Ma 2019 szeptember 15. Enikő, Melitta napja van. Holnap Edit napja lesz.
vonakontraszt01.jpg

Öööööö……Isten! – Szerethető nemzeti (?) radikális az ATV-n

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)

„Mire pucoljam a hagymát? Magyar Időkre?”

Vona Gábor folytatja a „cukiság”-kampányt, annak ellenére, hogy utálja ezt a szót. Mindeközben kis vizslákat simogat a médiában, pedig alapvetően cicás. Ja, és nehezére esik Istent megnevezni. Mindezt az ATV-n. Remek!

Igazából nem azon akadtam ki, hogy a Jobbik elnöke az ATV bulvár-celeb műsorában vesz részt és együtt edz a konditeremben a műsorvezetővel (aki különben bírta az iramot), és még azon sem, hogy alig (azaz már nagyon is) el akarta árulni, hogy a piros-fehér-zöld színezetű kapucnis pulcsiját Hrutka Jánostól kapta, akit ezért (jajj-jajj?!)  akár meg is hurcolhatnak – szerintem nem, de mindegy. Jól hangzott.

Az elkövetkezők előtt szeretném hangsúlyozni, hogy egy (EDDIG) hangsúlyozottan magyar és keresztény párt vezetőjéről beszélünk.

Szóval a következő kérdés-felelek volt számomra kiakasztó Vona Gábor esetében:

-Hisz Istenben?

-Ööö…Igen.

(Na, szerintem ez az „Öööö….” a gáz. Tudván azt, hogy a Jobbik elnöke egy maximálisan művelt és olvasott ember – tényleg!) De halljuk tovább…

- De, az, hogy Isten milyen, az még alakul bennem. Abban nem kételkedem, hogy valami nagyobb erő létezik. Keresem azokat a helyzeteket, hogy minél többet megérthessek, annak a szellemi erőnek a létezéséből, amit Istennek hívunk.

Nos, mindezt, amit a Jobbik elnöke körülírt, én úgy hívom, hogy Isten. Van rá szó! Egy!

És, hogy legyen poén is a végén (kettő), elárulom, hogy Vona Gábor Erdogan (és gyömbér)-hívő, de mindezek ellenére görög mitológiai témát tetováltat magára. Beszédes, hogy a műsor főzős részében (ATV-Paprika?!) „Istanbul” feliratú pólóban láthatjuk.

Amikor a zöldségtisztításról esik szó Vona így válaszol: „Mire pucoljam a hagymát? Magyar Nemzetre, vagy Népszabadságra? (Közös heherészés a műsorvezetővel) Vagy Magyar Időkre?”

Csókol benneteket: Eleméry T. Olivér

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1571) Kultúra (4) Sport (728) Emberi kapcsolatok (36) Gazdaság (623) Belföld (5) Szépségápolás (15) Történelem (12) Mondom a magamét (3909) Nagyvilág (1413) Jobbegyenes (1593) Alámerült atlantiszom (142) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Heti lámpás (213) Mozaik (9) Irodalmi kávéház (468) Vetítő (37) Flag gondolja (33) Tereb (136) Egészség (50) Életmód (1) Tv fotel (65) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (171)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>