György lelkendezik, átkozódik és prófétál az ATV-ben, 168 Órában, a Népszavában. Kész a leltár. Ők tényleg tapodtat sem mozdulnak el önmaguktól.

Most akkor vegyünk egy nagy levegőt, és hazudjuk magunknak, hogy Ungár Péter, Gulyás Márton vagy Fekete-Győr András tárgyalóképesebb, komolyabb, értelmesebb, mint a panoptikum törzsközönsége. Hát, tudja, a fene. Ez utóbbi például a politikai profizmus, pragmatikusság és felkészültség jegyében a minap takonygerincűnek nevezte Orbán Viktort és Polt Pétert. Értjük, ugye? Ő, a takonypóc köp fel a levegőbe, és áll serényen alája, szinte öröm nézni. Édes fiam, előbb talán járd ki az ovit, a pártod kússzon a láthatósági szint fölé, akkor majd mosdatlan szádra veheted az miniszterelnököt és a legfőbb ügyészt. Tehetséges fiatal liberális továbbá Tordai Bence, az ő nagy ívű politikai programját (CÖF, CÖF, CÖF) is megcsodálhattuk az ország házában. Nem beszélve Hadházy Ákosról, Lukácsi Katicáról, Márki-Zay Péterről, róluk tényleg a kőkemény profizmus, az alkalmasság, és még véletlenül sem a kretének fizetős szabadegyeteme jut először az eszünkbe.  

Ez tehát a kínálat.

Most őszintén: mit akarnak ezek elérni? Miért is káromkodnak és fütyörésznek ahelyett, hogy dolgoznának, saját témákat keresnének, kapcsolatot teremtenének a választókkal? Miért nem tudnak egyetlenegy épkézláb politikust sem kibocsátani a saját közegükből? Miért vannak szanaszét száz pártban és mozgalomban? Miért homokoznak, miért nem iratkoznak be az első osztályba?

Most képzeljük el, hogy nagyon, de nagyon utáljuk Orbán Viktort. Megvan? Rendben! Most tegyük mellé Hadházy Katalint vagy Lukácsi Ákost, és tegyük fel a kérdést, melyikük látszik politikusnak, ki alkalmas az ország vezetésére?

Csikorogva, de Orbán lesz a válasz. És azért ő, mert az ifjú liberálisok hajszálpontosan olyan szerencsétlenek, ha nem szerencsétlenebbek, mint nevelőszüleik. Azért is tartanak ott, ahol.

Magyar hazánk döntő többségének nagy megelégedettségére, tegyük hozzá.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.888.hu]]>