Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Kunhalmi vihogás nélkül is tud hazudni

Kunhalmi vihogás nélkül is tud hazudni

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ágica megint meglepett minket.

Ezúttal nem vihogta el magát a nyilvánvalóan blőd állítások felmondása közepette reggel a Kossuth Rádióban, amikor megvédte Karácsony „mi a faszért vállaltam el” Gergőt, illetve a Solymári időközin elbukott összefogás ballib-jobblik stratégiáját. Úgy tűnik, hogy hajnalban elfelejtette meginni a vihogtató varázsteácskáját.

A szocik visszatértek a lakáj közmédiába. Molnár Gyula kínosan magyarázza a káoszt az M1-en, a „szocik szép arca” pedig nem oly szép hangját is adja a Kossuth Rádióban. (Voltaképp ők se nagyon tudják már kínjukban, hogy mi lenne a jó stratégia…)

Az interjú során – ami a hétvégi programalkotó nagygyűlés és Karigeri bemutatásáról szólt –  Kunhalmi hadarta is a kötelezőt, akár a nyugati-vác között zónázó járat meg sem állt a „közbenső állomásokon”. Elmondta, hogy Karácsony Gergő alkalmas és persze politika stresszel jár polginak lenni, azért mondta csak azt, hogy „mi a faszért” vállaltam el az egészet, meg hogy a személye áll a legközelebb a szocik programjához (?). És válságban az egészségügy, az oktatás, magasabb bérek kellenek, no meg az összefogás, közös lista és így tovább haladva végig az évek óta nem működő kommunikációs paneleken.

És nem röhögte el magát – ezúttal!

Majd meglepően így fogalmazott: „Akár mikor volt is az MSZP kormányon, soha, de soha nem fordítottuk szembe a magyar államot az emberekkel…” A Fidesz pedig ezt csinálja. „És ezért szomorú az én szociáldemokrata baloldali lelkem.”

És nem vihogott ekkora hülyeségen sem. Kibírta. Pedig ott van például a 2006-os rendőrterror, vagy a határon túli magyarok elleni gyűlöletkampány – ezeken úgy látszik könnyed sasszéval átugrik Kunhalmi „szociáldemokrata lelke” – amely kifejezés megérne még egy másik misét. Mindamellett, ha ő nem is, de a hallgatók egy része biztos röhögőgörcsöt kapott… vagy dührohamot.

És mikor a riporter végre szóhoz, illetve kérdéshez jutott és jogosan arról érdeklődött, hogy mi a garancia arra, hogy a szocialisták segíteni fogják a szegényeket, hisz éppen a baloldali kormányok voltak azok, akik megszorításokat eszközöltek az elmúlt évtizedekben, jött is a Hollószínházba illő válasz:

„Nem a baloldali pénzügyminiszterek voltak azok, akik elvettek egy csomó mindent, hanem többek közt az a világgazdasági válság, amely sajnos nem csak a mi erőfeszítéseinket, kormányon tett erőfeszítéseinket (….)  ette meg.”

Végül pedig a legnagyobb hülyeség a végére maradt.

A riporter rákérdezett a hétvégén tartott solymári önkormányzati időközi választási kudarcra, ahol hiába fogott össze nyolc ballib ellenzéki törpepárt, a Fidesz agyonverte a közös jelöltet.

Erre jött a hét bölcsessége:

„A solymárit megnyerte (a Fidesz – szerk.) egy olyan fideszes-körzetben, ami nem tipikus körzet, mert ott szinte csak Fideszesek vannak. (sic!) Ahhoz képest negyven százalékot összeszedni, hát amikor reggel megláttam az eredményeket – mert sajnos este már elaludtam, fáradt voltam – de amikor megláttam, mondom, hogy te jó Isten, hát itt az az összes billegő körzetet meg fogjuk nyerni…”

Tehát Kunhalmi logikája szerint az a tény, hogy hiába fogott össze az összes ballib ellenzéki párt, hiába nem állított ezúttal sem jelöltet a Jobbik, mégis a fideszeses jelölt nyert a solymári időközin azt bizonyítja, hogy az összes billegő körzetet meg fogják nyerni – miközben megjegyzem még összefogás sincs másutt – hát igencsak a formális logika megcsúfolása.

Vagy inkább nettó hülyeség. És Kunhalmi végigbírta nevetés nélkül… Mi viszont nem!

]]>www.tutiblog.com]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Életmód (1) Történelem (17) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Jobbegyenes (2778) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Egészség (50) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Politika (1582) Gazdaság (702) Mozaik (83) Tv fotel (65) Belföld (10) Titkok és talányok (12) Sport (729) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (310) Irodalmi kávéház (537)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>