Ma 2024 október 04. Ferenc napja van. Holnap Aurél napja lesz.
Már megint a Gyula

Már megint a Gyula

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Horn külügyminiszter úgy jött a képbe, hogy ő szaladt be a hírrel a televízió Hét című műsorának stúdiójába.

 

– Sokan vindikálják maguknak a jogot, hogy ők ütötték ki az első téglát a berlini falból, de azt gondolom, hogy azt valójában Horn Gyula tette meg, elindított egy lavinát, ami a határnyitáshoz és a berlini eseményekhez vezetett – nyilatkozta a minap Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, akivel a Klikk TV riportere beszélgetett a berlini fal leomlásának évfordulóján a soproni határnál egy, a falból származó kő mellett. Mondta ezt annak dacára, hogy 

az eltelt harmincnégy évben már számtalanszor leírták, bebizonyították és levezették, hogy a történet egészen másképp volt, mint ahogyan azt a szocialista história­plasztikázók terjesztik.

Még a határnyitás (és előtte a szögesdrótkerítés-átvágás) szándékát sem Horn Gyula, hanem Németh Miklós akkori miniszterelnök közölte Mihail Gorbacsovval 1989 tavaszán, majd ugyanő tájékoztatta erről Helmut Kohl kancellárt szeptember 10-én. Horn külügyminiszter úgy jött a képbe, hogy ő szaladt be a hírrel a televízió Hét című műsorának stúdiójába. Értsd: elvitte a show-t. Ő lett a „Határnyitó”. Mellesleg Németországban Németh Miklóst tekintik a nyitás hősének – dacára annak, hogy a kerítésnél valóban Horn fotóztatta magát: a harapófogót ő tartotta. Németh Miklós meg a hátát…
Molnár Zsolt nem először áll elő ezzel a kapitális marhasággal. Mentségére szóljon, 1989-ben – tizenöt évesen – még nemigen vehetett részt efféle eseményeken. Akkortájt leginkább szkínhedek társaságában láthattuk – például Göncz Árpád 1992-es Kossuth téri kifütyülésénél –, az MSZP csak aztán jött… (Talán jobban jár, ha a kopaszoknál marad.)

Pilhál György - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

Borítókép: Horn Gyula egykori szocialista külügyminiszter és miniszterelnök (Forrás: Wikipédia)

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (30) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Politika (1582) Mozi világ (440) Szépségápolás (15) Irodalmi kávéház (537) Gasztronómia (539) Alámerült atlantiszom (142) Nagyvilág (1310) Heti lámpás (327) Rejtőzködő magyarország (168) Életmód (1) Mondom a magamét (7857) Gazdaság (716) Kultúra (9) Jobbegyenes (2850) Belföld (11) Flag gondolja (36) Nézőpont (1) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Egészség (50) Autómánia (61) Tv fotel (65) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>