Ma 2024 október 13. Kálmán, Ede napja van. Holnap Helén napja lesz.
A Soros-terv része a határzár lebontása

A Soros-terv része a határzár lebontása

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ez nagyon durva...

Soros György tervének része a határzár lebontásaa kormány azonban kitart a határzár mellett, és arra kéri az embereket, mondják el véleményüket erről a nemzeti konzultációban - erről Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszélt hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár az MTI beszámolója szerint kiemelte, 2015 szeptemberében Soros György megfogalmazta, hogy évi egymillió bevándorlót kell behozni az Európai Unióba, ugyanazon év október 30-án pedig a Bloombergnek küldött közleményében írta le, a tervének a menekültek védelme a célja, és ebben "a nemzeti határok jelentik az akadályt". Megjegyezte: Soros György azt is javasolta, hogy hozzon létre az EU biztonságos csatornákat a bevándorlók beutazásához.

A magyar határzár tehát útjában áll Soros tervének, a magyar kormány azonban továbbra is kitart a határzár szükségessége mellett - jelentette ki Kontrát Károly, hozzátéve, hogy arra kérik a magyar embereket, a nemzeti konzultációban mondják el véleményüket a határzár kérdéséről és Soros György tervéről.

A BM államtitkára veszélyes nyilatkozatoknak nevezte Dimitrisz Avramopulosz migrációs ügyekért felelős uniós biztos júniusi mondatait, amelyek arról szóltak, nem jó megoldás, ha a tagállamok kerítést húznak fel a külső határokon, valamint az Európai Bizottság szóvivőjének azon közlését, hogy nem támogatják a kerítések és akadályok építését a külső határokon. Hozzátette: az élet bebizonyította, hogy a magyar határzár eredményes. Közölte: amíg a Fidesz-KDNP kormánya vezeti az országot, a kerítés állni fog a déli határon, nem engednek az "Európai Unió zsarolásának" és elutasítják a kötelező betelepítési kvótát.

Hozzátette, az ellenzékre nem lehet számítani ebben a kérdésben, ezért fordulnak a nemzeti konzultációban az emberekhez, hogy mondják el véleményüket a határzárról és Soros György álláspontjáról.

Kitért arra: az Európai Bíróság szeptemberi döntése "kinyitotta a kapukat a Soros-terv előtt", erre a helyzetre kell reagálni, és a nemzeti konzultáció birtokában még hatékonyabban tudnak fellépni a magyar emberek biztonsága érdekében Brüsszelben. A bíróság döntésével kapcsolatban Kontrát Károly megjegyezte: az csak azt mondta ki, hogy a kvótadöntés összhangban van az uniós jogszabályokkal, de egy migráns áthelyezéséről sem rendelkezett. "2015 óta mondjuk, hogy meg kell védeni a határokat, és ebben az élet minket igazolt" - jelentette ki. Megjegyezte: optimista, és mivel a határok védelmével kapcsolatos magyar álláspontot az élet igazolta, bízik abban, hogy "a jog területén is eredményesek leszünk".

]]>http://aktualis.blogstar.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Nézőpont (1) Belföld (11) Történelem (18) Sport (729) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Mondom a magamét (7882) Egészség (50) Szépségápolás (15) Flag gondolja (36) Heti lámpás (329) Gazdaság (717) Irodalmi kávéház (537) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2858) Gasztronómia (539) Politika (1582) Vetítő (30) Mozaik (83) Autómánia (61) Tereb (146) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Kultúra (9) Titkok és talányok (12) Mozi világ (440)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>