Ma 2024 október 11. Brigitta napja van. Holnap Miksa napja lesz.
Márki-Zay után most végre Mellár is bebizonyította, hogy ordas hazugság a független jelöltek mítosza

Márki-Zay után most végre Mellár is bebizonyította, hogy ordas hazugság a független jelöltek mítosza

Flag

Szöveg méret

3
Átlag: 3 (1 szavazat)
Fény derült az igazságra!

Számtalan értékes tanulsággal és közvetlen következménnyel is szolgált a Párbeszéd frakció megalakítása körüli tragikomédia. Ezek alapján nem túlzás azt állítani, hogy végső szakaszába érkezett a balliberálisok és az identitásválságba került hajdani radikális jobboldali ellenzék önfelszámolásának a végjátéka. De itt a vége a hazugságokra, megtévesztésre és átverésre épülő ellenzéki összefogósdinak is, mert a függetlenséget hazudó Mellár ballib színvallása már a Jobbiknak is túl sok volt.

A sem semmilyen tagsággal, sem pedig bármilyen mérhető támogatottsággal nem rendelkező, tehát csak papíron létező Párbeszéd (P) párt frakcióalapítási tragikomédiájának a legutóbbi fejleményeként a Fodor Gábor vezette egyszemélyes Liberális párt egyetlen MSZP listán bejuttatott képviselője, Bősz Anett pénteken kilépett az épphogy megalakult Párbeszéd frakcióból, amikor ott a korábban kialkudott 5 százaléknyi frakciópénzt nem akarták nekik átadni.

Ezt követően szombaton lélegzet visszafojtva figyelte a magyar közvélemény, hogy a csak az MSZP listáján bejutó, gyakorlatilag nem létező Liberális párt képviselőjének lelépése után a szintén csak az MSZP listáján a parlamentbe bejutó és úgyszintén gyakorlatilag egyáltalán nem létező Párbeszéd nevű párt képviselőinek lehet-e még önálló (öt fős) parlamenti frakciója. Vasárnapra aztán csodák csodájára, kiderült, hogy mégis lesz a nem létező Párbeszédnek önálló frakciója miután az MSZP támogatását is élvező, de hivatalosan függetlenként a választásokon egyéni képviselői mandátumhoz jutó Mellár Tamás „hajlandó” lett beülni a Párbeszéd frakcióba.

A Párbeszéd frakcióalakításának a brazil szappanoperák fordulatait szánalmas módon felülmúló záró akkordjaként tehát Mellár Tamás lerázta magáról a független álarcot és belépett a szocik Párbeszéd nevű kamufrakciójába, hogy az megőrizhesse a frakció jellegét meg a vele járó évi 135 millió forintot.

Kiderült, hogy ballib szokás szerint mindenki átvert mindenkit és mindenki hazudott mindenkinek, illetve soha semmi sem volt igaz abból, amiben megállapodott egymással az MSZP, a Párbeszéd és a Liberálisok. A szocik a választások után nem akartak fizetni semmit a Fodor Gábor vezette liberálisoknak a választás után, pedig aláírt korábban egy erre vonatkozó megállapodást egymással Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Fodor Gábor. Karácsony Gergelyről közben kiderült, hogy ő ott sem volt, illetve mégis, de nem úgy. Az 5 százalék pedig, ami járt volna a liberálisoknak az talán nem is 60 millió és legfőképpen nem is tiltott pártfinanszírozás (vagy éppenséggel nagyon is?).

Egymás szokásos átverésén túl, azonban a ballibeknek most ugyanakkor sikerült a saját szavazóik semmibevétele mellett még úgy általánosságban, minden szavazónak is látványosan odacsapniuk morális értelemben azzal, hogy szemtelen módon az eddig függetlennek hazudott Mellár Tamást ültették be az MSZP listás képviselőiből megalakított Párbeszéd frakcióba.

Ezzel Mellár nyíltan beállt a Márki-Zay típusú, tehát az önmagát függetlennek hazudó, de valójában kőkeményen csakis balliberális párt érdekeket szolgáló politikusoknak a sorába.

Márki-Zay Péterről Hódmezővásárhelyen már kiderült, hogy bár függetlenként indult és jobboldalinak vallotta magát és elfogadta a jobbikosok támogatását és szavazatát, azonban végül - a  megválasztása után -  mégis már csak egyértelműen balliberális politikusként politizált és tett mindent. Márki-Zay, aki állítólag azért "hiteles jobboldali", mert hét gyereke van végül kriptokommunistákkal (lásd Horn Gyula kabinetfőnöke) vette magát körül a városházán, a szegedi szoci Botka Lászlóhoz meg úgy jár heti rendszerességgel raportra, mintha a főnökéhez menne jelentéstételre.

A Párbeszéd frakció megalakításának köszönhetően most viszont a politikai kaméleon Márki-Zay Péterhez hasonlóan végre Mellár Tamásról is egyértelműen kiderült, hogy hazudott, amikor független jelöltnek mondta magát, hiszen valójában ő is csak egy álcázott ballib politikus.

Miért van annak jelentősége, hogy Mellárral egy újabb – önmagát jobboldali, konzervatív értékeket követőnek hazudó – politikus személyről derült ki, hogy a ballib oldal javára tévesztette meg a szavazókat?

Többek között azért, mert a 2018-as választás egyéni és listás szavazati alapján egyértelműen elmondható, hogy jelentősen visszaszorult, sőt – lengyel mintára – szinte teljesen eltűnőben van a balliberális politikai oldal ma Magyarországon. A „klasszikus” magyar ballib pártok kivétel nélkül veszítettek szavazótáborukból. A 2018-as nagy ellenzéki összefogás meg - amelyben titkos alkuk révén a Jobbik is részt vett - végső soron nem szolgálta annyira a Jobbik érdekeit, mint amilyenek a párt várakozásai voltak előzetesen.

Talán ezért is lehet az, hogy Mellár Tamás „függetlenségének” a beáldozása kapcsán most a Jobbik és a párt sajtója is szokatlanul kemény hangú üzeneteket fogalmazott meg hirtelen.

Fogarasi Gábor, a Jobbik pécsi önkormányzati képviselője - aki áprilisban  még hivatalosan Mellár ellen, de valójában szinte nem is indult el a választáson országgyűlési képviselőjelöltként – például egy Facebook posztjában azt írta: 

A baloldaliak pünkösd vasárnapján kifizették a júdáspénzt. Mellár Tamás elárulta a polgári, konzervatív szavazókat, és a Parlamentbe jutása után azonnal becsapta a választóit."

Fogarasi Gábor szerint ezzel Mellár Tamás mandátumtolvaj lett, aki a választási győzelme reményében hazudott a kampányában.

Ezt a véleményt Mellár Tamásról, meg a hazug függetlenségéről a Jobbiktól függetlenül számosan osztják.

A jobbikosok reakciója azonban azért különösen érdekes a Mellár által tett ígéretek megszegéséről, mert ez alapján ezután már minden eddiginél nehezebb lesz majd sikeresen előadni a választásokon a függetlennek kikiáltott közös ellenzéki jelöltek támogatásól szóló ellenzéki színjátékokat.

Mintha rájöttek volna a Jobbiknál, hogy nincs értelme a baloldallal titokban közösködve olyan ballib jelölteket választási sikerekhez vezetni, akik egyébként nem nyernének az égvilágon semmit.

Vincze Viktor Attila -]]> www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (11) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (329) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Mozi világ (440) Irodalmi kávéház (537) Életmód (1) Kultúra (9) Tereb (146) Sport (729) Szépségápolás (15) Történelem (18) Mozaik (83) Egészség (50) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2856) Nagyvilág (1310) Gazdaság (717) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Flag gondolja (36) Politika (1582) Mondom a magamét (7877)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>