A III. (virtuális) világháború frontján a szemben álló felek a napokban jelentős csapatmozgásokat hajtottak végre. Mivel a harmadik világháború a virtualitás erőterében zajlik, és a leghatásosabb csapásmérő eszközökkel a tömegek befolyásolására törekszik, hogy egy-egy sorsdöntő pillanatban – szavazás – a szemben álló felek valamelyikének javára dőljön el az ütközet, hasznos egy pillantást vetni a harctérre. Mi a háború célja? Kik a szemben álló felek? Hogy áll a küzdelem?

A háború célja az Európai Egyesült Államok. Az egyik fél uralomra törekszik, a másik pedig meg akarja akadályozni ezt. Globalisták (imperialisták) az egyik oldalon és patrióták (szuverenisták) a másikon.

Hogy áll a küzdelem? Ezúttal a globalisták mértek csapást a patriótákra. Céljuk az volt, hogy megakadályozzák a patrióták azon törekvését, hogy a népvándorlás tömegpusztító eszközének további alkalmazását a tömegek tájékoztatásán keresztül a jövő nyári uniós választásokon megfékezzék. A migránspárti, illetve a patrióta ellentétpár ugyanis az egyre irritálóbb nyugat-európai migránsbűnözés elterjedésével a patrióták számára teremt előnyös helyzetet. Ezért a globalisták egy másfajta ellentétpár elfogadtatására törekszenek.

Ez nem ma kezdődött. Franciaországban, majd egy sor másik államban az elmúlt években kisebb-nagyobb mértékben előretörtek azok a pártok, amelyek kezdettől fogva ellenezték a bevándorlást. (Németország, Ausztria, Olaszország, Svédország…) Globalista oldalról nézve ezt a tendenciát meg kellett állítani. A franciáknál ez úgy sikerült, hogy miután egy rágalomhadjárattal likvidálták François Fillont, a biztos befutó jobbközép párt vezetőjét, kétpólusúvá alakíthatták a választási terepet, ahol a franciáknak a „mérsékelt” Macron és a „szélsőséges” Le Pen között kellett választani. Macron simán győzött. A virtuális háború egy fontos manővere sikeresnek bizonyult.

Most ugyanezt kívánják megismételni egy másik terepen. A cél az, hogy a magyar mintájú politikai törekvéseket eltávolítsák a „patrióta” (védekező) erőtérből, és behúzzák a „szélsőséges” (fenyegető, diktatórikus) erőtérbe. Velük szemben pedig a „liberális demokrácia” (emberbarát, demokratikus) hadseregét jelenítsék meg.

A kérdés ezért az, miképpen lehet megakadályozni ezt a manővert? Miképpen lehet európai uniós kommunikációs szinten helyreállítani az értékrendeket? Ha ugyanis az lesz a fő kérdés jövő nyáron, hogy az európai választók akarják-e vagy sem a demográfiai hanyatlás miatti népvándoroltatás folytatását annak minden szörnyű és végzetes következményével, akkor a választók a patriótákat sokkal nagyobb arányban támogatják majd, mintha az volna a fő kérdés, hogy meg akarják-e a választók akadályozni a kelet-európai autoriter diktatúrák ember­ellenes és „szélsőséges” előretörését.

A Sargentini-komédia ez utóbbi látszatot szolgálta. Nem számít, hogy a jelentés alapjaiban hamis, ugyanis a célközönség, a nyugat-európai választópolgárok eleve torz képet látnak a magyar viszonyokról, ezért elhiszik, amit a fősodratú média tálal nekik. Ezért indított utcai tüntetéseket a jelentéktelen súlyú hazai ellenzék. Vágóképek kellenek a „demokratikus” kontra „náci-fasiszta” ellentétpár sulykolásához.

A válaszcsapás sikere ezúttal a szuverenitásban rejlik. A szuverén határvédelem elleni támadás ugyanis elhamarkodott volt. Hirtelen nagyon sok országra ijesztettek rá a globalisták. Most mi jövünk.

Bencsik András - ]]>www.demokrata.hu]]>