- 0
Vécére küldte az énekest.
Azahriah legutóbbi közéleti kirohanása nemcsak a rajongók körében váltott ki komoly visszhangot, hanem a hazai zenei élet nagyágyúi közül is megszólalt néhány.
A fiatal előadó mondatai a Fidesz szavazóira súlyos reakciókat szült, köztük a Kossuth-díjas rocklegenda, Nagy Feró is kifejezte véleményét. A vita, amelyet Azahriah posztja váltott ki, nemcsak generációs, de stílusbeli törésvonalakat is kirajzol a hazai zenei közéletben - írja a Bors.
Azahriah szókimondása után Nagy Feró is megszólalt
A Fidesz szavazóit „értelmileg és mentálisan sérült véglényeknek” nevező Azahriah posztja alaposan felkavarta az állóvizet. A stílus, a tartalom és a megfogalmazás sokaknál átlépett egy határt — többek között Nagy Ferónál is, aki nem hagyta szó nélkül a történteket. A Kossuth-díjas rocklegenda úgy fogalmazott: „A leírt sorainál csak a dalszövegeit értem kevésbé”, majd hozzátette, szerinte Azahriah túl sokat enged meg magának.
Az egykori rendszerkritikus Beatrice-frontember elmondta, hogy bár ő maga is gyakran konfrontálódott a hatalommal, Azahriah szóhasználatát túlzónak és értelmetlennek tartja. „Ez a gyerek már annyira unatkozik, hogy direkt provokálja a józanabb feleket” .
Azahriah és Nagy Feró vitája túlmutat egy szimpla véleménykülönbségen. Míg Azahriah egy szabad kor gyermekeként gond nélkül kimondhat bármit, addig a Kossuth-díjas rocklegenda saját tapasztalataira hivatkozva felelősségteljesebb hozzáállást várna el egy ilyen ismert előadótól.
Nagy Feró úgy látja, a fiatal zenész nem érti, milyen súlya van a szavainak, és „jobb lenne, ha néha gondolkodna is, mielőtt ír”.
Nagy Feró korábban markáns politikai véleményt fogalmazott meg.