Ma 2024 április 20. Tivadar napja van. Holnap Konrád napja lesz.
Orbán a Fox Newsnak: Magyarországra bevándorolni nem emberi jog

Orbán a Fox Newsnak: Magyarországra bevándorolni nem emberi jog

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

Bravó Miniszterelnök úr! Ez igen!

Magyarországra bevándorolni nem emberi jog. Semmiképpen sem. Ez a mi földünk. Ez egy nemzet, egy közösség, egy család, saját történelemmel, nyelvvel és hagyományokkal – mondta Orbán Viktor miniszterelnök Tucker Carlsonnak, a Fox News riporterének adott exkluzív interjújában.

 

Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor, Európa egyik kiemelkedő jobboldali kormányfője nemrég Joe Biden amerikai elnöknek vágott vissza a 2020-as kampánykörútján tett megjegyzése miatt, amely a vezetőt olyan autokrata vezetőkkel sorolta egy csoportba, mint fehérorosz elnök Alekszandr Lukasenko és Kim Dzsongun, Észak-Korea elnöke – hangzott el a Fox News amerikai hírcsatornán a Tucker Carlson Tonight című műsorban.

2020-ban a városházán Biden azzal vádolta Donald Trump egykori amerikai elnököt, hogy „a világ összes gengszterével” barátkozik.

– Látják, mi történik Fehéroroszországban Lengyelországban és Magyarországon. Felemelkedőben vannak a totalitárius rezsimek a világban – mondta Biden. – A jelenlegi elnökünk a világ összes gengszterét támogatja – tette hozzá.

Orbán Viktor volt az első európai vezető, aki támogatta Trump újraválasztását, Trump pedig dicsérte a magyar miniszterelnök határbiztonsági és terrorizmusellenes politikáját, valamint a keresztény közösségek védelmére és segítésére irányuló törekvéseit szerte a világon.

A Fox Newsnak adott exkluzív interjúban Orbán azt mondta: Biden nem beszéli a magyar nyelvet, ezért nem is ismerheti igazán Magyarországot, és nem értheti a szóban forgó kérdéseket, amikor ilyen megjegyzéseket tesz, mint például, hogy Magyarországon „totalitárius rezsim” van felemelkedőben.

– Valaki, aki nem beszéli a nyelvünket és nagyon korlátozott ismeretekkel rendelkezik Magyarországról, még az elmúlt néhány évtizedünkről is, az nyilván nem értheti a magyarok helyzetét, de ez a sarkos vélemény akkor sem indokolt – mondta a miniszterelnök.  

Tudja, ez a kijelentés önmagában személyes sértés minden magyar számára

– hangsúlyozta.

A miniszterelnök hozzátette: nem akarják lerombolni a kétoldalú kapcsolatokat az Egyesült Államok és Magyarország között, amelyek „alapvetően nagyon jók".

A politikát leszámítva minden rendben van. Akkor van probléma, amikor a liberálisok vannak kormányon Washingtonban. Ezt kezelnünk kell, mert értéknek tekintjük a jó amerikai-magyar kapcsolatokat, még akkor is, ha az amerikaiak ezt ma nem úgy látják, mint korábban 

– mondta a kormányfő.

Orbán a tágabb politikai kérdésre is kitért, miszerint a Bidenhez hasonló baloldali politikusok nem tudnak elképzelni egy nacionalista vagy konzervatív alternatív ideológiát.

A nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy a nyugati civilizáción belül létezik egy konzervatív nemzeti alternatíva, amely a mindennapokban sikeresebb. Ezért kritizálnak minket. Ők magukért harcolnak, nem ellenünk. 

De mi példát mutatunk arra, hogy egy olyan ország, amely a tradicionális értékekre, a nemzeti identitásra, a kereszténység hagyományára épül, sikeres lehet – néha sikeresebb, mint egy baloldali-liberális kormány – húzta alá.

Orbán szerint Biden és a Demokrata Párt nem tudja elfogadni azt a sikert, amit Magyarország a szerb és horvát határok védelmében elért.

Orbán továbbá azzal érvelt, hogy – ellentétben azzal, amit a demokraták állítanak – a haza védelmében és a határok biztonságának megőrzésében nincs semmi gyűlöletkeltő vagy idegengyűlölő.

 

– A nemzeti szuverenitás Istentől és a természettől származik. Minden velünk kezdődik. Ez a mi hazánk. Ez a mi népünk. Ez a mi történelmünk, a mi nyelvünk. Meg kell erősítenünk a határainkat – szögezte le, hozzátéve: azt nem mondhatja senki, hogy ez egy szép ország, szeretnék idejönni és itt élni, mert itt szebb az élet. Magyarországra bevándorolni nem emberi jog. Semmiképpen sem. Ez a mi földünk. Ez egy nemzet, egy közösség, egy család, saját történelemmel, nyelvvel és hagyományokkal.

Tucker Carlsonnak adott nyilatkozatában a magyar kormányfő úgy fogalmazott: 

ha valaki a magyar állam engedélye nélkül átlépi az ország határát, akkor meg kell védeni magunkat, és megálljt kell parancsolni. Ez veszélyes, és a saját népünket meg kell védenünk minden veszélytől.

Orbán Viktor hozzátette: Magyarországnak minden joga megvan, hogy így döntsön, ugyanis „ez a mi országunk, a mi népünk, a mi történelmünk, a mi nyelvünk. Nincs olyan alapvető emberi jog, amely azt biztosítaná, hogy bárki beléphet az országba.

Orbán Viktor beszélt arról, hogy a migránsválság idején több európai ország is úgy döntött, hogy új fejezetet nyit a saját történelmében, amit új társadalomnak nevez. Ez az új társadalom posztkeresztény és posztnemzeti, amelyben különböző közösségek keverednek, és nem lehet tudni, hogy mi lesz ennek a következménye – tette hozzá a kormányfő.

Szerintem egy rendkívül veszélyes dologról van szó, és minden nemzetnek megvan a joga, hogy e veszélyt vállalja vagy elutasítsa. Mi, magyarok, úgy döntöttünk, hogy nem kockáztatjuk meg a társadalmunk összekeveredését

– fogalmazott.

A miniszterelnök hozzátette: e döntés miatt támadják Magyarországot, és ez az oka annak is, hogy rossz a személyes megítélése. – Fekete bárányként kezelnek az Európai Unióban – jegyezte meg.

Arra a kérdésre, hogy Németország szempontjából mi lett a következménye a migránsok beengedésének, Orbán Viktor úgy válaszolt: – A diplomácia megköveteli, hogy az ember mérsékelt maradjon, de ez az ő döntésük volt. Vállalták a kockázatot és megkapták, amit érdemeltek.

A miniszterelnök kiemelte: ragaszkodik ahhoz, hogy a magyarok maguk dönthessenek a migráció ügyében.

Orbán Viktor szerint a liberálisoknak a közép-európai államok sikereivel van problémájuk.

– Egy gazdaságilag, politikailag, kulturálisan és még demográfiai szempontból is sikeres társadalmat építünk – fogalmazott. Hozzátette: a közép-európai államok teljesen más módon érték el a sikereiket, mint azt a nyugati országok elvárták tőlük. 

„A nyugati liberálisok nem tudják elfogadni, hogy létezik egy nemzeti-konzervatív alternatíva, amely sikeresebb a mindennapi élet terén, mint a liberális nézetvilág. Ez az oka annak, hogy kritizálnak bennünket” – mondta a kormányfő.

Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai baloldal az ellenzéki pártszövetséget támogatja a tavasszal esedékes magyarországi választásokon, a miniszterelnök azt mondta: évekkel ezelőtt nem gondolta volna, hogy a „volt kommunista politikai erők és az antiszemita jobboldal koalícióra lép, és együtt indul a választásokon”. Orbán Viktor úgy fogalmazott: meglepte, hogy mindezt a nemzetközi közösség „könnyen befogadta” és különösen meglepő számára az Egyesült Államok magatartása, amely egy teljesen új tapasztalat.

Arra a kérdésre, hogy nem aggasztja-e egy esetleges nemzetközi beavatkozás a magyarországi választásokba, a kormányfő úgy reagált: „nem aggódunk, mert felkészültünk rá. Természetesen a nemzetközi baloldal mindent elkövet majd a magyarországi kormányváltás érdekében, de tisztában vagyunk ezzel, és felkészültünk. Tudjuk, hogyan vegyük fel a kesztyűt, és hogyan vágjunk vissza.”

Tucker Carlson több napot is Magyarországon töltött. A műsorvezető – akit magyarországi látogatása miatt számos támadás ért az elmúlt napokban a liberális sajtó részéről – többek között részt vesz a Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozó alapítvány MCC Feszt – Hangot adunk a tehetségnek című rendezvényén: augusztus 7-én előadást tart Esztergomban, emellett stábjával dokumentumfilmet forgat Magyarországról. Carlson egész héten a magyar fővárosból jelentkezik be a Fox News csatornán.

]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tereb (146) Belföld (10) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Történelem (18) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (705) Életmód (1) Sport (729) Heti lámpás (312) Kultúra (7) Egészség (50) Autómánia (61) Vetítő (30) Politika (1582) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Jobbegyenes (2788) Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1310) Alámerült atlantiszom (142) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>