Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Mi, illiberálisok

Mi, illiberálisok

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Orbán nyert!

„Eggyel kevesebb mandátum jut a Fidesznek” – erről döntött egymás után a Nemzeti Választási Bizottság, a Kúria, valamint az Alkotmánybíróság. Egy országban, ahol diktatúra van és nincs bírói függetlenség – hogyan is lehetne másképp?! De a Time magazin legfrissebb száma szerint nálunk tombol az illiberalizmus, mert ugyan szabadon választunk, de csúnyán nézünk a cuki álcivilekre.

Nézem a Time címlapját. Rajta van Vlagyimir Putyin orosz, Recep Tayyip Erdogan török és Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök. És Orbán Viktor. A Time címlapjára felkerülni politikusnak olyan, mint színésznek az Oscar-díj. Közép-Európából az ilyesmire elvétve van csak példa. Tulajdonképp az is mindegy, hogy ezt valaki „milyen szerepért” kapja.

Az amerikai magazin a fenti urakat, mint a világ „erős embereit” titulálja. Ez liberális értelmezésben azt jelenti, hogy egytől egyig piszkos diktátorok. A hazai ballib sajtó – amelyet annyira elnyom a cenzúra, hogy ötpercenkét megvádolhatják Orbánékat (minden következmény nélkül) autokrata disznóvágással és a fehér kenyér túlzott fogyasztásával – a hírre örömünnepet ült.

Tessék! A művelt Nyugat is azt mondja, hogy Orbán önkényúr. Ne vitassuk, a cikk egyébként tényleg ezt sugallja, de hát egy liberális kiadványról, az amerikai demokraták és Soros egyik kedvenc szócsövéről van szó. A kiadót ugyan tavaly két konzervatív milliárdos vásárolta meg pénzügyi befektetésként, de a magazin hangvétele nem változott.

Nem akarok senkit sem untatni Putyin, Erdogan avagy Duterte életrajzával. Egyben biztos megegyeznek: a Nyugat elfogadja őket hazájuk legitim vezetőinek. Értelmiségi, demokrata széplelkek sírnak, hogy megválasztásuk nem volt tiszta, meg ilyenek – de valahogy népük rendületlenül támogatja őket. És egyetlen mérvadó nemzetközi szervezet sem állítja, hogy az őket elnöki székbe emelő választások ne lettek volna alapvetően törvényesek.

Orbán Viktor és a Fidesz esetében még a legvéresebb szájú brüsszeli liberális sem kérdőjelezi meg április 8-a végeredményét.

Ők csak címkéznek. A fenti vezetők „bűne” – a Time cikke szerint – az, hogy biztonságot kínálnak népüknek a rájuk leselkedő veszélyek ellen. Hát ez tényleg ritka nagy gazemberség! Putyin megvédi hazája érdekeit, Erdogan a törökökét, Duterte meg felszámolja a mindent behálózó Fülöp-szigeteki kábítószer-világot. Erőszakosan és narcisztikusan teszi? Finoman szólva – de erről talán a helyi polgárok alkossanak véleményt…

Orbán nyert, mert az európai vezetők közül elsőként ismerte fel, hogy a migráns-áradatot meg kell állítani. Magyarországon nincs robbantás, nincs terror-merénylet, nincs „bájos és intelligens bevándorlók” által elkövetett nemi erőszak.

Ez bűn lenne?

Persze a baj az „erős emberekkel” nem az, hogy karizmatikusak, vezetni és irányítani tudnak. Az tökéletesen megfelel a művelt Nyugatnak. Amennyiben ezt az ő érdekükben teszik. Ha Orbán beengedi a migránsokat, a kutya nem beszél illiberális demokráciáról, autoriter államról, a sajtószabadság eltiprásáról vagy a bírói szabadság megkurtításáról.

Utóbbinak egyébként éppen tegnap láthattuk látványos példáját. A Nemzeti Választási Bizottság ugyanis érvénytelenített vagy négyezer levélben érkezett szavazatot. A határon kívülről zömében a Fideszre szavaztak, ha a négyezer között van durván hatszáz fideszes, az plusz egy képviselőt jelent országos listáról. Nyilván volt. Az NVB szerint viszont ezek nem megfelelő borítékban érkeztek. A választási szabályokban ugyan nincs ilyen kitétel, de a kamupártok képviselőivel felduzzasztott bizottság így döntött. Nincs kecmec: a mandátum a Jobbiké lett.

Az ügy ezután a Kúria elé került. Ez ugye az „Orbán-diktatúra elnyomó szerve” az ellenzék szerint. Brüsszel is úgy véli, hogy itt sértik nap, mint nap a jogállamiságot. Ám láss csodát: a Kúria a Fidesz ellen rendelkezett.

Aztán jött az Alkotmánybíróság, ahol ugye „törvényesítik a Fidesz-önkényuralmat”. De mi történik? A testület nem semmisíti meg az említett határozatot, hanem azt mondja, hogy nincs jogköre ezzel az üggyel foglalkoznia. Tényleg így működik ez egy piszkos diktatúrában?

A Time cikkírója egyébként a magyar választások eredményét nem vonta kétségbe, ő azt hangsúlyozza, hogy itt a civileket vegzálják folyamatosan. Erre ráerősítve a HVG is egy „komoly” ]]>leleplező írást]]> jelentetett meg.

Idézem: „A gyűlöletbeszéd új mantrája van születőben: ismeretlenek azzal hívogatnak civil jogvédőket, karitatív szervezeteket, hogy hagyjanak fel az óvodások, fiatalok nemtelenítésével”. Sőt „aggódó szülők csoportjai posztolnak a közösségi médiában”, mivel nem szeretnék, hogy a „gyermeknevelésben elmossák a lányok és a fiúk közötti nemi különbségeket”.

Magyarul, érthetően? A „gonosz magyar szülők” azt szeretnék, ha az óvodás kislányokat és kisfiúkat nem terhelnék olyan kérdésekkel, amikre válaszolni sem koruk, sem semmilyen típusú érettségük nem teszi alkalmassá őket.

Ezt az úgynevezett civilek – állítólag – „fenyegetésként” élik meg. Meg azt, hogy el kell ismerniük, ha külföldről pénzelik őket. Mi lenne, ha azt is megkérdeznék: miért?

Na, ezért vagyunk mi olyan nagyon illiberálisok…

fotó: ps-montázs

Máté T. Gyula - ]]>https://matete.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Sport (729) Gazdaság (702) Irodalmi kávéház (537) Mozaik (83) Flag gondolja (36) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Emberi kapcsolatok (36) Heti lámpás (310) Egészség (50) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Mondom a magamét (7501) Nézőpont (1) Rejtőzködő magyarország (168) Jobbegyenes (2778) Gasztronómia (539) Tereb (146) Életmód (1) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Tv fotel (65) Belföld (10)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>