Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Orbán halálát kívánják

Orbán halálát kívánják

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Itt tartunk tehát.

 

Akár szívinfarktust is kaphatna Orbán Viktor és lemondhatna – ezt óhajtja az osztrák állami tévé és rádió (ORF) egyik vezetője, Karl Pachner. Reményét táplálja, hogy a magyar miniszterelnök testsúlya – mint fogalmazott – nem éppen a legideálisabb, és hogy a brüsszeli harcok miatt állandóan „izgalmi állapotban” van. Egész Európa „boldogabb és békésebb” lehetne, a világ jobb hely lenne Orbán, Erdogan és Putyin nélkül – zárta elmélkedését Pachner úr.

Itt tartunk tehát. Egy osztrák állami főpropagandista Magyarország vezetőjének halálát kívánja, sürgeti.

 

Persze, történtek már cudarabb dolgok is. Néhány évtizede egy másik osztrák fickó szőnyegbe csavartatta és elraboltatta az akkori vezetőnk fiát. Neki sem tetszett, hogy folyton gáncsoljuk a remek ötleteit. Ide is küldött végül pár hadosztályt rendet tenni. Meg aztán a Habsburg-időkre is emlékszünk, és arra, az akkori remek ötleteik hova vezettek. Talán érthető, ha vannak fenntartásaink.

Szóval Pachner úr a magyar miniszterelnök haláláról delirál. Képzeljük el, mi történne, ha ugyanezt írta volna a magyar közmédia vezetője bármelyik nyugati állami vezetőről! Ettől zengene a teljes fősodratú „független-objektív” sajtó, összeülne az Európai Parlament, a LIBE-bizottság, az ENSZ. Levegőt sem kapnának a fölhorgadástól. Most viszont, mintha mi sem történt volna, lapítanak. Summantanak. Nincs itt semmi látnivaló, hiszen végül Pachner is elnézést kért, és közölte: nem is azt írta, amit írt, csak gonosz emberek kiforgatták az ő „szarkasztikus” gondolatait. Hát persze.

Mégis, honnan ez a sátáni gyűlölet?

Talán onnan: ők is látják, a bőrükön érzik ott Nyugaton, hogyan hervad, foszlik semmivé a nagy jólétük, amit apáik, nagyapáik teremtettek nekik, és amire a nyolcvanas években mi is annyira vágytunk. Most viszont omlik rájuk az egész, mert ezek a jólétben elhülyült Pachner-félék magukra omlasztják. Migrációval, genderőrülettel, szankciós harakirivel. Oda a biztonságuk, oda a nyugalmuk és hamarosan végképp odalesz a nagy jólétük is. Emiatt frusztráltak, és kell valaki, akin – önmaguk helyett – kiélhetik haragjukat. És kin lenne könnyebb kiélni, mint azon, aki nem árasztja el a hazáját barbárokkal, akinek szinte mindenben igaza van (és lesz), s akinek az országa az egykori, még normális Nyugatra (egykori önmagukra) emlékezteti őket?

Hát ez bosszantja Pachnert, Timmermanst, Verhofstadtot meg a többi züllött fajankót. Ezért a gyilkos indulat. S ezért a boszorkányüldözések, hetes cikkelyes eljárások, a nekünk járó pénzek visszatartása, az állandó terror. Jó tudni, hogy állítólag ezek a mi „szövetségeseink”. Ilyen „barátok” mellett nincs is szükségünk ellenségekre.

]]>
Pilhál Tamás - www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Belföld (11) Gazdaság (724) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Tv fotel (65) Tereb (146) Mondom a magamét (8038) Rejtőzködő magyarország (168) Heti lámpás (342) Emberi kapcsolatok (36) Politika (1582) Egészség (50) Flag gondolja (38) Kultúra (9) Jobbegyenes (2898) Nézőpont (1) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Életmód (1) Vetítő (30) Sport (729) Nagyvilág (1310) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Irodalmi kávéház (543)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>