Ma 2026 november 03. Győző napja van. Holnap Károly napja lesz.
Németh Miklós szava

Németh Miklós szava

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A kormánypropaganda egy hazug kommunista homályos derilálását próbálja csatasorba állítani a nemzeti jobboldal és annak vezetője ellen. Szánalmas és nevetséges próbálkozás.

A kettős tudat, hogy hazugságban élünk, de ebben kell élnünk, legalábbis bennem nem az autonóm polgár ellenállását ébresztette fel, hanem – apám példája is erről szólt – a túlélés ösztönét. A meggyőződést, hogy az adott körülmények között túl kell élnem, túl kell élnünk, és erre kell berendezkednünk. Azt hiszem, ezzel többé-kevésbé az egész ország így volt.” Ezt mondta Németh Miklós, amelyre Bozóki András korábbi kulturális miniszter a Magyar Narancsban 2014. december 1-én reagált: „Lehet, hogy így volt, de azért az egész ország nem került be a pártközpontba, csak Németh Miklós.”

Azt is írta, hogy Németh „az a politikus, aki közgazdasági szakértőnek hitte magát, sokáig azt sem vette észre, hogy bizalmi állásba került, fényes karrierjét pedig a sárga földig lebutított understatement-ekkel – sodródással, a kockázatkerüléssel és a túlélés kényszerével – próbálta igazolni.” Bozóki szerint ezekkel a magyarázatokkal Németh vagy „önmagát is becsapta, vagy az ismerőseit igyekezett lóvá tenni”. A pártba lépését, a Tervhivatalba, majd a pártközpontba kerülését is „átvezényeléssel”, kényszerrel és kockázatkerüléssel magyarázza Németh – Bozóki ezt egyébként a cikkben konformizmusként és karrierépítésként értelmezi.

Németh Miklós nem „átmeneti technokrata” volt, nem „békés rendszerváltó”, és nem a „falusi gyerek, aki a végén a helyes oldalon állt”. Ő a kommunista elnyomó diktatúra utolsó miniszterelnöke volt. Az MSZMP utolsó kormányfője, a Politikai Bizottság tagja, a pártapparátus embere, aki 1988 novemberétől 1990 májusáig ült azon a széken, amelyet Kádár, Grósz és a többi elvtárs után örökölt.

A rendszer, amelyik évtizedeken át elnyomta, megfigyelte, kifosztotta és hazugságban tartotta az országot, az ő kormányával ért véget. Ő nem kívülről jött, és nem a semmiből érkezett. 1976-tól volt párttag, a pártközpont gazdaságpolitikai osztályán dolgozott osztályvezetőként, majd a Politikai Bizottságban. Grósz Károly bábnak gondolta, de Németh a gépezetben maradt, amíg az még működött. Az adósság az ő idejére már húszmilliárd dollárra duzzadt, a spontán privatizációban a nómenklatúra kimentette magát, a Dunagate az ő kormánya alatt robbant, és az egyházakat elnyomó Állami Egyházügyi Hivatalat is csak akkor számolták fel, amikor a diktatúra már amúgy is összeomlóban volt.

A buta kommunista, aki azt szeretné elhitetni, hogy „nem tudott”, „sodródott”, „kettős tudatban élt”, és hogy ő csak a túlélő szakértő volt. A kommunista elnyomó diktatúra utolsó miniszterelnökének szava azonban nem lehet a tisztaság szava.

Németh 1976-ban lépett be az MSZMP-be. Nem a sorból, nem kényszerből a téeszben, hanem a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemről, aztán a pártközpont gazdaságpolitikai osztályára osztályvezetőnek, majd a Politikai Bizottságba. Grósz Károly bábnak gondolta 1988-ban, amikor miniszterelnökké tette: egy közgazdászt, aki elviszi a balhét a csődhelyzetért. Németh maga is bevallja, hogy a kettős tudat – hazugságban élünk, de ebben kell élnünk – nem ellenállást, hanem túlélési ösztönt ébresztett benne. Az ország nagy részénél ez talán így volt. A pártközpontban, a PB-ben ülőknél ez karrierstratégia volt.

A számok nem hazudnak. 1973 és 1989 között a bruttó államadósság kétmilliárdról húszmilliárd dollárra ugrott. Németh állítja, hogy szorgalmazta a nyilvánosságra hozatalát, de Kádár és a többiek lehurrogták. Lehet. De ő addig is a gépezetben ült, a gazdaságpolitikai titkárként, és a rendszer, amelyik ezt a lyukat fúrta a nadrágszíjba, az az ő rendszere volt. A „szocialista jogállam” programja alatt még mindig MSZMP-politikus volt, amíg a párt magától szét nem esett.

Aztán jött a spontán privatizáció. 1988–89-ben a társasági törvény és a vállalati tanácsok lehetővé tették, hogy a nómenklatúra, a KISZ-vezetők és a vállalatigazgatók kft.-kké alakítsák, majd maguknak játsszák át az állami vagyont. Németh a könyvében (Oplatka András interjúkötetében) azt mondja: fogalma sem volt róla, hogyan lettek hirtelen nagytőkések a KISZ-esek, csak spekulálni tud, hogy magas rangú kapcsolatok kellettek. 

Egy miniszterelnök, aki a pártközpontból jött, a gazdaságpolitikai osztályt vezette, és „nem tudta”. Az Index kritikusa hisztérikusan dobta le a könyvet a 240. oldalon. Joggal. A PestiSrácok és más jobboldali elemzések szerint része és működtetője volt annak a gépezetnek, amelyik a rendszerváltás előtt eltüntette a pártvagyont és leprivatizálta magának az állami cégeket. A Next 2000 Kft. és társai nem a semmiből jöttek.

A Dunagate sem „nem tudtam” ügy. 1990 januárjában az ellenzék (Kis János, Fodor Gábor) szólt neki, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége továbbra is adatokat gyűjt az ellenzékiekről, és közben anyagokat semmisítenek.

 Németh válasza: május óta nem olvassa az operatív jelentéseket, mert lezárt korszaknak tekinti, és egyébként is, a Tervhivatalban is selejteznek, mert nincs hely. A belügyminiszter (Horváth István) belebukott. Németh három megoldást javasolt Antallnak: zúzzák be az összes ügynökjelentést, titkosítsák 99 évre, vagy hozzák nyilvánosságra. Antall egyiket sem fogadta el. A hálózat csapdájában a miniszterelnök „nem is értette, mi történik”.

A Bős–Nagymaros előkészítésében is ott volt mint KB-osztályvezető. Az ÁSZ későbbi jelentése nevesíti a döntés-előkészítők között. A határnyitás és a vasfüggöny lebontása valódi lépés volt (Gorbacsov jóváhagyásával), és a keletnémet menekültek átengedése hozzájárult a berlini fal leomlásához. De a rendszer utolsó magyar miniszterelnökeként nem a semmiből jött. 2014-ben Berlinben elnézést kért annak a német férfinak az élettársától, akit a határőrök lőttek le augusztusban – Németh korábbi tűzparancstilalma ellenére. Az utolsó áldozat a „békés átmenet” alatt esett el.

A könyvében és interjúiban Németh a „tudatlanság fátyla” mögül kormányzó, becsületes embert mutatja, akire a korrupció árnyéka sem vetült. Személyes korrupcióról tényleg nincs nyoma, ellentétben sok utódjával. De a rendszerszintű felelősség – az eladósodás, a vagyonátmentés előkészítése, a pártapparátusi konformizmus, a Dunagate kezelése – nem tűnik el attól, hogy utólag „nem tudtam”-mal és „sodródtam”-mal magyarázza. A Magyar Narancs kritikája pontos: a sárga földig lebutított understatementekkel igazolja a karrierjét. Az Index szerint gyermeki ártatlansággal vall hazugságairól és kicsinyességéről.

Németh szava a túlélőé, aki a végén a helyes oldalon állt, mert a rendszer úgyis összeomlott, és aki ma is aránytévesztésnek tartja a Dunagate-et „magyar Watergate”-ként emlegetni. A szó szép. A mérleg – pártpolitikusként felépített adósság, kontrollálatlan vagyonkiürítés, titkosszolgálati botrány a saját kormánya alatt, és a „nem tudtam” monológ – kevésbé. A kommunista politikus utolsó szava az, hogy ő csak szakértő volt. A tények mást mondanak.

Lomnici Zoltán -]]> www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (43) Vetítő (30) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Kultúra (14) Szépségápolás (15) Mondom a magamét (9624) Belföld (13) Politika (1588) Alámerült atlantiszom (142) Nézőpont (2) Autómánia (61) Sport (731) Mozaik (85) Egészség (50) Irodalmi kávéház (549) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Nagyvilág (1313) Életmód (1) Történelem (21) Jobbegyenes (3326) Heti lámpás (462) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (770) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>