Senkinek nem szeretném a nemzeti büszkeségét letörni – ez álljon tőlem a legtávolabb! De az új(abb) magyar Oscar-díj kapcsán eszembe jutott pár gondolat. És most a számok nyelvén fogok beszélni, de remélem érthető lesz! Előre kérem, hogy NE értsetek félre, olvassátok el!

Nem tudom, tudjátok-e, hogy –a nagy nemzeti büszkeség mellet – valójában hány Nobel-díjasunk van?

• Igazából csak kettő! (Pedig a nemzeti emlékezet tizenötöt tart számon – Gábortól kezdve, Telleren át, egészen Oláhig) – Szent-Györgyi Albert, Kertész Imre

Nem tudom tudjátok-e, hogy – a nagy nemzeti büszkeség mellet – valójában hány Oscar-díjasunk van?

• Igazából csak négy! (Pedig a nemzeti emlékezet számolatlanul tudná sorolni a magyar kitüntetettek hadát – a Kordáktól, Czukoron és Rózsán át, egészen Zsigmondig) – Rófusz Ferenc, Szabó István, Nemes Jeles László, Deák Kristóf

Nem tudom, tudjátok-e, hogy – a nagy nemzeti büszkeség mellet – valójában hány olimpiai aranyérmünk van?

• Igazából százhetvenöt! (Pedig a nemzeti emlékezet számolatlanul tudná sorolni, hogy mennyi lehetett volna még -  akár 2024-ben…)

Kicsit ismerem a XX. század történelmét, sőt annak viharait is (gondolom, ti is). De, míg az első két kategóriában sok magyar (származású) ember van, akikre büszkék lehetünk, addig csak hat neve mellett szerepel a H, vagy HUN felirat, a harmadik kategóriában mindenkinél.

Ezek egyszerű tények, ám hadd vonjak le belőlük valamiféle egyszerű tanulságot:

Na, ezért kellet volna olimpiát rendezni!

Csókollak benneteket:

Eleméry T. Olivér