Ma 2024 október 09. Dénes napja van. Holnap Gedeon napja lesz.
Márki-Zay szégyenteljes lépést tett

Márki-Zay szégyenteljes lépést tett

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ez nem semmi! Mi a véleményük?

Elfogadta csütörtöki ülésén Hódmezővásárhely megyei jogú város közgyűlése az idei költségvetés újabb módosítását, a büdzsé főösszege 16,89 milliárd forint.

A bevétel 13,29 milliárd forint, a kiadás 15,8 milliárd forint; a hiány 2,5 milliárd. Utóbbiból 717,7 millió a működési, 3,2 milliárd a felhalmozási célú hiány. Csaknem 602 millió forint tartalékot különítenek el, amelyből 5,85 millió általános, 596 millió céltartalék.

A rendelettervezet alapján az áprilisi módosítás óta az önkormányzat bérkompenzációra és kulturális illetménypótlékra, valamint szociális ágazati pótlékra állami támogatást kapott.

A közgazdasági iroda vezetője az ülésen elmondta, a módosítás az állami támogatások átvezetését, valamint pályázatokkal kapcsolatos technikai átvezetést tartalmaz. Az előterjesztésben olvasható melléklet szerint a módosítás a forráshiányt nem változtatja.

A közgyűlés a csütörtöki ülésen elfogadta a múlt évi zárszámadási törvényt, amellyel döntöttek a 2019-es 2,4 milliárd forint maradvány felhasználásáról. Korábban 2,2 milliárdot már beépítettek a pályázatok finanszírozásába; most újabb 199 millió forint beemeléséről határoztak.

A módosítást tíz igen, két nem szavazattal, egy tartózkodás mellett elfogadták a jelen lévő képviselők.

Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) polgármester a rendelet elfogadása után közölte, a koronavírus-járvány miatt jelentős veszteségeket szenvedett el az önkormányzat, az intézmények és a helyi vállalkozások.

A strand legalább 30 millió forintot veszített, a kormányzat által elrendelt gépjárműadó-elvonás 124, a reklámadó 16,5, az ingyenes parkolás mintegy 30 milliós kiesést jelent, de várhatóan csökken majd az iparűzési és az építményadó is. Idén nulla és 400 millió forint közötti kieséssel számolnak – húzta alá.

A városvezető hozzátette, a korábbi vezetés hanyagsága, a Belügyminisztérium által kimutatott pályázati szabálytalanságok miatt annyi pénzt kell visszafizetni, amelyből havonta hat utcát tudnának leaszfaltozni.

Gyöngyösi Ferenc (Mindenki Magyarországa Mozgalom – Tiszta Vásárhelyért Egyesület) elmondta, hogy legközelebb 720 millió forintot kell visszafizetni.

Ha kapnak részletfizetési lehetőséget, az akkor is havi 60 millió forint – jegyezte meg.

Benkő Zsolt (Fidesz-KDNP) kifogásolta, hogy a polgármester szerint „mindig más a hibás”, vagy a kormány, vagy az előző vezetés. A következő év szerinte még nehezebb lesz, és megjegyezte, még mindig a magyar állam segíti a legnagyobb összeggel az önkormányzatokat.

A februárban elfogadott költségvetés 2,185 milliárd forintos iparűzésiadó-bevétellel számol, telekadóként 315, építményadóként 715 millió forintot szedtek volna be. Fejlesztésekre 5,856 milliárd forintot terveztek fordítani. A büdzsé tervezetéről készült könyvvizsgálói jelentés magas kockázatúnak minősítette az ingatlanértékesítésből várt 636 millió forint bevételt, ahogy a korábban az önkormányzat által saját cégeinek nyújtott kölcsönök visszafizetését is, amelyekből több mint félmilliárd forinttal számolt a büdzsé.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Kultúra (9) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (11) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2853) Autómánia (61) Életmód (1) Nagyvilág (1310) Rejtőzködő magyarország (168) Gazdaság (717) Egészség (50) Flag gondolja (36) Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Tereb (146) Heti lámpás (327) Sport (729) Mozaik (83) Gasztronómia (539) Mondom a magamét (7868) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>