Ma 2025 március 03. Kornélia napja van. Holnap Kázmér napja lesz.
Küldik a pénzt Kissnek a sittre

Küldik a pénzt Kissnek a sittre

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

KERESZTES HADJÁRAT – Vajon hová utazik a börtönben Óbuda gyurcsányista polgármestere?

Megsúgom, mit fog látni, kis babám, ha egyszer Óbudán jár – énekelte egykor Szenes Iván és Lajtai Lajos túrós csuszáról, tarkabarka abroszról, kadarkáról, valamint a kerthelyiségben húzott sramliról szóló közismert dalocskájában Bilicsi Tivadar. Boldog idők! Az új idők új dalai bezzeg egészen másról szólnak Óbudán; mostanság leginkább a sittes helyi polgármesterről.

A gyurcsányista Kiss Lászlóról politikai életútja önmagában is sokat elmond: 2006-tól 2014-ig óbudai önkormányzati képviselő volt, ezután 2018-ig szocialista honatyaként ügyködött, hogy mandátuma lejártával visszatérjen a III. kerületbe, ahol az MSZP, a DK, a Momentum és a Párbeszéd közös jelöltjeként 2019-ben polgármesterré választották. 2020 elején, a tipikus szocialista jellembajnokok egyikeként dezertált a Gyurcsány-pártba. Tavaly az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum és a nemzeti oldalt tokkal-vonóval rég eláruló Jobbik közös jelöltjeként újraválasztották, noha akkor már köztudott volt érintettsége a kerület nagy korrupciós botrányában. Az ilyen előzmények után közösen jelölt polgármesterért a felelősség is elvitathatatlanul közös, így mondhatjuk, hogy Kiss korrupciós ügye a teljes óbudai moslékkoalíció gyalázata. Merthogy 

Kisst hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség. Emiatt tavaly augusz­tusban házkutatást tartottak nála, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

Hogy konkretizáljuk a korrupciós botrányt, az ügyészség szerint Kiss elvtárs, miután 2019-ben belehuppant a polgármesteri székbe, azonmód megegyezett egy cimborájával, hogy az illető cégei mindenféle önkormányzati megrendelést fognak kapni, cserébe a jól ismert visszaosztással alaposan meg kell tömködnie jó magyar forinttal a polgármester és néhány más önkormányzati elvtárs zsebét. Az csak természetes, hogy ehhez a tipikus baloldali eljáráshoz külön cégeket hoztak létre, amelyekkel színlelt szerződéseket kötött az óbudai önkormányzat.

A ravasznak gondolt, ám valójában primitív seftelésnek Anonymus, a titokzatos bűnügyi krónikás vetett véget, aki vidám maszkjában (amit egy középkori angol katonáról, az 1605-ben I. Jakab király ellen merényletet tervező Guy Fawkesról mintázott egy képregénysorozathoz David Lloyd grafikus) sorra buktatja le a baloldal bűnözőit. 

Kiss László végzetének egy autómosóban ellopott pen­drive bizonyult, ami rejtélyes módon Anonymushoz került, ő pedig nem volt rest a nyilvánosság elé tárni a rajta talált felvételt. Ezen a szocialista irányítású kispesti önkormányzat vagyongazdálkodási és városüzemeltetési irodájának vezető munkatársa, P. Gábor nagy mennyiségű készpénzt vesz át egy férfitól – a fiktív szerződések alapján kifizetett összeget.

A másik férfi rendőrségi kihallgatása során kvázi vádalkuval azonnal bevallott mindent, így a latrina hullámai hirtelen összecsaptak P. Gábor elvtárs feje fölött, majd igen gyorsan Kiss elvtársat kezdték nyaldosni. Innen számára is egyenes út vezetett a börtönbe, ahol a polgármester érkezésekor már régi vendég volt a tavaly júniusi újraválasztása után kilenc nappal betessékelt MSZP-s alpolgármester, Czeglédy Gergő. Az Anonymus által 2022-ben kirobbantott, több száz millió forint kenőpénzt érintő szövevényes óbudai korrup­ciós ügyben összesen tizennyolc gyanúsítottat számoltat el a nyomozó hatóság.

Persze mindebben voltaképp nincs semmi újdonság. A baloldal történelmileg velejéig korrupt, ez az ottani megszokott ügymenet, ezt mindenki tudta eddig is, legfőképpen ők maguk. Kiss azonban új színt vitt a szürke, már-már unalmas összképbe, hiszen 

ügyé­ben az a groteszk helyzet áll fönn, hogy az elvtárs nem átallotta a börtönben letenni a polgármesteri esküjét. Ilyet azért még nemigen láttunk. Persze értjük, odabent is kell egy kis vidámság, erre pedig tökéletes volt az eskübohózat. Annak szövegében ugyanis olyasmik szerepelnek, hogy „becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom”. 

Nehéz elképzelni, miként tudták a börtönbeli eskütételt harsány hahotázás nélkül megállni akár a smasszerek, akár maga az esküdöző, aki történetesen épp azért van rácsok mögött, mert jó alaposan megszegte az esküjét, már ami a jogszabályok megtartását és megtartatását illeti.

De még ezt is lehet fokozni, ennél is abszurdabb, Örkény István tollára kívánkozó fejlemény, hogy míg Czeglédy alpolgármester elvtárs tavaly novemberben legalább – ha nagy nehezen is, de – lemondott képviselői mandátumáról, belátva, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint egy ideig egészen más elfoglaltsága lesz, addig 

Kiss elvtárs a cella priccsén üldögélve is ragaszkodik a polgármesteri székhez. A képviselő-testület szerint pedig a jelek szerint kifogástalanul végzi polgármesteri munkáját, legalábbis erre következtethetünk abból a furcsa tényből, hogy nem váltották le tisztségéről, noha erre a képviselőknek minden joguk megvan. 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény ugyanis kimondja, hogy a polgármester megbízatása (egyéb okok mellett) megszűnik a méltatlanság megállapításával vagy a testület feloszlását követően új polgármester megválasztásával. Tehát több lehetőség közül is lehet választani, már amennyiben a kerületi vörös többség ingerküszöbét eléri, hogy a polgármester korrupció gyanújával épp előzetes letartóztatásban morzsolgatja napjait.

Persze értjük ezt is, pártja, a DK kapásból hamis vádról és elnyomásról delirál, mint mindig, ha valamelyik gyurcsányista disznóságba keveredik; 

ugyanígy jártak el a garázdaságért, testi sértésért és választási rend megzavarásáért (ezt a köznyelv választási csalásnak hívja) jogerősen elítélt Varju Lászlóval, akit – miután lemondott parlamenti mandátumáról – az emiatt kiírt március 23-i időközi országgyűlési választáson immár papíros bűnözőként újraindít a Gyurcsány-párt. 

Kiss László kezét sem engedik el, mi több, jó szorosan markolják. Így alkotnak képzeletbeli élőláncot a zabrált Apró-villától a cella apró küblijéig.

Jelezzük mindazonáltal, hogy ha másképp nem megy, akkor az óbudai botrányt az Országgyűlés is felszámolhatja, a 2011. évi CLXXXIX. törvény ugyanis lehetőséget ad a törvényhozásnak, hogy határozatban mondja ki a helyi testület feloszlatását. Ezzel együtt 

sajnálatos, hogy az óbudai testület sem önmagát nem oszlatta fel, sem Kiss elvtársat nem váltotta le; a jelek szerint visszavárják a tékozlót. És addig is, míg visszatér, szorgalmasan utalják a számlájára a havi több mint két és fél millió forint fizetését, ami mellé négyszázezer forint költségtérítést is kap a polgármester, nemkülönben kafetériát, sőt, utazási térítést.

 Hogy vajon hová utazhat a börtönben Kiss László, azt elképzelni sem tudjuk, a cellától elsétálni a zuhany­zóig, majd onnan vissza a cellába aligha kerül nagyobb összegbe.

A kerület – illetve, hogy egészen pontosan fogalmazzunk, végső soron az adófizető óbudai polgárok – rendületlenül küldik a pénzt be a börtönbe. Jókora összeget fizetnek olyan munkáért, amit a polgármester nem végez el. Nem könnyű megérteni ezt józan ésszel. Persze, tudjuk, a jó elvtársak mindig segítik a lebukottakat, akármiért is buktak le. Kíváncsian várjuk, hogy mikor elégelik meg az emberek ezt a kirívóan méltatlan és cinikus pazarlást, Óbuda és az ott élők látványos megalázását. Ki tudja, talán egy hangos tüntetés ráébresztené a vörös többségű képviselő-testületet a kötelességére.

Ágoston Balázs - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1310) Flag gondolja (38) Mondom a magamét (8185) Politika (1582) Történelem (19) Gasztronómia (539) Sport (729) Mozi világ (440) Heti lámpás (359) Életmód (1) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (543) Tv fotel (65) Tereb (146) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Jobbegyenes (2937) Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (729) Belföld (11) Titkok és talányok (12) Autómánia (61) Kultúra (9) Szépségápolás (15) Vetítő (30)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>