Ma 2020 november 26. Virág napja van. Holnap Virgil napja lesz.
Megbukott a finnugor legenda

Megbukott a finnugor legenda

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)
A magyarság eredete évtizedek óta vita tárgyát képezte a szakemberek és a politikai korrektségnek megfelelni akaró szaktudományok képviselői között.

A baj csak az volt, hogy egy nép eredetét meghatározni a genomjában (génkészletében) előforduló, kívülről befolyásolhatatlan genetikai kódok meghatározásával lehet. Természetesen mindehhez szükséges a történelmi dokumentumok vizsgálata, a nyelv elemzése, a néprajzi hasonlóságok föltárása, a népzenekutatók gyűjtése, a vallástörténészek ismeretei. Ha pontosan és elfogulatlanul dolgoztak, utóbbiak ugyanarra a következtetésre kell jussanak, mint az antropológusok és genetikusok.

Nem véletlen, hogy a kivételes tehetségű székely Kőrösi Csoma Sándor sem északon kereste a magyarság eredetét, hanem a német Blumenbach tanácsára, aki kiváló antropológus volt, kelet felé vette az útját. Blumenbach tulajdonában voltak olyan koponyák, amelyek a magyarokhoz kötődtek, és a keletei származás felé mutattak. Igaz, a nagy székely nem jutott el a vágyott területre, Dardzsilingben elhunyt, de halála előtt meghagyta, hogy az utána jövők az ő útját kövessék, mert az vezet eredetünkhöz.

Európai népnek lenni olyan vágyott cél volt a későbbiekben, hogy a keleti származást, ahogy lehetett, megkérdőjelezték, letagadták. Európa egyetlen keleti származással és kultúrával rendelkező népe a magyar volt. Talán sokak számára megdöbbentő, hogy kiváló, hazáját szerető miniszterünk, Trefort Ágoston, nyilván más kiutat nem találva, elvárását megosztotta a keleti származást pocskondiázó, lesajnáló, hatalomhoz simuló értelmiséggel. A következő volt a véleménye: „…Nekem azonban, mint miniszternek, az ország érdekeit kell néznem, és ezért a külső tekintély szempontjából előnyösebb a finnugor származás princípiumát fogadnom el, mert nekünk nem ázsiai, hanem európai rokonokra van szükségünk.” Ezzel megpecsételődött az eredet kérdése, a Magyar Tudományos Akadémia soha egyetlen expedíciót sem küldött arra a területre, ahová minden nyom vezetett.

A finnugor származtatást elsősorban német kutatók, Hunsdorfer (Hunfalvy) Pál és Budenz József képviselték. Szerintük a finnugorok őshazája Szibéria nyugati része volt, erdőlakó, nomád életet folytattak, javakat nem termeltek, csupán gyűjtögettek, halásztak, vadásztak. A téves elméletet követőket csöppet sem zavarta, hogy semmiféle genetikai vagy kulturális rokonság nincs a finnek és a magyarok között. Egyedül a polgári magyar kormány vállalta föl a keleti származást, sőt, büszke rá, hiszen a több ezer éves ősi népek és birodalmak akkor messze az európai színvonal fölött álltak. Az ősi magaskultúra konzervatív hordozóitól rettegtek a balliberális erők, jó példa erre Soros György hozzáállása. Ő így válaszolt, amikor egy keleti expedícióra kért tőle támogatást egy szakember: „Mi közöm nekem a ti őstörténetekhez?”

Idén az Országos Onkológiai Intézet vezette nemzetközi kutatócsoport bejelentette, hogy definiálta III. Béla király apai ági „Y-kromoszomális” profilját. A vizsgálatban az archeogenetika nemzetközi hírű szakértői is részt vettek a göttingeni egyetemről. Az Onkológiai Intézetben dolgozó kutatók vezetője, Kásler Miklós professzor elmondta, hogy a székesfehérvári királyi bazilikából származó tizenegy csontmintát elemeztek, de csak kettőről állapíthatták meg, hogy Árpád-házi: az egyik maga III. Béla király, a másik a közelében talált férfi, aki az eredeti temetkezési helyen III. Béla szarkofágja közelében feküdt. A vizsgálatok során bebizonyosodott, hogy az illető nem leszármazottja, hanem felmenője volt III. Bélának, nagy valószínűséggel az apja, II. Géza vagy a nagyapja, Vak Béla. A két maradvány biztos, hogy Árpád-házi, és az R1a haplocsoportba tartoznak. Ez azt jelenti, hogy bizonyosan eurázsiai eredetűek, nem pedig finnugor származásúak.

A haploid az a génszakasz, amelyik egy családon belül az Y-kromoszómát hordozó férfiágon változás nélkül mindig ugyanolyan, így a haplotípus tagjainak DNS-e egészen a közös ősig visszavezethető. Ez történt III. Béla esetében is, eszerint az Árpád-ház kibővítve a Turul-dinasztiához tartozik, és eurázsiai eredetű. Ha a tudomány sok egyéb területén elfogadják a DNS-vizsgálatokat, például igazságügyi orvosszakértőktől, akkor a különböző etnikumok rokonsága, eredete, vándorlása terén is bizonyító erejű.

Korábban Béres Judit genetikus végzett komoly népességkutatásokat hazánkban, és jó néhány esetben megállapított genetikai rokonságot is. Béres Judit szerint például egyértelmű a jászok perzsa eredete vagy a cigányok észak-indiai származása. Leírta azt is, hogy a finnekkel nem vagyunk genetikai rokonok.

Hol temették el Árpád-házi királyainkat? Szent István az államalapítás után, 1006-ban Székesfehérvárott prépostságot és társaskáptalant alapított, amelyeket olyan kiváltságokkal ruházott föl, hogy az semmiféle püspök fennhatósága alatt ne álljon, tizedet ne fizessen. A székesegyház volt a királyi trón, a Szent Korona és a királyi tetemek őrzésének helye, így nemcsak történelmileg, de közjogilag is az egyetlen szent épület volt hazánkban. Bár Szent István Esztergomban született, de székhelyét a Dunántúlt átszelő nagy kereskedelmi és zarándokútrendszer vonalába helyezte, sőt, az általa megnyitott jeruzsálemi út a szentföldi harcokkal fölértékelődött. Negyvenhat országgyűlést tartottak „a királyi szék Fehérnek mondott várában”. A magyar királyok többségét itt koronázták meg, Orseolo Pétertől Ferdinándig, kivételt csak IV. Béla tett. Itt temették el tizenöt királyunkat és családtagjaikat. A bazilika helyén, amit Szent István építtetett, egy félköríves szentélyű, háromhajós templom állt, nyugati oldalán két toronnyal. A Szűz Mária tiszteletére szentelt bazilikát pedig valószínűleg 1031-ben, Imre herceg temetésekor szentelték föl, de legkésőbb 1038-ban, Szent István halálakor. Igaz, akkor sem volt még teljesen készen, István királyt – Hartvik püspök szerint – a templom főoltára elé temették.

A bazilika későbbi romlása hosszú időn át tartott. A törökök 1543-ban foglalták el Székesfehérvárt. A királysírokban nem sok kárt tettek, nem úgy 1601-ben a vallon zsoldosok; ekkor dúlták fel az Anjouk családi sírkápolnáját is. Majd ismét török kézre került a város, és úgy maradt a visszafoglalásig, 1688. május 19-éig. Az egyházi szervezetek hosszú harca a bazilika birtoklásáért – elsősorban a kiváltságaiért – végleg megpecsételte a királyi székesegyház és temetkezőhely sorsát. A problémát Mária Terézia oldotta meg: 1777. február 17-én megalapította a fehérvári püspökséget, aminek semmi köze sem volt a bazilikához. Az épülő püspökség kőbányának használta a bazilika romjait, faragott köveit Székesfehérvár szinte minden régi épületében megtalálhatjuk. Ennek ellenére Mátyás király sírkápolnája 1800-ban még állt.

Az első temetkezési helyekre véletlenül bukkantak rá 1839-ben, vízlevezető alagút építésekor. A munkások előbb három sírt (kettő téglaboltozatost), majd egy nagyobb kettős sírt találtak és romboltak szét. A vörösmárvány koporsókat apró darabokra törték. A megmaradt leleteket Barkóczy László püspök Bécsbe küldte, a Nemzeti Múzeumnak egy repedt kövű gyűrűt és néhány kis ékszert juttatott. 1848. december 5-én megint a vízvezetéket renoválták, és a munkások csákánya vörösmárvány szarkofágon koppant. Ekkor leállították a munkát, és Batthyány Lajos, az első független magyar kormány miniszterelnöke megbízta Érdy Jánost, a Nemzeti Múzeum régiségtárának őrét a szakszerű feltárással. A csontvázak és az ékszerek vizsgálata után biztosak voltak abban, hogy III. Béla és első felesége, Chatillon Ágnes sírját találták meg. A király szarkofágja mellett, kicsit följebb még egy sírt, a lábainál még két sírt találtak. Mivel közel feküdtek a királyhoz, rokonok lehettek, de sajnos mellékletek nem voltak. Így nem sokat törődtek a maradványokkal, amelyek egy része – sajnos a koponyák – időközben elkallódott. A megmaradt néhány csontot a három személytől – két férfi és egy várandós nő – Török Aurél antropológus később a budavári Nagyboldogasszony-templomban (Mátyás-templom) lévő III. Béla és neje szarkofágjában helyezte el.

Ezután hosszú ideig szüneteltek az ásatások a szabadságharc miatt. Később adományok gyűjtése után Henszlmann Imre művészettörténész, építész kapta a megbízást a munka folytatására. 1862-ben, nem egészen két hónap alatt 33 sírt tárt föl, de csak három volt ép. Majd 1874-ben, 1882-ben is folytatta az ásatásokat, de mivel a felkért orvosok, régészek és történészek sem tudtak használható tanácsot adni az azonosításokhoz, csalódottságában a maradványokat Albert király sírkamrájában gúlába halmozta, teljesen összekeverve, holott ő még néhányat az eredeti helyén talált. Később megfeledkeztek a cson­tokról.

A romkert ásatását Hóman Bálint vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával Szent István halálának 900. évfordulójára be akarták fejezni. A megbízást Bartucz Lajos antropológusprofesszor kapta. Miután igen rövid idő állt rendelkezésére, túl gyorsan kellett dolgoznia, így igazán be sem tudta fejezni munkáját. Az első kapavágást 1936. április 16-án tette Hóman Bálint és Shvoy Lajos megyéspüspök. 1937-re már befejeztették a feltárást. Ez idő alatt Bartucz professzor rátalált a V/41-es, Albert királyénak tartott sírkamrára, benne – szavai szerint – „összehányva és szinte a felismerhetetlenségig összekeverve a koronás főket is magába foglaló” csontok. A professzor az általa föltárt csontok embertani vizsgálatát elvégezte, a jegyzőkönyv tanítványainál, néhai Kiszely István antropológusnál és e sorok írójánál van. Bartucz előrelátóan megállapította, hogy az Árpádok eredete szempontjából igen fontosak lesznek a maradványok.

Elérkezett 1938, amikor az Ország­gyűlés Fehérváron ülésezett. Magas rangú személyeket vártak Szent István halálának 900. évfordulójára, így addigra a csontokat el kellett tüntetni. A sebtiben épített mauzóleum előtti téren ástak egy mély, kriptának nevezett aknát, és nyolcvanhárom faládába téve zsúfolták bele a mintegy négyszáz egyénhez tartozó csontot, újságpapírba csomagolva. 1938. augusztus 13-án délután a csontokat Shvoy Lajos beszentelte, majd egy mészkőlappal, amelyen kereszt volt, lefedték. Bartucz professzor a gyalázatos aktuson többszöri felkérés ellenére sem vett részt. A Székesfehérvári Szemlében rosszallóan írta, hogy „legalább a királysírokból származott csontvázak részére biztosíthattak volna időtálló, fémből készült ládákat”.

Bartucz Lajos professzor 1966-ban elhunyt, jómagam mellette dolgoztam demonstrátorként. Soha nem tudta kiheverni, hogy saját hibáján kívül ugyan, de méltatlan helyzetbe kerültek a sikeresen feltárt és megvizsgált csontok.

Fehérvár mély területen fekszik, a romkert különösen. Így egészen biztosak lehettünk abban, hogy a faládák a csontokkal együtt vízben állnak, ha még nem korhadtak el. 1969-ben a sajtóban egy riport keretében hoztuk nyilvánosságra a munka elkezdésének sürgető kényszerét. Több beadvány készült – eredmény nélkül. Tíz évig beadványt beadvány követett, de sem az MTA-t, sem a kormányt nem érdekelte a múlt tisztázása, főleg nem az Árpád-házi királyok.

Az alkalom, amire vártunk, 1982. április 21-én jött el, amikor Pozsgay Imre művelődési miniszter levelét megkaptuk, amely szerint aktuális a királysírok újbóli vizsgálata. A várt nap 1984. június 18-án érkezett el. A betonbunkerról a fedlapot eltávolították, és a szétnyílt ládákban a csontok egy része kátránypapírba, másik része újságpapírba csomagolva meredezett. A legfelső ládán lévő újságban Hacsek és Sajó viccelődött. Az akna alján talajvíz és szennyvíz csillogott.

A többi már napjaink története. A hatalom kegyeltjei sunyi módon olyan helyzetet teremtettek, hogy a vizsgálatért harcoló szakemberek kénytelenek voltak lemondani feladatuk befejezéséről. A sír felbontása után tudtunk nélkül szétszortírozták, majd elvitték a csontokat, és tizenhat évig ültek rajtuk – értékelhető eredmény nélkül. Végül 2000. szeptember 16-án néhány sorban tudatták a sajtóban, hogy a maradványokat 175 számozott, páramentes, le­plombált fémdobozban a nemzeti emlékhelyen kialakított osszáriumban helyezték el. Arról nem szólt a fáma, hogy az osszárium ugyanaz a hely volt, ahol előzőleg a betonaknát fedte a mészkőlap, csak kicsinosítva. A lezárt fémládákban a dekompozíciós tényező továbbra is károkat tehet, de ez már nem érdekel senkit. Ez lett a második tömegsír.

Hankó Ildikó - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Heti lámpás (245) Irodalmi kávéház (492) Vetítő (37) Politika (1571) Kultúra (6) Alámerült atlantiszom (142) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Sport (729) Rejtőzködő magyarország (171) Belföld (5) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (33) Tereb (140) Jobbegyenes (1904) Mondom a magamét (4932) Mozi világ (440) Életmód (1) Egészség (50) Történelem (14) Tv fotel (65) Gazdaság (655) Mozaik (83) Nagyvilág (1452)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>