Ma 2024 december 21. Tamás napja van. Holnap Zénó napja lesz.
Már pőre létünket fenyegeti a sátán

Már pőre létünket fenyegeti a sátán

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A transzhumanista ideológia célja az emberi faj megsemmisítése.

a lesz emberi arcuk egyáltalán, akkor csókolom őket”, mondta a lét mélyébe látó, torokszorítóan csodálatos poétánk, ]]> Nagy László ]]>1975-ben hasonlóan ragyogó költőtársa, Kormos István azon kérdésére, hogy mit üzen a száz vagy ötszáz évvel későbbi emberiségnek. Lírai sziporka volt-e ez vagy sötét látomás? Nehéz eldönteni, az Istentől elhívott költők váteszi nagyságát tudva inkább hiszünk az utóbbiban. A majdnem táltos (vagy talán egészen az) Nagy László csaknem ötven évvel ezelőtti, mára szállóigévé lett felkavaró mondása kilépett a szellemtörténetből, és költői jövendölésből kortárs fenyegetéssé vált. Egyszerűbben fogalmazva valóra vált a disztópia.

Hogy ráerősítsünk erre az állításra, idézzük fel Orbán Viktor 2017-es évértékelő beszédének ide vágó, más fontos gondolatok mellett akkor kissé elsikkadt passzusát!

Lassan kilétünk és emberi mibenlétünk megváltozásával is szembe kell néznünk. Határokat feszegetünk, ősi határvonalakat lépünk át, fajokat elválasztó határokat, élőlények és ember alkotta masinák közötti határvonalakat. Az istenkísértés határmezsgyéjén járunk

 – figyelmeztetett a magyar miniszterelnök hét és fél évvel ezelőtt.

A fajunk ontológiai lényegét megszüntetni, átalakítani, a világot uralma alá hajtani akaró, a Klaus Schwab-féle újbolsevik davosi Világgazdasági Fórum és más szerveződések által megjelenített háttérhatalom által kimódolt és egyre nyíltabban hirdetett transzhumanista ideológia képviselői ugyanis gátlástalan eszelősséggel ügyködnek az emberi faj megsemmisítésén.

 Nem, ez nem vicc, nem is rémlátomás, hanem valóság. A kísértő sátán egyre több őrült tudóst von uralma alá. Raymond Kurzweil amerikai író, mérnök, feltaláló, nem mellesleg a Google-birodalom egyik infokommunikációs guruja szerint 2030-ban az emberi agy DNS-szálakból kialakított nanorobotok segítségével képes lesz csatlakozni az úgynevezett felhőalapú tárhelyekhez, és így akár a teljes személyiségünket megváltoztathatjuk, különböző képességeket, készségeket is letölthetünk a világhálóról az agyunkba. Ez szerinte humanizálja a mesterséges intelligenciát, másfelől az embert félig robottá, kiborggá alakítja. Kurzweil szerint ez egy új evolúció lesz, sohasem volt struktúrák és civilizációs minták jönnek létre.

Ez a transzhumanizmus. 

Ezen idelógia lényege, hogy túl kell lépni az emberi faj biológiai korlátain, és a tudomány segítségével új fajt kell alkotni. Maga a kifejezés emberfölöttiséget jelent, ha úgy tetszik, az Übermensch fogalmának globális kiterjesztésű újraértelmezéséről van szó. Sőt ma már poszthumanizmusról, azaz emberiség utáni korszakról beszélnek. 

Ezt még a liberális demokráciákban a történelem befejezettségét felfedezni vélő Francis Fukuyama is az emberiségre leselkedő legveszélyesebb ideológiának nevezte, a Foreign Policy 2009. októberi számában pedig azt írta, hogy a transzhumanisták

nem kevesebbet akarnak, mint felszabadítani az emberi fajt biológiai korlátai alól. […] az embereknek biológiai sorsukat kell kicsavarniuk a véletlenszerű evolúciós variálódás és alkalmazkodás vak folyamatából, és fajként egy új szakaszba kell lépniük.


1998-ban két liberális filozófus, a svédországi születésű Nick Bostrom (az Oxfordi Egyetem Emberiség Jövője Intézetének igazgatója) és a Hedonista imperatívusz című kiáltvány szerzője, az emberi szenvedést örökre megszüntetni akaró brit David Pearce létrehozta a Transzhumanista Világszövetséget. Ez 

támogatja és kívánatosnak tartja az emberi állapot alapvető javítását, továbbá az öregedést megakadályozó technológiák széles körű terjesztését és alkalmazását, valamint az emberi intellektuális, fizikai és pszichológiai képességek nagymértékű fejlesztését.

 A transzhumanisták szerint az ember az általuk posztdartwininak nevezett fejlődési fokon már képes lesz a saját evolúcióját irányítani, akarata alá vonni léte minden szegmensét, mi több, ezt kívánatosnak is tartják. Alapvető tételük, hogy mindaz, ami természetes, a forradalmi haladás akadálya. A deklaráltan materialista, a lélek létezését tagadó transzhumanisták a nanotechnológia, a géntechnológia, a farmakológia, az idegsebészet, az informatika, a pszichológia, a szociológia szinergikus alkalmazását szorgalmazzák az emberi idegrendszer átalakítására, sőt akár a tudatállapot és a test szabad megváltoztatására (itt kapcsolódik ehhez az őrülethez a nemváltoztató genderelmebaj).

És ha mindez megtörténik, akkor végre létrejön a transzhumanisták által vágyott új faj, az úgynevezett szuperhumán.

A transzhumanizmus a politika világában is futótűzként terjed, a fokozatos hevítéssel történő békafőzés példameséjéhez hasonlóan részletekben adagolva érzékenyítik a világot. Örök önfejlesztésről, optimizmusról, racionalizmusról és bizony nyitott társadalomról prédikálnak. 

E torz emberi öngyűlöletből fakad minden életellenes ideológia a kommunizmustól a fajunkat fejlett csimpánznak gyalázó embergyűlölő állatfetisizmusig. A megtartó nemzeti, kulturális, vallási önazonosságot idejétmúlt, az emberek rabságban tartása céljából önkényesen kiagyalt szellemi mákonynak minősítő propagandától a világot szervezett népességcserével összezagyválni akaró Couden­hove-Kalergi–Soros-tervig. 

A kultúrateremtő északi civilizációt az „elnyomottak” kegyetlen gyarmatosítójának láttató fehérellenes rasszista propagandától az ennek következményeként színre lépett BLM-terrorizmusig. A valódi természetpártolással totálisan szemben álló klímahisztériától a természetes haszonállat-tartást és a normális, egészséges emberi étkezésben nélkülözhetetlen húsfogyasztást üldöző vegánbolsevizmusig. Az ateizmustól az egyébként is botrányosan rossz szervezésű párizsi olimpia megnyitóját undorítóan eluralt LMBTQ-gender-elmebajig.

Ezek látszólag egymástól független ideológiák és (vélt) ügyek, eredőjük, vektoruk és következményük azonban ugyanaz: 

a normalitás, a harmónia gyűlölete, a természetes emberi lét felforgatása, az ember kifordítása önnön teremtett valóságából. És a végén a pszichopátiás hatalomvágy szolgálatába kényszerített tudomány segítségével egy kontraszelektált, szűk uralmi álelit játékszerévé nyomorított gépember-tömeg előállítása.

Bizonyos Kömlődi Ferenc „jövőkutató”, 2005 és 2010 között, a legsötétebb Gyurcsány-önkényuralom idején a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács Információs társadalom technológiai távlatai című projektjének résztvevője a baloldali Azonnali.hu portálon 2020. március 4-én megjelent Transzhumanizmus vagy semmi: mit várok a következő évtizedtől? című kiáltványban arról írt, hogy szerinte a transzhumanizmus 

a bőgatyásan földhöz és múlthoz ragadt isten, haza, család szentháromság-hívők számára átkot, pallérozottabb elméknek áldást

jelent, továbbá kinyilatkoztatja, hogy „Európa vagy föderalista lesz, vagy semmilyen”.

Amikor tehát konzervatívok és liberálisok, szuverenisták és globalisták küzdelméről beszélünk, valójában sokkal mélyebben húzódó lövészárkokról van szó. Isten és a sátán nyílt harcában a tét immár pőre emberi létünk megvédelmezése. Ebben a harcban pedig senki nem lehet semleges.

Ágoston Balázs - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Politika (1582) Gazdaság (724) Életmód (1) Szépségápolás (15) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (146) Irodalmi kávéház (543) Nézőpont (1) Autómánia (61) Belföld (11) Egészség (50) Tv fotel (65) Kultúra (9) Flag gondolja (38) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Heti lámpás (342) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Jobbegyenes (2898) Történelem (18) Mondom a magamét (8038) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Titkok és talányok (12)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>