Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
90ef53182f690787bd7b8224b0ea3c6d.jpg

Migrációs fékek és nemi egyensúlyok

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Hála az európai liberálisoknak, valamint a szerződések, jogszabályok és esélyegyenlőségi dokumentumok súlya alatt elpunnyadt agyú és erkölcsű vezetőknek, tavaly úgy egymillió migránsnak sikerült bejutnia a kontinensünkre.

Azóta voltak terrortámadások, emberjogi atrocitások, jogi viták és rengeteg köztörvényes bűncselekmény, mint például a szilveszteri csoportos nemi erőszak. Úgy tűnik azonban, ezek közül egyik sem számít akkora problémának, mint az, amelyikről eddig senki nem mert beszélni: a nemi egyensúlyról és arról, hogy mindez csak a kezdet.

A tavaly érkezett egymillió migráns döntő többsége fiatal, erős, aktív (csak szexuális értelemben – szerk.) férfi. A hátul kullogó, fejükön korsót és nehéz bőröndöket egyensúlyozó rabszolgákon kívül nemigen látni nőket a határokon beözönlő tömegben. És ez baj. A  ]]>Politico magazin amerikai kiadása szerint]]> – az európai változata választotta meg a mi Palpatine kancellárunkat az év emberének -, a férfiak és a nők aránya bevándorlók között még a kínai átlagnál is sokkalta rosszabb, és ez bizony fel fogja borítani Európa nemi egyensúlyát. A veszély abban rejlik, hogy a férfitöbbség már csak azért sem jó egy társadalomban, mert akkor az sokkal hajlamosabb lesz az erőszakra.

Az unalmas számok szerint jelenleg a következő a helyzet: a migránsoknak minimum 70%-a férfi és ennek a legnagyobb része serdülőkorú vagy abból éppen kilépett, család és társ nélküli kan, akiknek már életkorából kifolyólag is folyamatosan áll a bréjük. Néhányan persze maguk után akarják hozni a felségeket és a gyerekeket is, de ők elenyészően kevesen vannak.

Negyedük viszont 18 éves kor alatt van, egyedül utazik, és ők bizony egyszer felnőnek, de ha két (három) férfira jut akkor egy eset, akkor nekik marad az internetes pornó vagy az iszlám állam, mint délutáni elfoglaltság a csajozás helyett. Mert vegyük észre, a migszolos csajoknak is csak addig kell a “barna szempár”, amíg nem a “barna szempár” lesz a ciszhetero és unalmas többség.

Svédországban még durvább a helyzet: oda 90 egyedül utazó férfira csupán 8 egyedül utazó nő jutott, ami pedig már tényleg komoly aggodalomra adhat okot, az az, hogy ebből a 90 férfiból 82 szeretne magának hamarosan szőke felséget találni.

Akár erőszakkal is. Például úgy, hogy egy szilveszteri mulatságon lopva tapperolja és kirabolja „leendő hitveseit” az utcán a haverjaival, mert nem irigyek, megosztják egymással, amihez éppen hozzájutottak.

Meglepő módon ez a probléma eddig csak az ultraliberális Kanadát izgatta, és Justin Trudeau miniszterelnök volt az egyetlen, aki kimondta, csak olyan szíriai migránsokat enged be, akik családostul érkeznek vagy buzik. Ez felettébb logikus a kölni sajnálatos események tükrében, de abban az olvasatban is, hogy az Iszlám Állam kifejezetten parancsba adja, ne legyen az aktivistáiknak családja, mert akkor az ember nehezebben veszi rá magát, hogy felrobbantsa önmagát.

Kivéve, ha az asszony migszolos, de ez másik történet…

Elkeserítő viszont az, hogy az alkoholista és a szelfiző hülye Európája még mindig abban látja a megoldást, ha önkéntes órákat tartanak migránsoknak arról, hogy nálunk nem illik megerőszakolni a nőket. Roppant sikeres a program, mint az szabad szemmel is látható, és eszükbe nem jut, hogy mindezt egyrészt rögtön a határon megtegyék, másrészt egyáltalán ne engedjenek be milliószám felajzott kanokat, mert sosem lesz csajuk és vagy felrobbantják magukat egyszer vagy hordákban erőszakolnak később.

]]>www.tutiblog.com]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

]]>www.flagmagazin.hu]]>]]>
]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Életmód (1) Titkok és talányok (12) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Autómánia (61) Történelem (18) Flag gondolja (36) Tereb (146) Gasztronómia (539) Politika (1582) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (312) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Kultúra (7) Vetítő (30) Tv fotel (65) Nézőpont (1) Nagyvilág (1310) Gazdaság (705) Sport (729) Mondom a magamét (7546)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>