Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
6023067f4f3e7dc96f0113116bdeb4e2.jpg

Orbán barátai

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Kellemes napja lehetett tegnap Orbán Viktor protokollosainak: Egyszerre két baráti győztest is üdvözölhettek a lengyel parlamenti választások után.

Hiszen a Jog és Igazságosság (PiS) elsöprő győzelme után járt a gratuláció a nemzeti-konzervatív párt „atyjának” és elnökének, nak éppúgy, mint a kormányfőjelölt Beata Szydlónak.

Mindkettőjüket joggal nevezhetjük a magyar kormányfő barátainak, és nem csak politikai értelemben. Utóbbi persze a fontosabb ebben a „szakmában”. Márpedig a PiS egyértelműen orbáni programot akar végrehajtani: különadó a bankokra és a kereskedelmi szektorra, a családtámogatások és a minimálbér növelése. Hangsúlyozottabb nemzeti érdekérvényesítés, akár az Európai Unió irányítóival szemben is – főleg a migránskérdésben. Mindez azt is jelenti, hogy a Visegrádi 4-ek együttműködése újra meghatározó tartalmat kaphat, hiszen valljuk meg, a korábbi jobboldali liberális kormányzat inkább Brüsszelhez dörgölőzött.

Más kérdés, hogy Oroszország, illetve Ukrajna kapcsolatában a V4-eken belül ezután is lesz konfliktus, a magyar–cseh–szlovák gyors rendezést sürgető állásponttal szemben a PiS inkább az amerikai politikát támogatja. De egyrészt meglehet, hogy a reménybeli szíriai együttműködés fényében az amerikai–orosz és így az EU–orosz viszony magától rendeződik. Másrészt ebben a vitás kérdésben is más lesz a hangnem a visegrádiak között, mint eddig.

A magyar politika tehát vitathatatlanul új szövetségest nyert. Kérdés persze, hogy Lengyelországon belül meddig marad meg a barátság Kaczynski és Szydlo, valamint a szintén PiS-hez tartozó köztársasági elnök, Andrzej Duda között. Utóbbi ráadásul meghatározó részben éppen Szydlo kampánystratégiájának köszönheti februári győzelmét. Azonban ez a jövő zenéje, egyelőre bíbelődjenek ennek a kérdésnek a boncolgatásával az ebből profitáló „szakértők”.

A Jog és Igazságosság győzelme egyébként nem csak a magyar–lengyel barátság hatékonyabbá tétele szempontjából fontos. Határozott üzenet az Európai Uniónak, azon belül Berlinnek és Párizsnak is. Egyfelől azért – mint fentebb jeleztem –, mert a V4-ek érdekérvényesítése jobb lesz az EU-ban. Másrészt azért, mert egy jól működő visegrádi csoport vonzó lehet a bolgároknak, románoknak és az eszement miniszterelnöküket nagy valószínűséggel rövidesen búcsúztató horvátoknak is. Nem beszélve a potenciális belépő Szerbiáról, illetve az unió más „kis országairól”, akiknek szintén elegük van Angela Merkel és Francois Hollande különalkuiból.

De van egy harmadik üzenet, és talán ez a legfájóbb: Európa népei már nemcsak közvélemény-kutatásokban, hanem a választásokon is elkezdték megmutatni, hogy elegük van „tradicionális” vezetőikből. Nem azért, mert már unalmas bármelyikük fizimiskája és nem eléggé kedvesek a kiskutyusokkal és a karonülőkkel. Hanem azért, mert olyan politikát gyakorolnak, amely nem tetszik a lakosság többségének. S meglehet, ezt már nem lehet egyszerű váltópártokkal, projektszervezetekkel kezelni. Hollande-nak annyi esélye van elnökként ismételni, mint Kiszel Tündének a magyar államfőségre. Németországban is egyre többen mondják ki nyíltan, a kancellár belefáradt, mennie kell. Van, aki meggyőződésből, mint a bajorok, és vannak, akik csak nem akarnak ott maradni a süllyedő Merkel-hajón.

Ráadásul a migránsinvázió megmutatta, nem csak arról van szó, hogy a fránya plebsz mást akar, mint az urai. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az „uraknak” egyetlen kézzelfogható megoldásuk sincs semmilyen válság kezelésére. A vasárnapi, hajnalba nyúló uniós csúcs határozatai a „fogjuk meg, oszt vigyétek” logikáját követték. Nagyon szépek, nagyon jók és még nagyszerűbben lehet rajtuk vitatkozni – csak éppen a kutya sem fogja betartani őket, érvényt nem szerezve ezeknek, semmi nem változik.

Századszorra írjuk már le itt Magyarországon: le kell zárni a határokat. De ezt még mindig képtelenek határozatba foglalni. Helyette kivezényelnek négyszáz brüsszeli irodarendőrt görög határt felügyelni. Az Európai Unió vezetői nyilván roppant humanista műveltséggel rendelkeznek, így gyanítom, az arányt a jó kétezer-ötszáz évvel ezelőtti thermopülai csatából vették, ahol háromszáz hős spártai szállt szembe az ázsiai invázióval. Nos, csak az érdekesség kedvéért: a háromszázak egytől egyig elestek, a szorost idővel áttörte a túlerő, és hihetetlen pénz- és emberáldozattal sikerült csak később megfordítani a görög–perzsa háborút.

Speciel ennek fényében én lelkesen biztatom a vasárnapi brüsszeli döntést keresztülverő uniós vezetőket: a rendőrök mellett ők is induljanak határt ellenőrizni Görögországba. Talán egy szorost is találnak. Ha sikerül: úgy is jó. Ha nem, hát… majd szomorkodunk.

Máté T. Gyula -]]> www.magyarhirlap.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Autómánia (61) Mozaik (83) Egészség (50) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Gasztronómia (539) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Heti lámpás (312) Mondom a magamét (7546) Gazdaság (705) Kultúra (7) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Tereb (146) Rejtőzködő magyarország (168) Politika (1582) Belföld (10) Vetítő (30) Történelem (18) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Sport (729) Jobbegyenes (2788)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>