- 0
Ezt már tényleg nem bírja ki a rendszer, ez lesz az utolsó koporsószeg…
Az a baj Magyarországon, hogy kevés a baloldali párt. Azért kevés, mert Orbán és körei tűzzel-vassal üldözik, illetőleg bántják őket. Ám Márki-Zay Pétert nem lehet csak úgy megijeszteni, s ha ő a fejébe vesz valamit, az fejbe van véve. Például megálmodta, hogy csinál egy huszonharmadik (vagy hanyadik) magyarországi baloldali pártot, mert a nép már dühösen követeli – és tádám: megcsinálta!
Innen már köpésnyire a kormányváltás.
Most szombaton zászlót is bontott a csapat. Az a nevük, hogy Mindenki Magyarországa Néppárt. Eredeti és ötletes név. (A többi már foglalt volt.) Márki-Zay Péter pártelnök – ha már ott volt – tartott is egy magához képest rövidke, másfél órás helyzetértékelőt, amelyben fölvázolt ezt-azt. Ő ebben, mármint a fölvázolásban nagyon jó. A lentről fel, fentről le, de leginkább az összevissza vázolásban.
Arról tájékoztatta például a nagyérdeműt, hogy a Fidesz olyan, mint a nácik, hiszen megszállták az országot. Elegáns és mértéktartó hasonlat, ahogyan Pétertől megszokhattuk. Aztán azt a frappánsan unikális gondolatát is közkinccsé tette, hogy a Fidesz támogatói megvezetett, sötétben tartott emberek. Végre egy bölcs politikus, aki nem sértegeti a megszólítani kívánt szavazókat. Igazi államférfi, na. (Ráadásul ezúttal nem sötétben tartott, trágyával etetett gombákhoz hasonlította a fideszeseket, ami arra utal, Péter próbál uralkodni magán, esetleg szed valamit a dühkitöréseire.)
Márki-Zay megköszönte a támogatást az Európai Unió ilyen-olyan politikusainak, például Manfred Webernek (honi becenevén: a Kígyónak). Mondjuk, közülük senki sem ért rá odamenni Péter pártavatójára, de nem ez a lényeg. Az a fontos, hogy amikor kell, akkor jöjjenek. Mármint nem Weberék, hanem az utalásaik. Miként a kampányban. Akkor például jött valami négymilliárd forintnyi dollár. Az biztosította Péterék függetlenségét. Ám természetesen nem ezen aprópénz miatt dicsérik nulla huszonnégyben Brüsszel–Washington összes őrültségét, hanem mert véletlenül maguk is pont ugyanazt gondolják migrációról, óvodai genderérzékenyítésről meg háborúról, mint amazok.
A fölhevült szónok végül hátba veregette azokat, akik oda mertek menni a pártavatóra. Szerinte ők mind „hősök”, mert dacolnak az Orbán-rezsimmel, amely a vesztükre tör. Orbán azért akarja őket ellehetetleníteni, mert fél tőlük. Retteg. (Elképzelem a miniszterelnököt, amint odahaza tépi az intarziát Márki-Zay pártalapításának hírére.)
Ezt már tényleg nem bírja ki a rendszer, ez lesz az utolsó koporsószeg…
Emlékeznek még 2022. április 3-a estéjére? Amikor Péter ott állt a színpadon egyedül, a kétharmados gyógykokitól kissé kábán, szövetségeseitől magára hagyatottan? Az MZP-párt szárba szökkenése segít, hogy ezt az élményt a következő esztendőkben újra és újra átélhessük. Hogy a kétharmad továbbra is úgy álljon, mint a cövek.
Borítókép: Márki-Zay Péter (Forrás: Facebook)
Pilhál Tamás - www.magyarnemzet.hu