- 0
A Népszava Nagy Ervinnel készített interjút.
Kevés embert ismerek, akinek annyira kevés mondanivalója van a világról, mint Nagy Ervinnek, tisztelet az újságírónak, hogy vállalkozott a lehetetlen küldetésre. A hihetetlen nagy színészóriásnak érezhetően jó véleménye van saját magáról, és rendíthetetlen, bátor szabadságharcos énjének kiteljesedéséhez szükséges, hogy egy brutális diktatúrába képzelje magát. A lap felütése a jövő felvilágosult Nagy Ervin nevű kultuszminiszterével készült interjújához a következő: "A színésszel Avignonban, a világ legnagyobb színházi fesztiválján szerzett tapasztalatokról, a magyar színház jelenéről és a kiút lehetőségeiről beszélgettünk."
Nagy Ervinnek diszkomfort érzése van
Ervin egyébként értelemszerűen az elnyomattatásairól beszélt, meg az elnyomásról általában, meg más elnyomottakról, meg arról, hogy korlátozva van a művészi önkifejezésben, tehát el van nyomva, illetve nem játszanak kortárs darabokat a “független” színházak (lásd még szobaszínházak), mert elnyomás. Hogy ne kelljen többször leírnom, hogy elnyomás, kérem a kedves olvasót, hogy bárhová, illetve mindenhová, ahová szükséges, képzelje oda. Ervin szerint mindenhová kötelező kitenni. Ervint elnyomja az elnyomás. (Elnézést.)
A Népszava kiemelése az interjúból:
Szerintem a magyar színházi szakma 90%-a nem tudatosan, de liberális érzékenységű. Egyszerűen mert a művészetben a szolidaritás, az empátia, az emberség így tud rezonálni a világra. A mostani konzervatív, jobboldali kultúrpolitika viszont kizárólag a népnemzeti, bólogató Jánosokat támogatja, a politikai megrendelésű, szolgalelkű produkciókat. Ott kezdődik a baj, hogy ha a művészetnek meg kell felelnie egy ember, egy rendszer ízlésének, mert ha nem teszi, akkor nem jut levegőhöz. Ilyenkor a szabadságvágyon alapuló művészet megszűnik. És most ez történik. Rosszabb, mint a Kádár-korban.
Engem az utolsó mondat ragadott meg a legjobban. A költő valószínűleg Kádár-korszakot akart mondani, de ezt hagyjuk. Illetve ami előtte van, ugyanis Ervin néhány egyenmondaton belül nem jut levegőhöz, megszűnik benne a szabadságvágyon alapuló művészet (de a vágy utána elevenen él), illetve a franciáknál minden sokkal, de sokkal jobb, ez ugyanis az interjú másik vezérfonala. Ott ugyanis ember embernek nem farkasa, akarom mondani elnyomja.
Van még önben remény, hogy ez valaha újraépülhet?
Azt gondolom, hogy ha ez az egész kulturális hűbéri rendszer megszűnik, a szakma pillanatok alatt újra elfoglalhatja méltó helyét és visszanyerheti méltóságát. Ha nem kell hajbókolni, ha nem kell gazsulálni, ha nem egy kultúrkirály trónol a tetején, akkor egészen más lesz ebben az országban élni. Lehet, hogy kell két-három év, de jönni fognak az új hajtások. És az emelt fő önmagában is tartást ad majd és felszabadít.
A szakma! Én ekkora tartalmatlan közhelyparádét már rég olvastam, mintha a mesterséges intelligencia valamelyik korai verziójának adták volna feladatba, hogy beszéljen egy tiszás értelmiségi színvonalán a kultúra irányításáról és az eljövendő “reformról”! Ezek mind értelmiséginek is képzelik magukat.
"Ezzel szemben Franciaországban?" -kérdezi az újságíró, hogy ne legyen kétséges, mindenütt jobb, mint itt.
Amennyire én láttam, ott a kultúra több lábon áll. A támogatási rendszer alaposabb, a döntéshozók szakmai alapon működnek, nem pártpolitikai szimpátia szerint. Pályázni kell, felkészültnek kell lenni, meg kell győzni a tartományokat, városokat, minisztériumot. Azt érzem, hogy ott a kultúra tényleg közszolgálat. Nálunk ez most nem valósul meg. Olyan pénztelenségben szenved a szektor, és olyan politikai befolyás alatt áll, hogy az önkifejezés, a szabad alkotás terepe szinte teljesen beszűkült.
Vagy az is lehet, hogy szegény mesterséges intelligenciát magyar ellenzéki politikusok, művészek és értelmiségiek szövegein trenírozták, és aztán már vele íratják meg az Ervin-félék szövegeit. Ennek az embernek minden mondata tulajdonképpen egy paródia, a saját paródiája. Azért megtévesztő, mert a színészek végül is minőségi szövegek tömegét kénytelenek megtanulni, mert hála istennek nem csak kortárs műveket játszanak, és ezért jó részükre ragad annyi, hogy maga is össze tud rakni épkézláb mondatokat. Persze a gondolatok hiányát nem lehet elleplezni, de az egyszerűbb lelkek elájulnak a szép cirádáktól. És az se semmi, hogy megrótta a jobboldali újságírókat, mert azok nem nézik eleget a Magyar Péter élőzéseit és így nem tudják, hogy ő azért időnként felbukkan a messiás mellett, legutóbb is biciklizett vele.
Nagy Ervin persze maga a lényegtelenség, de úgy esett, hogy a Kádáros mondatán akadt meg a szemem először és első olvasásra is fel lehetett fedezni azt a hisztit és szellemi hanyatlást Ervin mondataiban ami Kádárt csak harminc évvel későbbi életkorban érte el. Kádár akkoriban attól pánikolt, hogy visszajönnek a rendes emberek és őt akkor lecsukják, Nagy Ervin meg manapság attól retteg, hogy nem fejtheti a magvas gondolatait, amit éppen most is kifejt éppen. Hát Kádár nem volt akkoriban rosszabbul, mint Ervin most, viszont ő is ilyen tökéletesen semmitmondó nyilatkozatokat adott a pártértekezlet előtt, mint ez a "színész".
A Rolls Frakció késő délután című száma jutott eszembe, amely igen jó minőségben meséli el, hogy milyen is volt az a diktatúra, amiből szerencséjére ez a csepűrágó már nagyrészt kimaradt. Nagyon jó dal, kérem hallgassák meg.
A fiatalabbak nem sok mindent érthetnek meg az akkori hangulatokból, de egy dolog azért kiderül, az akkori emberek nem hibáztatták annyira az akkori rendszert a saját rosszkedvükért, mint ez a ripacs Orbán Viktort és Vidnyánszky Attilát a saját tehetségtelenségéért és örömtelenségéért. Ilyen az, amikor egy színházi közhely értelmiséginek képzeli magát.
Bálint Botond - www.pestisracok.hu
