Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Márki-Zay Pétert saját és felesége botrányai is fenyegetik

Márki-Zay Pétert saját és felesége botrányai is fenyegetik

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Milyen ember ez? Döbbenet!

Bár Márki-Zay Péter látványosnak szánt módon támadta baloldali vetélytársait, a Nézőpont Intézet vezetője szerint semmi esélye arra, hogy a baloldali összefogás kormányfőjelöltje legyen. Mráz Ágoston úgy véli: ez egyebek mellett a hódmezővásárhelyi polgármesterhez kötődő korábbi botrányok miatt sem lehetséges.

 

Márki-Zay Péter mint civil miniszterelnök-jelölt az utóbbi időszakban rendre bírálja a kormányfői posztra ugyancsak  pályázó jobbikos és DK-s vetélytársát. A politikus attól tart, hogy az előválasztás pártszimpátia alapján dől majd el. Arról is beszélt, hogy bár a két legerősebb ellenzéki párt jelöltje, vagyis a DK-s Dobrev Klára és a jobbikos Jakab Péter állnak a legjobban, de egyáltalán nem látja, hogy az ő személyükkel lehetne legyőzni Orbán Viktort. Úgy vélte, Dobrev a pártja és férje, Gyurcsány Ferenc miatt is nagyon sokakat taszít, és még a baloldal egy jelentős része sem menne el rá szavazni. Jakabbal összefüggésben kijelentette, nagyon sok zsidó, cigány, baloldali honfitársunk nem szavazna egy jobbikos jelöltre. Karácsony Gergelyt ő alkalmasnak találja ugyan, de szerinte a főpolgármester pártja nem akar igazán elszámoltatást.

Összeférhetetlen típus

 

Mráz Ágoston Sámuel szerint Márki-Zay Péternek semmi esélye ebben a küzdelemben.

– A hódmezővásárhelyi politikusról mint bukott miniszterelnök-jelöltről beszélhetünk, akit a közvélemény-kutatók már nem mérnek, akit az ellenzéki pártok egyike sem jelölt miniszterelnök-jelöltnek– jelentette ki a Mediaworks Hírcentrumának a Nézőpont Intézet vezetője. Szavai szerint a Márki-Zay által alapított Mindenki Magyarországa Mozgalom teljesen eltűnt jelöltállító szervezetként, márpedig egy pártnak vagy mozgalomnak éppen a jelöltállításban kellene jeleskednie.

– A hódmezővásárhelyi polgármestert a korábban nyilvánosságra került botrányai és politikai bakijai egyre inkább vállalhatatlanná teszik. mellett, hogy megbukott miniszterelnök-jelöltként, általánosságban véve politikusként is folyamatosan fogy körülötte a levegő – fogalmazott az elemző. Mint mondta, Márki-Zay különböző, feltűnést keltő nyilatkozataival – például a választási párt ötletével – azért igyekszik páva módjára nagyobbnak látszani, hogy a tárgyalóasztalhoz engedjék. 

– Bár lehet, hogy azt ki tudja lobbizni, hogy a szivárványkoalíció nem indít nála erősebb jelöltet a hódmezővásárhelyi körzetben az előválasztáson, ám ott a baloldalnak eleve nem sok esélye van mandátumot szerezni 2022-ben. Lázár János (Fidesz) meglehetősen népszerű, és 2018-ban is két hónappal a fideszes polgármester veresége után meggyőző fölénnyel nyert a választókerületében – fejtette ki Mráz Ágoston Sámuel. Hozzátette: az is kérdés, hogy Gyurcsányék felveszik-e egyáltalán az országos közös listára Márki-Zayt, mivel közismerten összeférhetetlen típus, a politikai teljesítménye pedig meglehetősen szerény a verbális aktivitásához képest. Márpedig – folytatta – az országos lista első 30-40 helyéért elég sokan állnak sorban.

 

 

Botrányok sora

 

Mráz Ágoston szerint a Márki-Zay Péter körül nyilvánosságra került botrányok sem segítik a civil politikus küzdelmét. Mint köztudott, az egyik ilyen ügy volt, amikor néhány éve a politikus többek között arról beszélt egy helyi rádiónak, hogy a gyermeknevelés során szükségét érzi a testi fenyítésnek is.

Szerinte a hazai szabályozás túl szigorú, sokkal inkább a kanadai mintát kellene követni, amelyből néhány részletet idézett is. Mint mondta, "a gyermeket semmilyen külsérelmi nyom nem érheti, nem lehet a fején ütni, nem maradhat nyoma, csak nyitott kézfejjel. Tehát nagyon pontosan, korrektül le van szabályozva, hogy miként lehet fenyíteni egy gyermeket. Ezt be is tartatják." Hozzátette, viszonylag határozott szülő volt, a fegyelmet elvárta a gyerekektől, azzal együtt, hogy szerinte hét gyermek esetében ezt nem is lehet másképp. – Nekem az mindig nagyon fontos volt, hogy a gyerekek szót fogadjanak, és ilyen szempontból én a testi fenyítésnek is szükségét érzem – jelentette ki. Márki-Zay Partizánnak adott interjújából azonban kiderült, hogy ő a kanadai szabályozást sem tartotta be, hiszen mint mondta, megtörtént, hogy dühből is felpofozta már a gyermekét, amit azonban később megbánt.

Tragikus szülések

A baloldali politikus a testi fenyítésről alkotott nézetei mellett a felesége miatt is számos alkalommal magyarázkodásra szorult. Ismert, Márki-Zay Péter nejét, az otthonszülés egyik hazai élharcosaként is emlegetett Vincze Felíciát 2019 elején tanúként hallgatták meg egy csecsemő halála miatt indított büntetőügyben. 

Mint arról sok más portál beszámolt, a gyermek szülei a vádlottak padjára kerültek, mivel csecsemőkorú gyerekük azért halhatott meg, mert a szülők nem adták be neki a véralvadáshoz szükséges K-vitamint, és amikor agyvérzés miatt rosszul lett, nem hívtak hozzá orvost. A csecsemőt Márki-Zayné segítette a világra.

A tárgyaláson a bírói kérdésekre adott válaszból egyértelműen kiderült: Márki-Zayné még arról sem tudott, hogy minden gyermek a megszületését követően kell, hogy kapjon K-vitamint. A per egyébként nemrégiben zárult le: a Budapest Környéki Törvényszék 2020. február 6-án a vádlottakat bűnösnek mondta ki gondatlan emberölésben; őket egy, illetve másfél év szabadságvesztésre ítélte, aminek végrehajtását két évre felfüggesztette. A döntést a fővárosi tábla idén nyáron helybenhagyta.

Márki-Zay Péter felesége egyébként más alkalommal is botrányba keveredett, amikor egy szintén otthon levezett szülést követően nem sírt fel és meghalt egy másik baba, akin a kiérkező mentők sem tudtak segíteni.

]]>www.magyarnemzet.hu ]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Jobbegyenes (2778) Irodalmi kávéház (537) Gazdaság (702) Sport (729) Flag gondolja (36) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Politika (1582) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Nézőpont (1) Mondom a magamét (7501) Történelem (17) Kultúra (6) Tereb (146) Mozi világ (440) Egészség (50) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>