Érdekes levéllel, egy, a műfaját tekintve nyílt levéllel keresett meg a Mindenszó szerkesztősége. Egy amolyan Facebookos kihívást szeretnének elindítani, amelyben megnevezek majd egy jobboldali, konzervatív értelmiséget/művészt, aki hozzám hasonlóképp látja a világ dolgait, aztán kihívásomnak eleget téve, úgymond “kijön a fényre”, bátran vállalva jobboldaliságát, majd ő is megnevez egy következő “ismert” embert, aki ugyanígy tesz, és így tovább. 

Érthető és megérthető célkitűzés. Magam is sok publicisztikámban írtam arról a jelenségről, hogy bár a Bródyk, Alföldik, Galkók és Stohlok életvitelszerűen haknizzák körbe a ballib médiát egy-egy kormányszidó mondatukkal, mely mondatokban mindig hangsúlyos szerepet kap, hogy nem lehet szidni a kormányt, valamint rettegnek a Fideszt kritizálni, de közben a valóság az, hogy egyrészt nyugodtan lehet szidni a kormányt, másrészt pedig épp a jobboldali művészek rettegnek, és ők azok, akik nem mernek kijönni a fényre; igazi, valóságos félelemben élnek.

A megélhetési rettegők számtalan megszólalási lehetőséget kapnak a diktatúrázásukért cserébe. Az ellenzéki független-objektívek egymást agyontaposva szokták stúdióikba, szerkesztőségeikbe invitálni a szerencsétlen, elnyomott és napi szinten nyomorékká vert ballib énekeseket, rendezőket. Mindkét félnek remek üzlet. Ha úgy tetszik – barter.

A libsi művész bepromózza a következő bemutatóját, nagy-koncertjét, vagy csak saját, káprázatos nimbuszát, a ballib (őr)kutyák pedig cserébe csak egy sóhajnyi rettegést, egy csipetnyi Orbánozást és egy púpozott evőkanálnyi diktatúrázást várnak el. Mindenki jól jár az üzlettel. Kivéve az átvert néző, az átvert olvasó.

Mert az keveseknek tűnik fel, hogy a diktatúrázó, saját elhallgattatásáról hazudozó Bródy csak a nagy-koncertjéig folyt minden csapból. Vagy, hogy mind Stohl, mind Alföldi is csak addig rettegett az őket tönkretevő Orbán-rezsimtől, amíg le nem ment a Hegedűs a Háztetőn. Azóta valamilyen érthetetlen okból csöndben vannak.

Persze lehet, hogy éppen Orbán kegyetlen rendőrei tépkedik le a körmeiket egy sötétített üvegű fekete autóban és ezért nem adnak napi három mélyinterjút. Lehetséges.

Ám ismerve menedzsereiket, a helyzet inkább az, hogy most épp dolgoznak, vagy költik a pénzt, azt a zsét, amelyet ebben – az őket alkotni nem engedő – fasiszta diktatúrában hakniztak össze.

Stohl épp a vajnatévében húzza a rabigát. Valószínűleg éhbérért. Ahogyan Lovasi kib@szottul utálom a Fideszt András is a Tv2-ben, Azurák Csabánál szokta bereklámozni következő nagy-koncertjét. De Fluor Tomi is Tilla Propagandájában kapott legutóbb egy értékes órácskát. A Momentum-szimpatizáns Fluor Tomi. Az állítólagos diktatúra állítólagos csatornáján.

A konceretek, haknik, előadások dübörögnek, a megfélemlített, és elhallgattatott alkotóknak pedig annyira tele a naptárjuk, hogy öröm nézni.

Ma Magyarországon, nyolcévnyi, kétszer kétharmaddal megnyert Fidesz kormányzás után ott tartunk, hogy a megfélemlített, megélhetési rettegőkkel ellentétben pont a jobboldali művészek kénytelenek lapítani és kizárólag otthon, a négy fal között megélni, hogy a Jóisten jobboldalisággal verte meg őket.  Baloldali kollégáikkal ellentétben ők tényleg hallgatni kénytelenek hovatartozásukról, ha nem akarnak éhen halni. Kénytelenek, ha nem akarják elveszteni céges haknijaikat, szponzorszerződéseiket, (kocsi, telefon, ruha stb.) munkájukat.

Érdekes a Mindenszó kezdeményezése és egy normális művészvilágban tudna is működni. Én megnevezném a híres tévés műsorvezetőt, ő megnevezné a híres balerinát, a balerina megnevezné a díjesőket hozó filmek producerét, a producer megnevezné  a híres olimpikon evezőst, az evezős megnevezné a híres rappert, a rapper megnevezné a híres énekest, az megnevezné a hegedűművésznőt, aki megnevezné az operaénekest, végül az operaénekes pedig megnevezné a híres színészt.

Ebben a liberáldiktatúrában viszont, amelyben élünk, és amelyet ballib színházigazgatók, programigazgatók, zenekarvezetők, főszerkesztők, producerek, televíziós szerkesztők és színészek uralnak, ez a kihívás egy karaktergyilkossággal és egyben a napra kikukucskáló művészek karrierjének végével érne fel.

A műsorvezetőt ballib szerkesztői halálba szekálnák, munkáját szabotálnák,  a balerina többet nem adhatna interjút a baloldali elfogultságáról híres női magazinokba, a producerrel nem lenne hajlandó együtt dolgozni a libsi színészek egy jelentős része, az evezőst nem hívnák többé a tévébe, ahogyan a rappert se, a hegedűművésznek visszamondanák a koncertjeit, az operaénekest hirtelen tehetségtelennek és alkalmatlannak nyilvánítaná a karmestere és a főzeneigazgatója, a színészt pedig szerepek nélkül hagynák baloldali igazgatói, rendezői.

Természetesen vannak kivételek. Vannak tisztességes  liberális művészek, akik életüket nem permanens, értékrendalapú háborúban töltik, és vannak ilyen rendezők is. Innen is köszönöm nekik, hogy dolgozhattam velük. Nem sorolok neveket, mert nem akarom bajba sodorni őket, de tudom, hogy tudják – rájuk gondolok. Rájuk, akik a rovásírásos tetoválásom ellenére alkalmaztak. Vannak, de kevesen. Azért kivételek. Köszönöm nekik, köszönöm nektek.

Ha a jobboldali művészek nyíltan kiállnának a kerítés mellett, a migránsbabusgató  multik azonnali hatállyal  felmondanák szerződéseiket, visszakérnék autóikat, ruháikat, cipőiket, telefonjaikat, tabletjeiket, lemezszerződéseiket, a híres énekes sem pózolhatna többé azokon az óriásplakátokon, amelyeken a híres-titkos recept alapján elkészített üdítőitalt issza.

Kedves Mindenszó! 

Ilyen világban élünk, mi, jobboldali művészek. Ilyen az igazi, a valóságos félelem. Ilyen az, amikor valaki tényleg nem mondhatja el a véleményét a kerítésről, Sorosról, vagy a migrációt körülvevő hazugságokról.

Nem, nem fogom elindítani ezt a felhívást. Helyesebben, nem fogom folytatni. Mert én – Istennek hála – a táncon és a tévés bohóckodáson, éneklésen, zsűrizésen kívül máshoz is értek, másból is meg tudok élni. Tudok írni. Hat hónapnyi megfeszített munkával eljutottam oda, hogy ma már az albérletemet, a hiteleim egy részét és a tartásdíjat is ki tudom fizetni a publicisztikáimért kapott pénzből.

De a coming out nem várható el az összes művésztől, mert a többség nem adhatja föl karrierjét, egzisztenciális biztonságát, és nem teheti tönkre az életét azzal, hogy kilép a fényre.

Csak ahhoz értenek, amit csinálnak. De ahhoz nagyon jól. Nem tud a balerina, a producer, a rapper, a színész publicisztikákat írni. És nem is várhatjuk el tőlük, hogy aztán ugyanúgy írásból éljenek meg, mint én.

Nem neheztelek rájuk és kérlek benneteket, ti se tegyétek. Bízzunk inkább egy olyan ország eljövetelében, amelyben a jobboldali művészek teljes nyugalommal kiállhatnak a jobboldaliságukkal szinkronban lévő ügyekért, anélkül, hogy kirúgnák, ellehetetlenítenék, tönkretennék őket.

Egy újabb kétharmad talán ezt az országot is elhozza.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!

Apáti Bence - ]]>http://polgarportal.hu/]]>