- 0
Figyelni, építkezni, összetartani, várni és készülni – ez a feladata mindazoknak, akik április 12-én csalódtak.
Néhány nappal az április 12-i választás után Alexa Károly József Attila-díjas író, újságíró, szerkesztő, irodalomtörténész közösségi oldalán nyílt levélben tette közzé, hogy helyénvalónak tartaná, ha „kedves Sándor, Viktor és Laci” nem vállalna képviselőséget az új parlamentben. Meg is indokolta, miért?
Ti hárman vagytok a rendszerváltozás utolsó képviselői a magyar közpolitika legfelsőbb szintjén. Ez olyan történelmi szerep, amit méltósággal kell tudomásul vennetek. […] Hiba volna a történelmi jelenlétet politikai jelenlétté degradálni. Stílusvétség is volna és kétes morális döntés is – történelmi léptékben pedig menthetetlen. Egy olyan parlamentben vállalni érdemi lehetőségek nélküli – szinte „megélhetésinek” csúfolható – szerepet, amiben a vélhető felkészületlenséget, hozzá nem értést és kisebbrendűségi érzést, valamint a bekövetkező kudarcokat alighanem a bosszúvágy fogja kompenzálni. Aminek a céltáblái Ti lesztek.
Hát nem lesznek. (Legalábbis az Országházban.) Ugyanis időközben kiderült, hogy Lezsák Sándor, Orbán Viktor és Kövér László sem veszi fel a választáson elnyert képviselői mandátumát. Így az első számú lakiteleki „alapító atya” 32, a Fidesz két alapítója pedig 36 évi folyamatos jelenlét után távozott az Országgyűlésből. Ez a szimbolikus lépés – visszalépés – is jelzi, hogy 2026-ban új korszak kezdődik a „rendszerváltás rendszere” (1990–2010) és a nemzeti együttműködés rendszere (2010–2026) után.
Hogy milyen lesz, azt persze ma még senki nem tudhatja, még a diadalittas győztesek sem, mert ők is csak annyit tudnak (vagy akarnak) mondani, hogy valódi rendszerváltást fognak végrehajtani – azaz le akarják bontani a NER-t, de állítólag a 2010 előtti rendszerhez sem kívánnak visszatérni. A Tisza Párt (a NER-ből kivált) vezetője, a több mint kétharmados – alkotmányozó – parlamenti többséggel rendelkező új, gyakorlatilag teljhatalmú miniszterelnök többször megerősítette, hogy radikális fordulatra készül a bel- és külpolitika, a közélet, a gazdaság, a társadalom, a kultúra minden területén.
Magyar Péter a „működő és emberséges Magyarország” szlogenjével a nemzet egésze számára – tehát nemcsak a Tiszára voksoló nem egészen 3,4 millió embernek, hanem a majdnem két és fél millió Fidesz-szavazónak is – minden szépet és jót megígért, többek között azt, hogy a Tisza-kormány az első perctől fogva minden magyart szolgál, baloldalit és jobboldalit, konzervatívot, liberálist és szociáldemokratát.
Az új kormány iránytűje: „Politikánk alapja, hogy mindannyian szeretjük a hazánkat és mindannyian magyarok vagyunk. Újra megragadjuk a demokrácia, a függetlenség, az Európához való tartozás, a gazdasági fejlődés és a társadalmi jólét esélyét.”
Hogy a szép szavakat milyen tettek követik, a deklarált jó szándéknak milyen következményei – sikerei vagy kudarcai – lesznek, hamarosan kiderül. Akár már száz nap elteltével, amikor éppen egy éve lesz annak, hogy Szent István napján Pannonhalmán Magyar Péter meghirdette a Szent István-programot. S akkor határozottan megígérte, hogy a tízpontos munkaterv mögött ott lesz a forrás, a határidő, a felelősök, és a Tisza-kormány megalakulása utáni első naptól negyedéves bontásban követik majd a program végrehajtását.
Emellett az is hamarost kiderül, hogyan valósítja meg a Tisza-kormány a „békés rendszerváltás” azon ígéreteit, mint például hogy megőrzi a békét, és biztonságos, bevándorlóktól mentes ország maradunk. Vagy hogy beindul a gazdaság, mert hazahozzák az uniós forrásokat. Gondtalan fejlődést biztosítanak a gyermekeknek, megtartják és kibővítik a jelenlegi családtámogatási rendszert. A csökkenő adók és az alacsonyabb infláció mindenkinek érezhető könnyebbséget fog jelenteni a mindennapokban. Több pénz marad a családoknál, növekednek a bérek és a szociális juttatások. Nemcsak csökkentik az adókat, de igazságosabb is lesz az adórendszer, és a tisztes megélhetéshez elegendő lesz a megemelt és értékálló nyugdíj. És így tovább…
Mindez meseszép, mint ahogy az is, hogy – jól jegyezzük meg és kérjük számon! – „senkinek nem kell attól félnie, hogy a véleménye, hovatartozása miatt hátrány éri az életben, mert helyreállítjuk a jogállamot és a valódi demokráciát”. Ugyancsak hangzatos ígéret a zéró tolerancia hirdetése a korrupció minden formájával szemben, az elmúlt húsz év korrupciós ügyeinek, gazdasági és politikai visszaéléseinek a feltárása, továbbá a fékek és ellensúlyok rendszerének, a demokratikus jogállam működésének helyreállítása.
Mindez a magyar köznyelvben jól hangzik, és nagyon reméljük, hogy a Tisza-féle értelmező szótárban a helyreállítás nem lerombolást, az elszámoltatás nem leszámolást, az igazságtétel nem bosszúállást, a jogállam nem justizmordot jelent, és a „szeretetországot” nem gyűlöletre, félelemre, hazugságra és jogtiprásra kívánják felépíteni.
Tény és való, Magyar Péternek (és általa irányított parlamenti frakciónak, illetve kormánynak) mind a hatalma, mind a felelőssége példátlanul nagy, amivel könnyű lesz élni, de talán még könnyebb visszaélni. Ez a valóság, amit tudomásul kell venni, még ha nem is mindenki örül neki. Sem belső, sem külföldi (uniós) korlátok nem nagyon akadályozzák majd az új magyar kormányfőt abban, hogy megvalósítsa csodálatos ígéreteit és valódi szándékait, elképzeléseit. Ha netán mégsem azt tenné, amit megígért, abból az következne, hogy vagy hazudott, vagy alkalmatlan. És
mivel a – részben jogos, részben mesterségesen gerjesztett, túlfűtött, irreális – választói várakozások még a gigantikus ígéreteknél is nagyobbak, a türelmetlenség, az elégedetlenség, a frusztráció és a harag előbb-utóbb óhatatlanul bekövetkezik. De akkor már késő lesz azt mondani, hogy anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Mindazonáltal nemcsak a Tiszára szavazó hatalmas, roppant heterogén, nagyrészt „hitetlen, csodára váró” (lásd József Attila) tömeg, hanem a két és fél millió Fidesz-szavazónak is az az érdeke, hogy az új kormány sikeres legyen. Hogy a haza fényre derűljön (lásd Kölcsey). De ebben a vesztesek számára nehéz helyzetben, midőn „szív és pohár tele búval, borral” (lásd Vörösmarty) nem elég, hogy pusztán passzív drukkerek vagy netán – a minél rosszabb, annál jobb bolsevik formula jegyében – ellendrukkerek legyünk. És az sem elégséges, ha a vert hadainkat hosszú időn át vezető politikusok visszavonulnak a parlamenti küzdőtértől.
Akkor merre tovább, magyar patrióták? Jeles elődeink tanítása szerint többféle magatartás is lehetséges. A zsidó származású keresztény vértanú, az egyik legnagyobb magyar költő 1944-ben, a halál küszöbén ezt írta:
Ember vigyázz, figyeld meg jól világod: / ez volt a múlt, emez a vad jelen, – / hordozd szivedben. Éld e rossz világot / és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, / hogy más legyen.
Tehát Radnóti szerint élni kell ebben a világban, bármilyen rossz, figyelni és megérteni, mi történik, és késznek, képesnek kell lennünk a változtatásra, a jobbításra. Néhány évvel korábban, 1940 elején Móricz Zsigmond az általa főszerkesztett Kelet Népe folyóiratban meghirdette a „Hagyd a politikát: építkezz!” jelszót, s ugyanott, ugyanakkor jelent meg Németh László egyik rövid, de annál fontosabb újságcikke Magyarok, kibékülni! címmel. A nagy magyar gondolkodó író, „az üdvösségügy lángelméje” (Hegedűs Loránt református polihisztor kifejezése) kifejtette, bizonyos emberek azért harcolnak, hogy Magyarország magyar maradjon, de „mi azért harcolunk, hogy magyarrá legyen”.
Azok az igaz magyarok, akik egy igazságosabb, szabadabb, emberibb, európaibb és istenesebb Magyarországot akarnak elszántan és szervezetten építeni, béküljenek ki egymással és tartsanak össze,
s akkor a többség (amely mindig lézeng) hozzájuk fog alkalmazkodni – indítványozta a minőség forradalmára, aki az akkori fiataloknak Ady versével üzent:
Kinek ön-énje nem hazug / S nem hord össze hetet s havat. / Tartsd magad, / Mert most az a leggazdagabb, / Ki várni érez, várni tud.
Figyelni, építkezni, összetartani és kitartani, várni és készülni – ez a lehetősége és feladata mindazoknak, akik április 12-én csalódtak és megszomorodtak, és mindazoknak (bárkire szavaztak), akiknek elegük van a gyűlöletből, a hazugságokból, a verbális polgárháborúból, a „perc-emberkék dáridójából” és egy normális, békés, szabad és rendes hazában szeretnének élni. Remélhetőleg egyre többen felismerik majd: a magyar identitású és érzelmű honfiaknak (nemtől, kortól, származástól, életformától, világnézettől, ideológiai, pártpolitikai rokonszenvtől függetlenül) együtt kell tenniük, küzdeniük azért, hogy ez a világ más – jobb – legyen. Ahogy az öreg Faust bölcsen mondta: „szabadság, élet nem jár, csak azoknak, kiknek naponta kell kivívniuk”.
De mindennek elengedhetetlen előfeltétele
az önismeret, az önkritika, a bűnbánat és kölcsönös megbocsátás, az öntisztulás és a lelki újjászületés. Győztes és vesztes oldalon egyaránt! Mert újra és újra ugyanazokat a hibákat, vétkeket, mulasztásokat elkövetni, és várni, hogy az eredmény más legyen – az bizony őrültség, vagy ami még rosszabb, ostobaság. S aki ostoba, az eleve alkalmatlan mások képviseletére, szolgálatára, pláne vezetésére!
Jó volna, ha ezt minden politikus és a közügyekben, a közvélemény, közhangulat formálásában részt vevő polgártársunk az eszébe vésné. Jó volna, ha végre azokra figyelnénk és azokat követnénk, akik a magyarok közti kibékülést, megbékélést és összetartozást hirdetik és szolgálják – nemcsak szavakkal, de tettekkel is. Ez túl van a napi politikán, a médiában, a közösséginek mondott online platformokon folyó primitív, ostoba és terméketlen, gyakran agresszív, alpári, mások személyes méltóságát semmibe vevő csetepatékon, de innen az értelmes, normális, használó és építő kommunikáción. A komoly, tisztességes, konstruktív párbeszéden. Amely a különböző – gyakran egymással szembenálló – individuumokból összetartó és együttműködő, életképes közösségeket és hazát akar teremteni, építeni, erősíteni. Nem csak a magasban, de ezen a földön is.
Most, egy új korszak – új rendszer – hajnalán sok egyéb kérdés mellett az is eldől, ki vállalkozik és ki alkalmas erre a nem kis feladatra.
Faggyas Sándor - www.magyarnemzet.hu
